A politikusok a vizet nézik

Para-Kovács Imre

2013. 06. 12. · Hócipő 2013/12

Árvíz megvolt, földrengés megvolt, most vagy barátságtalan ufójézusok szállják meg a Földet vagy Godzilla felébred, lehet választani.

Mint nyilvánvaló, mindezt a tetőzés előtt írom, most még csak az a rész van, hogy politikusok mennek a gátakhoz, és homokzsákokat töltenek a fotósok gyűrűjében. Perverz, de elkerülhetetlen helyzet ez, mert a politikus olyan állatfajta, hogy nem tud otthon maradni katasztrófa esetén, kameraérzékeny és hiú, mint Paris Hilton.

A probléma összetett, mert a tanácsadók azt duruzsolják, hogy ritkán van ilyen nagyszerű alkalom jó minőségű propagandafotók és -filmek elkészítéséhez, másrészről viszont ott a józan ész: a politikusnak nem az a dolga, hogy lapátoljon, hanem az, hogy megszervezze a lapátolást kormányon, ellenzékben pedig az, hogy ordítson, ha a lapátolás nincs rendesen megszervezve. Ez sem bonyolultabb, mint maga a lapátolás, csak ha már betegesen túlfizetjük őket, legalább ne zavarják azokat, akik a munkát végzik ingyen. Mert ne feledjük: a politikus akkor is rohadt sok pénzt kap, amikor önkéntesnek áll. Ilyen szakma ez.

Érvként merül még fel, hogy az emberek ezt várják el tőle, szeretik dolgozni látni az ő szeretett politikusukat, mert az olyan, mintha ő is ember lenne, egy közülük, aki legény (leány) a gáton, csak népének él, gyakorlatilag olyan, mint Batman, leszámítva a hülye maszkot és a szárnyakat.

A dilemma valós, mert én például sohasem lennék képes olyan politikusra szavazni, aki a gáton sündörög, de én nem is vagyok az a nagyon vágyott célcsoport, akiket a politikus mindenáron szeretne lenyűgözni, és ezzel mindketten tisztában vagyunk. Felőlem bármelyik gumicsizmás bohóc tangózhat a homokzsákokkal napestig, semmivel sem lesz szimpatikusabb. Én vagyok a tudatos szavazó, hogy rohadnék meg.

Meggyőzni viszont azokat kell, akik sokan vannak, egyszerűek, akár a vágódeszka, szabad idejükben, ha éppen nem választópolgárok, azon vitatkoznak, hogy Eros Ramazotti-e a nagyobb előadó, vagy Richard Clayderman, és tagadhatatlan, hogy rájuk nagyobb szükség van a választásokon, mint rám és hasonszőrű társaimra.

Ettől még én utálhatom a dolgot.

Az altípusok mindenesetre szépen kirajzolódnak ilyenkor.

A miniszterelnök gondterhelten ácsorog a főpolgármesterrel a Római-parton, ami pontos üzenet. Pontosabban: két üzenet. A propagandistáknak, és az általuk is magabiztosan hülyére vett köznép felsikolt a gyönyörtől, hogy milyen nagyszerű miniszterelnöke is van ennek az országnak, aki személyesen, saját kegyelmes (méltóságos? mindig bizonytalan voltam a korrekt megszólítások területén) lábaival bele a sárba! jaj!, hogy ez mennyire, de mennyire emberi! Most is a mi biztonságunk jár csak a szép, okos fejében stb. Míg a másik üzenet az, hogy ha egy miniszterelnöknek személyesen kell kimennie árvíz idején a gátra, akkor ott nagyon nagy baj van, posztjára tökéletesen alkalmatlan, mert 1. a miniszterelnöknek vannak erre a célra emberei, akik nem csak hülyén néznek, hanem értelmezni is tudják azt, amit látnak, majd intézkedni, mindenféle miniszterelnöki közbenjárás nélkül, 2. ha a katasztrófa idején kell nézelődni, akkor valaki nem végezte el rendesen a munkáját, mert az ilyesmire hamarabb kell felkészülni, és akkor sem idióta bámulással.

Ez persze tök mindegy, csak engem szórakoztat, a széles néptömegek benyalják, mint a kétfejű papot vagy a zabálós diétát.

Az ellenzéki propaganda más természetű. A leendő miniszterelnök-jelöltek lapátot ragadnak, hogy megmutassák, ők a nép mellett állnak azokban a nehéz időkben is, amikor a kormány csak bámulja a vizet! Nem félnek a munkától, kiszállnak a lánctalpas Audiból, és trikóra vetkőzve veszik ki részüket a lapátolásból, mert egyek ők közülünk, nem többek, de nem is kevesebbek!

Szerencsétlen földrengésnek esélye sem volt, hogy áttörje az árvíz ismertségének, nézettségének és népszerűségének médiatömbjét, a megalázó második helyre szorult, pedig ha egy szép napos reggelen érkezik, akkor ott tömörültek volna a politikusok az epicentrumban.

Most azonban őzet mentenek, vizet néznek, szolgálati autóval parkolnak, szpottolják a Dunát, a földrengés pedig elsikkad.

Ma csütörtök van, fogalmam sincs, meddig ér majd a víz Budapesten, de mire az írás megjelenik, már biztos levonul az ár. Ami egészen biztos: utána büdös lesz. Büdösség végig a Duna mentén, kiszellőztethetetlen, maró és fanyar bűz, mintha tárgyiasult volna valami abból, ami körülvesz minket hétköznapjainkban, de eddig nem volt szaga. Illetve volt, de nem érezte mindenki. Most fogja.

Az a szerencséjük a keresztény alapokon álló kormányoknak, hogy az Úr közvetlenül tudathatja velük véleményét munkásságukról. Árvíz, földrengés, és a fentebb már belógatott ufójézusok, esetleg Godzilla Gönyűnél.

A gátakon fáradt és ideges emberek rakják a homokzsákokat, és káromkodnak, mert a fotósoktól nem lehet rendesen dolgozni. A választásokig már csak egy karácsony van hátra, akkor majd lehet gyermekfejeket simogatni, de aztán vége. Több katasztrófa nem várható. A büdösség is eloszlik addigra. Visszaáll minden a rendes kerékvágásba, ami maga a hideg és katasztrófamentes rettenet. Megszokás kérdése.