Nyári szünet a Globe színházban

Trunkó Barnabás
2006. 07. 05. · Hócipő 2006/14
Al Pacino nyilván üzent az impresszáriójával, hogy el akarja játszani Shylockot. Főleg azért, mert a szerepet eredetileg Dustin Hoffmann-nak szánták.

Pacinónak Shakespeare többször is sikert hozott, hiszen már eljátszotta a III. Richardot és a Julius Caesart is - igaz, nem a celluloidon, hanem a világot jelentő broadwayi deszkákon.

A velencei kalmár azonban egy rumlis darab! A Shylock miatt. Az utókornak ugyanis az a mániája, hogy mindig értelmezni, aktualizálni és "áthallóssá" akarja tenni Shakespeare-t, pedig a Mester akkor és ott írta a színműveit. Mindenki tudja, hogy ma már a dánok zöme nem megátalkodott királygyilkos, a cseheknek sohasem volt tengerük, és a mórok sem szoktak - családon belüli erőszak keretében - fehér, keresztény asszonyokat fojtogatni. A zsidókkal azonban más a helyzet!


- Azt ismered, hogy két zsidó ül a vaporettón?

A drámatörténészek egy része megesküszik rá, hogy Shakespeare a velencei uzsorást amolyan mókás, póruljárós tartuffe-i figurának szánta, ám a többiek azt vallják: Willi olyan antiszemita volt, hogy állandóan a szélsőségesen jobboldali sajtóorgánumok folyosóin látták, számlakönyvvel a hóna alatt. Mindenesetre hírhedt, emblematikus figurát csinált Shylockból. (Vö.: Németh László, Szárszó, 1943.)

Sokan még olyanokat is mondanak, hogy a holokauszt után A velencei kalmárt már nem lehet színre vinni. Ezért aztán az egy kezemen is meg tudnám számolni, hogy a háború után hazánkban hányszor mutatták be. Legutóbb Alföldi Róbert futott neki, de az ő rambókéses Shylockja nem a zsidókról, hanem kifejezetten a másságról szólt.

A darab a kevésbé ismert (és kevésbé sikerült) Shakespeare-művek közé tartozik, sokan azt sem tudják, hogy a címszereplő - a velencei kalmár - nem Shylock, hanem a derék, ám egy kicsit bamba keresztény kereskedő: Antonio.

A kissé szadista alaptörténet Shakespeare-hez méltó. A velencei kalmár a testi (!) és lelki jó barátjának, Bassaniónak, egyik heteroszexuális projektjét (házasság) támogatandó, nagy összegű kölcsönt vesz fel az általa olyannyira megvetett (leköpködött) zsidó uzsorástól. A bosszúra éhes Shylock azonban alaposan megszívatja a THM-mel az adóslistájára felkerült kereskedőt. Ha határidőre nem fizet, egy fontnyi húst vághat ki keresztény adósa testéből. Antonio - kereskedelmi flottácskájának elsüllyedése okán - persze nem tud fizetni, ezért Shylock - ahelyett, hogy egy behajtó irodának adná át az ügyet - maga feni a kését, hogy a tőkehúst, a hitelelbírálási díjat, valamint a kamatokat kikanyarintsa az adós egyébként feltűnően nyeszlett testéből. Ráadásul a velencei alkotmánybíróság (dózse) mindezt rendjén valónak tartja; nesze neked jogállamiság!


- Ez a metrópótló gondola?

A vérszomjas izraelita végül is pofára esik, de a színműnek ez a része már inkább egy bécsi nagyoperett librettójára hajaz. Még a bonviván, a primadonna, a táncos komikus és a szubrett szerepét is ki lehetne osztani.

Ha mai szemmel nézzük: A velencei kalmár egy antiszemita darab. Pedig 16. századi szemmel kell nézni, amikor tényleg antiszemita volt. De micsoda különbség! Al Pacino a híres nagymonológ miatt vállalta el a szerepet, pedig azt valószínűleg utólag illesztette a darabba a velencei Vezsihisz és az ORTT kifejezett kérésére, a kiegyensúlyozott kommunikáció jegyében.

A rendező, Michael Radford (Orwell: 1984!) filmje azonban erről a nagymonológról szól. És ezt csak Pacino tudta így megcsinálni. Nála jobban talán csak Dustin Hoffmann, de ezt már soha nem fogjuk megtudni.

A stáb képeskönyvhöz illő, digitális hűséggel hozza a 16. századi Velencét. Még annak a csábításnak sem engednek, hogy a turistaprospektusokból jól ismert, felkunkorodó orrú, tollas végű gondolákat használjanak, hiszen azok csak jóval később váltak a velencei idegenforgalom logójává.

Antonio szerepében az agyonsztárolt Jeremy Irons olyan halvány, mint egy újonnan kinevezett ellenzéki frakcióvezető, Joseph Fiennes (Bassanio) néha villan, Linn Collins (Portia) viszont új csaj a filmvásznon, bámulatos szépség, közepesnél csak alig jelentősebb színészi arzenállal. Még fogjuk látni! Akciófilmekben, bögyös bőrszerkóban, talán Sylvester Stallone partnereként.