Port Felcsút

Trunkó Barnabás
2013. 10. 30. · Hócipő 2013/22
A felcsúti stadion mellett elkezdték építeni a Hapci nevű motoros átkelőhajó kikötőjét is. A jó minőségű hazai dolomitból készült alapkövet egy hódmezővásárhelyi matróz rakta le, azonnal kiemelt nagyberuházássá minősítve a projektet.

A leendő kikötő helyének megválasztása kezdetben egy kis gondot okozott, mert a környéken nincs hajózásra alkalmas természetes vízfolyás, ezért a felcsúti révkapitányság pályázatot írt ki, hogy kinek a telkén legyen a kikötő. A rutinos választópolgárok lemondóan legyintettek, mert biztosak voltak benne, hogy a tendert úgyis a VÍZGÉP nyeri, de tévedtek, mert a győztes a helyi polgármester lett, aki egyben elnyerte a második és a harmadik helyezést is, így az üzlet- és házastársa csak a negyedik lett.

Kezdetben úgy volt, hogy a kiemelt nemzeti nagyberuházássá avanzsált kikötő IMF-hitelből épül, de ezt a gondolatot - itt most nem részletezendő okok miatt - elvetették.

Úgy tervezték, hogy végül is - jelentős önrész vállalása mellett - 99,99 százalékban EU-s pénzből finanszírozzák a beruházást. Mivel azonban a multinacionális bankgenyók miatt a támogatás összege még a lagzi előestéjén sem érkezett meg a helyi takarékszövetkezet számlájára, tiltakozásul államosították a bankfiókot.

A későbbiekben is gondot okozott, hogy a brüsszeli kócerájosok mindenáron bele akartak dumálni a kikötőépítésbe, ami ellen a nemzeti dokkmunkások „Nem leszünk Okinava!” feliratú transzparensekkel tiltakoztak. Az EU ugyanis azt javasolta, hogy egy ilyen kikötőt célszerű közvetlenül a vízpartra építeni, míg a magyar tanulmány szerint a parthoz érkező motoros vízi járművet felrakják egy kisvasútra, ami majd a hajóegységgel együtt gördül be a stadion melletti kikötő vágányaira.

Közben úgy döntöttek, hogy a flotta zászlóshajóját, a Kuka motorost is átkeresztelik, mert nem passzolt volna hozzá a „Kuka jobban teljesít!” szlogen. A új név: Vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó Úr Őfőméltósága lett, bár ez a felirat csak a hajó után kötött uszályra fért rá. A CBA-s pezsgőspalackot Wittner Mária csapja majd a hajóegység oldalához, az egyéjszakás szexkalandokról érkező fehérvári huszárok üdvrivalgása mellett.

A próbautat az Adrián akarták megtartani, de ez a terv meghiúsult, mert a horvát határőrizeti szervek kiszúrták, hogy a legénység tagjai között van egy Hernádi nevű fűtő.

Az új vízi út és kikötő a tervek szerint a választási kampány finisére készül el, az első úton a miniszterelnök úr is a fedélzeten lesz, és amint a hajóhídra lép, a hajóegység hívójele: Hungarian Navy One!