Vasfüggöny épül

Megyesi Gusztáv

2013. 08. 21. · Hócipő 2013/17

Azt mondják, az nem lehet, hogy a nemzet vezetője a végsőkig el akar szigetelődni a hanyatló Nyugattól. Ha így volna, s vasfüggönyben gondolkodna, nem építene a nemzetközi szabványoknak megfelelő, s ezáltal méregdrága stadionokat, s nem ment volna el személyesen lobbizni a nemzetközi úszószövetséghez, hogy Budapest kapja a 2021-es úszó- és vízilabda világbajnokság rendezési jogát.

Igen, csakhogy a legvészterhesebb Rákosi-időkben is voltak itthon parádés nemzetközi sportesemények, hogy csak a pesti magyar-angolt említsük, archív felvételeken látni is, amint londoni újságírók rágógumit rágva meg szivarral a szájukban gépelik a tudósítást, a magyar-osztrák futballmeccsekre pedig ezrével érkeztek a bécsi szurkolók. De a mai példák is hasonlók: nemrég számolt be a világsajtó arról, hogy Kim Dzsong Un, Észak-Korea kedves vezetője személyes irányításával síparadicsom épül Vonszan tartományban, mégpedig dúsgazdag nyugati üzletemberek számára, akiket hermetikusan elzárnak majd a lakosságtól, a hírek szerint annyira nem találkozhat velük észak-koreai civil ember, hogy az üdülőhelyet csak katonai területen keresztül közelíthetik meg a vendégek.

Nálunk ilyesmire semmi szükség. Egyrészt katonai erő, mármint a huszonegyedik században is értelmezhető ütőképes hadsereg nem létezik, és a nyugati üzletemberektől, befektetőktől sem kell tartani, egyre-másra hagyják el az országot. 2021-ben aztán még ennyire se kell óvakodni bárminemű nyugati fertőzéstől, addigra ugyanis az ország vezetőin és trafikosain kívül egyetlen ember sem lesz, aki jegyet tudna vásárolni akár sporteseményre, akár bárminemű kulturális rendezvényre, utóbbira a nemzeti oktatási program jóvoltából igénye se lesz, pénze pedig egyáltalán nem.

Az országot olyan vasfüggöny fogja körülvenni, ami láthatatlan, ám egyáltalán nem biztos, hogy ez olyan nagyon rossz. Magam rendszeresen kapok, például, SMS-üzeneteket Stockholmban élő lányomtól és New Jersey-ben élő unokatestvéremtől, s mondhatom, ezek eléggé unalmasak. A levél jobb volt. Annak idején az ötvenhatos disszidens nagybátyám mindig csúsztatott a levélbe rágógumit, zsilettpengét, tízdollárost, bár az anyám szerint a nagybátyám kétszer tíz dollárt tett a borítékba, csak az egyiket a belügyi levélbontó hivatalnok mindig kilopta. Apám szerint viszont az egyik tízdollárost borravalónak szánta a nagybátyám, hogy a másikat el ne lopják a rágóval meg a zsilettel együtt.

2021-re az addigra megemberesedett és a nemzeti együttműködési rendszerben megedződött mai fiatalság magától értetődőnek veszi majd, hogy amikor szkájpol, a monitor jobb felső sarkában egy ingujjra vetkezett ember figyeli a beszélgetést, s időnként jegyzetel. Arra már most törvény van, hogy a köztisztviselőket és családjukat a hatóságok bármikor megfigyelhetik, lehallgathatják, leveleiket felbonthatják, sőt a lakásukat átkutathatják. A rendőrség is bármikor elrendelhet fokozott ellenőrzést, akár az egész ország területére, és határozatlan időre, ami alatt bárkit indoklás nélkül igazoltathatnak az utcán, és ki is pakolhatják a táskáját.

Továbbá nehogy azt higgyük, hogy nincs abban semmi öröm, ha zavarják a rádióadásokat, mint régen a Szabad Európát. Igaz, amikor én föltehettem életem első Beatleslemezét, külön kértem apámat, hogy sípoljon, fütyüljön hozzá, mert csak így ismertem fel a számokat. Viszont amikor fütyül, sípol a rádió, az ember nagyobb koncentrációra kényszerül, fülét erősen a készülék hangszórójához tapasztja, teljes mértékben képes azonosulni a készülékből áradó zenével, akárha élőben hallgatná a produkciót; ezt az élményt a ma dívó háttér-zenehallgatás nem adja meg. Sajnos, ma még nem tartunk itt, hogy mást ne mondjunk, a Klubrádiót egyáltalán nem zavarják, minthogy Pesten kívül adás sincs.

Ám az egész vasfüggöny fordítva lesz: a rothadó, elkorcsosult Nyugat fogja körülfonni Magyarországot, mert fél és reszket majd a magyaroktól. Olyannyira, hogy nem nagyon szeretnék 2021-ben határőr lenni a nyugati széleken. Addigra a nyugati országok vezetői kénytelenek lesznek belátni, hogy a magyar unortodox gazdaság-és társadalomépítés nemhogy bevált, de szédítő magasságokba repítette az országot, ennek folyományaként soha nem látott menekültáradat veszi majd célba hazánkat. Az MTI naponta jelenti majd, hogy újabb embercsempészeket kaptak el az osztrák határnál, akik rozzant BMW minibuszban harminc összepréselődött amerikai vállalkozót akartak Magyarországra áthozni, hogy Lentinél elkeseredett svájci banktisztiviselők kíséreltek meg átkúszni a zöldhatáron. A Németországból érkező bevásárló turizmus nap nap után teszi majd próbára az utolsó kisboltig állami kézbe vett kereskedelmet, különösen ünnepek előtt. Külföldi lapok felháborodva írják majd, hogy magyar hűtőgépszerelők és közmunkások járnak az olasz tengerpartra kurvázni, liverpooli fiatalok aranyáron veszik majd a magyar lakodalmas rock és a Kárpátia zenekar legjobb CD-it, Európa a forinttal seftel, skandináv kormánylapok pedig naponta hivatkoznak a magas magyar árakra, amire az ellenzék azt válaszolja, hogy igen, Magyarországon is drága az élet, de ott tízszeresek a bérek.

Újra jó lesz magyarnak lenni, visszaadni a világnak azt, amit tőle kaptunk, tudja csak meg a Nyugat, mit kellett átélniük a magyaroknak. Eljő még a beteljesedés, s európai városok főpályaudvara előtt táskából árulja a magyar a farmernadrágot, FA szappant, orkánkabátot, frottírtörülközőt, amiket végre ő maga gyárthat önerősen, nem kell másokra szorítkoznia. Mígnem aztán egy szép napon valaki elkezdi lebontani ezt a vasfüggönyt is, s kezdődik minden elölről.