Lányiskola
Beszélgetés Fábiánné Rozsnyói Katalinnal
Murányi András
2006. 08. 02. · Hócipő 2006/16
Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai eddig...
Itt éppen azt akartuk leírni, hány érmet szereztek a világversenyeken,
de hát ezt már lassacskán lehetetlenség megszámolni; maga az érintett
sem tudja kapásból... A legutóbbi Európa-bajnokságon speciel mind a
három páros, illetve négyes hajóban az edzőnő egységei győztek, s ha
annak idején a tényállás az volt, hogy magyarok nyilaitól..., akkor
manapság ez a helyzet: Kati néni lányaitól ments meg, uram, minket! Az
1968-as olimpián (párban Pfeffer Annával) ezüstérmet szerzett korábbi
kajakos szimbiózisban él a vízzel, férje, Fábián László pedig nem
csupán a sportág első magyar "ötkarikás" bajnoka (párban Urányi
Jánossal), hanem Öcsi bácsi, a segítő kolléga; lányuk szintén
edzősködött, a kis unokát, Benjámint pedig ki sem lehet venni a motoros
hajóból. Viszont Kati nénit nem szabad állatmenhely közelébe engedni!
Csukott szemmel odatalálna Szolnokra?
Már igen. Amikor éppen otthon vagyunk, és indulunk az edzőtáborba, mondom is: megyek haza.
Ha azt vesszük, mi mindennel szépíti azt a part menti kis házat...
Indulás előtt gondosan bepakolom a mikrobuszba azt, ami feltétlenül kell: szőnyeget, terítőt, lábast, tányért, lavórt, rádiót, függönyt, kismedencét...
Nem lenne egyszerűbb az egész lakást átköltöztetni?
Már gondoltunk rá, legutóbb akkor, amikor bepakoltunk a mikrobuszba, elindultunk, és Öcsi azt mondta: nem látok semmit!
Ki vezetett?
Én, mert előtte Öcsi ivott egy sört.
És Kati néni látott?
Amennyit kellett... Egyébként az imént nem volt teljes a felsorolás: egyebek mellett többféle plédet is viszek, miközben a kutyák a hátsó ülés alatt kuksolnak. Mindegyiknek megvan a maga helye, és jellemző rájuk, hogy már az indulás előtt tudják, mi következik majd: gyorsan elfoglalják a helyüket, amivel nem is lenne nagy baj, csak éppenséggel pakolni nem lehet tőlük.
Vidám utak lehetnek!
A kavalkádban gyakran rájuk kell szólni, hogy maradjanak már csöndben. Folyton kommentálnak!
Mindig Kati néni vezet?
Nagyrészt igen. Csak akkor nem, amikor nagyon fáradt vagyok vagy bánt valami.
Amikor az interjú előtt beszéltünk telefonon, messziről jött a hangja.
Ne csodálkozzon: a rekkenő hőségben egyhuzamban négy órát ültem a motoros hajóban. Alig tudtam kiszállni belőle.
Ezek után elképzelem, mit élhettek át Kovács Katiék!
Hallottam már, hogy azt mondják rám: hajcsár. Ez nem igaz. Kemény vagyok, következetes, akinek céljai vannak. Soha nem hagyom magam, mindig megvalósítom a terveimet. A versenyeken rendre tiszta lelkiismerettel ülök fel a tribünre, mert tudom: a tréningeken elvégeztük a munkát, többet már nem tehetek.
Eddig hány érmet nyertek a tanítványai?
Ha abbahagyom az edzősködést, majd összeszámolom...
Azért tudja, nem?
Van egy kis füzetem otthon, amelyben vezetem az eredményeket, ezzel együtt az Eb-ken elért érmeket már szinte képtelenség jegyezni.
Biztosra tudta, hogy a júliusi Európa-bajnokságon Kovács Katalin és Janics Natasa megcsinálja a szinte lehetetlent, nem csupán a párost nyeri meg, hanem mind a három négyes hajóval is
első lesz?
Igen.
Akkor jó...
Mert tényleg tudtam. Azért vagyok edző, azért ülök órákat a motoros hajóban, azért dolgozom ki az edzéstervet, azért figyelek oda a lányok minden rezdülésére, azért számolgatok és azért hasonlítgatok, hogy tudjam: meg lehet csinálni, meg tudják csinálni, és meg is fogják csinálni. Ez a páros pillanatnyilag a világ legjobb párosa; ehhez viszonyítottam a négyeseket, és ennek alapján tudtam, hogy ha Katiék nem hibáznak, minden rendben lesz. Miután a páros és a négyes versenyek rajtja között mindössze tizenöt perc van, addig modelleztük az edzőtáborban a befutás és a starthelyre rohanás közötti időt, amíg az tökéletesen nem ment. Ráadásul az Eb-n csak formában voltak a lányok.
Csak formában?!
Mit csodálkozik? A csúcsformát a szegedi vb-re időzítjük.
Ott mi lesz?!
Reményeink szerint ugyanaz, mint ami az Eb-n történt.
Az olimpiákon három női szám van; legutóbb Athénból két aranyat és egy ezüstöt hozott a Kati néni vezette egység. Pekingben három arany lesz a vége?
Ez az álmom. Ugyanakkor azt ne felejtsük el, hogy a tehetség, a felkészítés nem mindig elég: bárkivel bármi megtörténhet, és hát az én lányaim is kocsival járnak... Ráadásul az évek mennek, senki nem lesz már fiatalabb... Fent minden meg van írva... Viszont olyan nincs, hogy valaki második, és azt mondják rá: megérdemelte volna az olimpiai bajnoki címet. Az ahhoz szükséges szerencsét ki kell harcolni; ki kell harcolni gondolatban, az evéssel, a ráhangolással, a levegővétellel, mindennel. Rettenetesen összetett dolog eljutni egy elsőségig. Ott van például a kanadai Brunet, aki gyakorlatilag meghalt a vízen, hogy olimpiai aranyérmes legyen, csak mindig közbejött valami; vagy éppen valaki, akit Kőbán Ritának hívnak, és akit én edzettem. Ám, hogy tovább mélyítsem az eddigieket: nem jó, ha valaki mindenáron akar nyerni. Azt csak alázatosan lehet.
Athén előtt kapott szépen, hogy Kovács Kati mellé odaengedte a feltörekvő Janics Natasát, aki aztán a válogatón legyőzte az addig egyeduralkodó ideált. Mit élt át akkor?
Kaptam mindenféle levelet, hogy bolsevik meg fasiszta vagyok, a módszereim is olyanok... Tűnjek el a balfenéken... Először röhögtem a leveleken, aztán arra gondoltam: szépen elteszem őket, esetleg be is kereteztetem, mert később jó lesz újra meg újra rájuk nézni... Egyébként mit tehettem volna? Vallom, hogy elsősorban edző vagyok, mert ha nőként viselkedem, elvihetnek az érzelmek, és nem tudok reális döntést hozni. Elég az hozzá, hogy nem lehetett nem észrevenni, Natasa mennyit fejlődött, és azt akartam, kettejük csatája a vízen dőljön el. Ugyanazt az edzésmunkát végeztettem velük, mindent ugyanúgy csináltak, miközben pontosan tudtam, mi történik majd, és azt is, akármelyik ujjamat harapom meg, az én kezem fog fájni. Aztán Natasa legyőzte Katit, az egyesben kiharcolta az athéni indulás jogát, és minden erőmmel azon voltam, hogy összeültessem az addigi két nagy riválist. Borzasztó időszak volt, elhiheti... Két ekkora versenyző, két ekkora vetélytárs... Kati csalódottsága... Pszichológusként is kellett viselkednem, és bár azóta is gyakran gondolok arra az időszakra, végeredményben csak jó sült ki a dologból: Natasa egyesben olimpiai bajnok lett, és miután Kati úrrá lett a csalódottságán, összehoztam a világ legjobb párosát, a Janics-Kovács duót, amely ugyancsak olimpiai bajnok lett.
Azt mondják, férje, Öcsi bácsi időnként azt is észreveszi, amit Kati néni nem...
Úgy van. Egy szegedi edzőtáborozás alkalmával például felhívtam Öcsit: te, kész vagyok, ha belegebedek, ezzel a négyessel akkor sem tudok mit csinálni, nem tudok rájönni, mi a baj, borzasztó... Öcsi felült az első vonatra, lejött, ránézett a négyesre, és már mondta is: a helyzet egyáltalán nem vészes, rosszabbra számítottam, itt és itt, ezt és ezt láttam... És kisvártatva minden a helyére zökkent. Ráadásul nem a lányoknak mondta el, hol kell javítani, hanem nekem, hogy én mondjam el a lányoknak... Mert ő ilyen. Gyakran mondogatja is nekem, a lényegtelen dolgokat el kell hagyni, csak a lényegessel kell foglalkozni. És mennyire igaza van: ha valaki valamiben jó, akkor arra a tulajdonságára kell ráerősíteni, mert így a rossz előbb-utóbb eltűnik.
Mikor ismerték meg egymást?
Olyan régen, hogy én még fehér térdzokniban jártam...
Szerelem első látásra?
Nem egészen, noha ugyanazon a környéken laktunk. Öcsi papája pékként dolgozott, és az én reszortom volt, hogy a szakajtóban átvigyem a kenyeret sütésre. Szép, göndör hajú fiú volt, kinek ne tetszett volna... Aztán az Újpesti Dózsában klubtársak lettünk, ám sokáig csak sportbarátság fűzött bennünket egymáshoz. Hetvenben tartottuk az esküvőnket; sokat piszkál, veszekszünk, de ez így van rendjén, másként nehezen mennénk előre...
Lányuk, Mónika, edzősködik még?
Már nem. Kiutálták, nem hagyták érvényesülni, és hát, ugye, ebben a szakmában farkastörvények uralkodnak, nehéz megmaradni. Móniból jó edző válhatott volna, ha hagyják; még nálam is maximalistább volt...
Mit csinál most Mónika?
Mindent, ami kisállat-kozmetikával kapcsolatos. És nagyon jól csinálja.
Van hol gyakorolni...
Na igen, otthonunk olyan, mint egy állatkert: van hat cicánk, öt kutyánk, egy kanárink. Legutóbb a bevásárlóközpont parkolójából hoztunk haza egy gazdátlan, koromfekete cicát: nem volt szívem otthagyni! Állatmenhelyre nem is mennék soha, mert legszívesebben az összes lakót hazavinném: úgy tudnak nézni ezek a kis állatok...
Viszi őket haza, edzőtáborba... Hová nem?
Még bankba is.
Bankba?!
Zsebi kutya, egy kiló nyolcvan, rendszeresen jön velem, és a táskámból kihajolva követi az eseményeket. Megjegyzem, a szegedi világbajnokságra kutyát nem lehet bevinni, de Zsebi olyan kicsi, hogy a szervezők neki engedélyezték a belépést.
Kati néni! Lepjen meg még valamivel!
Azt tudta, hogy rendszeresen macskakiállításokra járunk?