Strand és vidéke
Megyesi Gusztáv
2013. 08. 07. · Hócipő 2013/16
Megyünk a Dagályra. Aki nosztalgiázni akar, annak már mondjuk is: annak idején 8 forint volt a belépő, 10 forint egy masszázs, 12 forint a pedikűr, és két forintért tetőtől talpig beolajozták az embert, mégpedig szórópisztolyból, olyan büdös bronzolajjal, amilyet természet elő nem állítana. Gulyás Istvánné mutatja is a helyet, ahol régen az olajozó állt, előtte pedig mi magunk kezdő kamaszként, legfőképp azt várva az élettől, hogy egyszer majd minket is beolajoznak tetőtől talpig, mert attól férfi a férfi, ám apánk nem engedte.
Ma már nincs ilyen. Ma már árkádok alatt meghúzódó szoláriumba jár a napimádó, ma már a Nap napfény nélkül a legegészségesebb, kevesebben is napoznak, mint régen. Azt mondja Gulyás Istvánné, hogy azelőtt már fél órával a nyitás után teli volt a férfi és a női napozó, volt, aki egyszerre négy-öt priccset is lefoglalt a családnak, barátoknak, mára ez is megszűnt, sőt külön napozóterasz sincsen.
Illetve, ez nem egészen így van. Nem messze a termálmedencétől magasodik a Dagályban egy múlt századi körterasz, ahol normál üzemmódban járkálni szoktak, maximum nézelődni, ma ezen a helyen napoznak félmeztelenül, de kizárólag hatvan-hetven körüli nők. Leterítik a törülközőt, szétdobják magukat, és fekszenek mozdulatlan. A fiatalok nem. Hogy ennek mi az oka, az már mélylélektan, nem is akarjuk megérteni. Meleg van, kánikula, délelőtt tízkor is majdnem harminc fok.
Ehhez képest nagyon kevesen jönnek. Ahhoz képest meg pláne, hogy egykoron a Dagály igazi népfürdő volt, a vizet nem lehetett látni a sokadalomtól a medencében, és így volt ez munkanapokon is, mert akkoriban több százezer anyagbeszerző volt az országban, és még egyszer annyi táppénzes; ha értjük, miről van szó. Ma 2400 forint a belépő, kivéve szerdán, mert az strandváró nap, ilyenkor csak 1800 forint a jegy. Ez nagy különbség, tudni vendégről, aki a hatszáz forint különbség miatt direkt szerdára vesz ki szabadságot, hogy kijöhessen a gyerekekkel. Kiszámoltuk, a többihez képest nem túl drága Dagályon is nagyjából tízezer forint egy négytagú család egész napos ittléte, üdítővel, szendviccsel persze. Azelőtt ezt a költséget palánkbérlettel csökkentette az ember, a mai technika mellett viszont már rég nincsen kerítésen bemászás, a belépés is elektronikus, nincs a jegyszedő zsebébe csúsztatott bankjegy. Cserébe viszont olyat lát a strandoló, amit fiatal korában soha, hogyan néz ki a Dagály zsúfoltságmentesen. Most tűnik csak fel, mennyire tágas ez a tízhektárnyi terület, amint a Duna partján szétterül a fáival, bokraival, a széles pázsittal és a medencékkel.
Gulyás Istvánné huszonegy ember csoportvezetője, hozzá tartoznak a kabinosok, az úszómesterek, a recepciósok és a masszőrök, húszéves kora óta dolgozik a szakmában. Azon most nem kezdünk nosztalgiázni, hogy annakidején még maga is meszelte a medencéket, hogy minden este leeresztették a vizet, hogy nem volt feszített víztükör és vízforgatás, hogy a férfiak mai szemmel nézve nevetséges fecskében jártak, s hogy akkor is arra kellett leginkább ügyelnie az úszómesternek, hogy ne ugráljanak, labdázzanak és fröcskölődjenek a vendégek, meg hogy ne brűgöljenek felnőttek a gyerekmedencében. Nem hatódunk meg attól, hogy azelőtt jelszóra adta ki a kabinos a ruhát, s ha elfelejtette az ember, akkor várhatott zárásig, ellenben ma minden elektronikusan működik a hagyományos kabinsort leszámítva, s hogy egyáltalán: annak idején a vendég és a kabinos között már-már baráti viszony alakult ki, keresztnevükön ismerték egymást, és együtt reggeliztek, ami nem annyit tesz, hogy ami ma van, az rosszabb vagy jobb, hanem hogy más. A gomba, ez a kör alakú medence például ugyanúgy áll, mint ötven éve, a különbség csak annyi, hogy míg régen a gomba egymás fölötti két „kalapjából” víz csörgedezett alá, ma ezt leállították, mert a vendégeket zavarja a víz. A strandon.
Gulyásné egyébként Szentmártonkátán lakik, ötven kilométernyire Pesttől, vonattal jár be minden második reggel, fél hattól délután hatig dolgozik, másnap szabadnap. Kabinosok, úszómesterek és masszőrök főnökasszonya úgy lesz az ember, hogy tizenévesen vendéglátó-ipari iskolába jár, utána korán férjhez megy, de a gyerek miatt nem tud vendéglátózni, ám ekkor egy rokon azt mondja neki, jöjjön a Széchenyi fürdőbe dolgozni. Ott húszévesen segédmunkásként elvégzi a pedikűrös, majd a fürdő-, illetve gyógymasszőri tanfolyamot, ami a mai három hónappal szemben akkor még két év volt, minden létező munkát kipróbál, tizennégy éve pedig a Dagályban a munkahelye.
Azt mondja, ez az élete. A víz szaga, a fürdőző közönség jellegzetes moraja. Ám ő maga nem igen strandol, a Dagályban nincs rá idő, szabad idejében pedig tartózkodik a szakmai ártalmaktól. Legutóbb, amikor a nagykátai strandra mentek a családdal, azon kapta magát, hogy az öltözőket nézi, meg hogy hol vannak a kukák, rá is szólt a lánya, legalább itt ne dolgozzál. De hát ez ellen nem lehet mit tenni, az igazán szuper hajdúszoboszlói strandon is egyből azt figyelte, hogy mekkora zsírcsík csapódik ki a medence falára, mert a rengeteg napolaj, kenőcs, kencefice ott marad a vízben.
Megnézzük a labdás medencét, ahol állandó hullám van, a gyermekmedencében ugráló napközis csoportot, a főbejárat előtt álló Béke-kutat, melyből változatlanul ingyen lehet vinni a forrásvizet. Szóba kerül a 2021-es pesti úszó-világbajnokság, amelyre a Dagály területén épül fel egy hipermodern úszóstadion, hogy aztán az ígéretek szerint a nagy esemény után elsősorban a nagyközönség szolgálatában álljon. Próbáljuk elképzelni, hogy az új Dagály nem csak egy szűk, gazdag réteg strandja lesz, ám ehhez ebben a melegben a mi fantáziánk már édeskevés.
Fotó: Szebeni András