Újra szól a hatlövetű

Váncsa István

2013. 11. 13. · Hócipő 2013/23

Elkótyavetyélte egyik heréjét egy nevadai férfi, olvasom az újságban, a nemes szervet orvosi kísérletek céljára vásárolták meg, korábbi tulajdonosának markát harmincötezer dollár üti. Hogy mért kényszerült pénzzé tenni a golóbist, az nem kérdés. Amerikai ember. Van Amerikában rezsicsökkentés? Nincs rezsicsökkentés. Annyira nincs, hogy a szóban forgó hereárus rendszeresen veti alá magát különféle veszedelmes orvosi kísérleteknek, ilyenkor ugyanis nemcsak pénzt kap, hanem ráadásul ingyen kivizsgálják tetőtől talpig, a kórházi pizsamát pedig megtarthatja. Volt, amikor Ebola vírussal oltották be, túlélte. Egy másik tesztnél de facto meghalasztották volna, persze nem nagyon, csak egy kicsit, ám ehhez az FDA nem járult hozzá, ami a féltökű ember számára huszonötezer dollár mínuszt jelent. Az újság által közölt fotón elégedetten mutatja a kórházi pizsamát, amelyet legutóbb kapott, tekintetében viszont riadalom tükröződik. Most ugyan nagy pénz áll a házhoz, de neki már csak egy töke marad. Ha azt is eladja, nem lesz egy se. A gáz- meg a villanyszámla viszont jön, és egyre magasabb.

Kerülhet-e magyar ember efféle helyzetbe, tesszük fel a fölösleges kérdést, hiszen a válasz kézenfekvő. Nem kerülhet, mert Magyarország jobban teljesít, míg ellenben a nyugati világ válságban van. Megmondta a gazdánk, hogy a magyar ugaron új gazdasági és szociális modell ölt testet, hiszen a jogállamiság, a szabadságjogok és a népképviselet demokratikus alapjára másfajta rendszer is emelhető. Csak azt nem tette hozzá, hogy nálunk az alapok is másfajták lesznek, ugyanis a jogállamiságot, a szabadságjogokat és a demokráciát időközben elvitte a cica.

A szemétdíj viszont csökken, így aztán a magyar ember magyar töke nem eladó.

Mit csinál a magyar hazafi, ha mégis pénzre van szüksége?

Meggazdagszik.

Vegyünk egy merőben átlagos magyar embert, például egy falusi gázszerelőt. Dolgozik, vállalkozik, kockáztat. Csődközeli állapotba kerül, ahogy az szokás, de ő nem adja föl, talpra áll, és hipphopp, máris csaknem hétmilliárdos vagyona van. Példáját bárki követheti, nálunk minden gázszerelő a tarsolyában hordja a bölcsek kövét, amivel bármely anyag arannyá változtatható. Más országokban a dolgos gázszerelőt ilyenkor molekuláira szedné szét az adóhivatal, de ezzel párhuzamosan az összes további hatóság is rászállna, az ebrendészetig bezárólag, ha pedig ez a gázszerelő a miniszterelnök földije és bizalmasa volna, akkor a miniszterelnök se úszná meg szárazon. Amerikáról e tekintetben ne is beszéljünk, ott az elnököt egy ártatlan fellatio ürügyén képesek kínpadra vonni, haverok vagyonosításának gyanúja miatt pedig elevenen felboncolnák, s ebben senki nem találna semmi kivetnivalót.

Akarunk ilyen országban élni?

Nem akarunk.

Mi olyan országban akarunk élni, ahol a szegénylegény, ha úgy látja jónak, egyik napról a másikra multimilliárdossá válik, golyóit azonban nem herdálja el, hanem ha szükséges, a haza oltárára helyezi. Átadja Gábor Áronnak, hogy öntsön belőle ágyút, mely a jövő esztendő folyamán esedékes öldöklő rezsiharcban győzedelmes fegyverünk leend. A magyar szegénylegény tudván tudja, hogy a végső győzelmet követően vezénylő tábornokunk a golóbist jogos tulajdonosának vissza fogja szolgáltatni, méghozzá kamatostul. Nem egyet ad vissza, hanem kettőt, vagy akár hármat is, ezek mind príma, szálkamentes magyar akácfából faragvák, szú soha beléjük nem hatol, vagy ha mégis, akkor diszkréten és dallamosan perceg. A végső győzelem akkor áll be, amikor a németeket is utolérjük és túlszárnyaljuk, gazdánk erről az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság elnökével való találkozója után szólott a minap. Utána minden magyar férfinak legkevesebb hat golyója lesz, legényesen füstölgő fegyvere pedig, mint egy 1847-es mintájú fekete lőporos Colt Walker, elsütéskor mély, dörgő hangot hallat, és hosszú lángcsóvát lövell.