Elég 14

Varga Ferenc József
2013. 11. 13. · Hócipő 2013/23
A Magyar Szocialista Párt bepereli a Demokratikus Koalíciót, mert az Együtt 14 a DK miatt tett feljelentést az MSZP ellen, miután a szocialisták azt nyilatkozták, hogy szerintük az Együtt 14 rágalmazta meg a Demokratikus Koalíciót. A kisebb ellenzéki pártok szerint az MSZP hibázott, de a DK úgy gondolja, az Együtt 14 akarta lejáratni mindkét platformot. Az Együtt feljelenti a Demokratikus Koalíciót az MSZP feljelentése miatt, ám a DK szintén lépéseket tesz az Együtt és az MSZP ellen, mert szerintük a kisebb pártok a szocialisták miatt jelentették fel a nagyobb koalíciós pártokat. Az MSZP elzárkózik a további egyeztetésektől, míg az Együtt 14 csak abban az esetben tárgyal a DK képviselőivel, ha azok nem utasítják el a kis pártokkal való együttműködést, amit azonban azok elleneznek.