A történelem mértéke

Lengyel László

2013. 05. 15. · Hócipő 2013/10

Minek írsz róluk? Ki fog emlékezni rájuk tíz vagy húsz év múlva? Ki emlékszik legalább három, 1867 és 1918 közötti miniszterelnökre? Stendhal 1823-ban hevenyészve összefoglalta, hogy milyen politikai változások történtek 1765 óta: „XVI. Lajos bevonja a tanácsba a filozófiát, s ez a halhatatlan Turgot mezében lép be oda; következik az öreg Maurepas gyerekes könnyelműsége; utána jön a derék Necker pénzügyi jelentősége és polgári önhittsége; Mirabeau alatt Franciaország alkotmányos monarchiát követel; Danton alatt terrorba megy át, s az idegenek nem tudnak behatolni hazánkba. Mintegy ötven tolvaj ragadta meg az állam kormányrúdját. Fölkelnek Frascati szép napjai. Ezalatt seregeink azzal az idegfeszítő mulatsággal szórakoztak, hogy megnyertek egy sereg csatát, és megfutamították az osztrákokat.

A Cléry utca koncertjein voltunk, amikor egy ifjú hős hatalmába kerítette és három évre boldoggá tette Franciaországot. Egy kedves férfiú a tollas kalapja karimáján egy levelet nyújt felé; a nagy ember a fejét veszti és fölkiált: Hiába, csak ezek az emberek tudnak igazán szolgálni! Jobban örül ennek a levélnek, mint tíz győzelemnek. Azután nekilát, hogy föltámassza XIV. Lajos monarchiájának fényét. Egész Franciaország báróságokat és rendjeleket hajszol. Majd ráunva a Császárság grófjainak pimaszságaira, ujjongva fogadja Lajost… Mennyi változás! 1765 óta a közvélemény legalább hússzor formálódott át.”

Hány fordulat zajlott le 1955 óta? Hányszor emelte fel és sunyta le a fejét, fordított köpenyeget a nyílt és a titkos magyar közvélemény? 55-ben visszajött Rákosi és vele a gyűlöletes hazugság; 1956-ban szeretnénk remélni, hogy kézbe vehetjük saját sorsunkat, jött valami Nagy Imre, elvtárs, mi nem vagyunk elvtársak, aztán a szovjetek megtanítják, hol lakik az Úristen, de mégis volt öt percünk a világ csúcsán. Majd tankon jön a következő évtizedek utált, elfogadott, majd szeretett ura; akasztások és nagy-nagy csöndek, névtelen hóhérok és neves akasztottak; majd fogadások, hogy ki enged előbb az ötvenhatból: munkás vagy paraszt, ifjú lángelme vagy írófejedelem.

Kiegyezés, az asztalnál mindenki ott ül, esszük a krumplilevest és a pörköltet, szavak nélkül is értjük egymást, mert a távoli asztalfőről eljutnak mindenhová az arctalan és képtelen szavai: aki nem kér, nem kap, aki nem köp a levesbe, velünk van; nevenincsek tiltanak, tűrnek és támogatnak; a jóllakás az jóllakás. Mindenki ellenáll a visszaszólás kísértésének, és megtalálja a maga póznáját, ahol mászni lehet fölfele. A rendszer Rendszer. Mennyi cím és rang, és mind-mind ránk vár! 62-ben jön Nyers és megcsinálja a gazdasági 68-at; nem tudja, de ekkor jönnek a zenekarok, Liverpoolból és Woodstockból hosszú hajú angyalok - népszerűbbek Jézus Krisztusnál -, és a budapesti fiatalok órái együtt járnak a párizsi, a prágai diákokéval; a szeretkezz, ne háborúzz ölel körül, s a magyar világ megszűnik magyar világ lenni és egy varázsos pillanatra világ világ lesz. Azután a szürke pártbarmok becsukják az ajtót, és a lelkes lakótelepes, kiskertes, életformanacionalista homo kadaricusok elégedetten kovászolódnak a provincia dunsztosüvegében, felnézve az aki dolgozik, boldogul magukra, és lenézve a cigány, oláh, tót, endékás, ruszki maguk tehetnek róla, hogy semmire se jutottakra. A lengyelek próbálkoznak valami Szolidaritással, de rajt’ vesztenek, és mi belesüppedünk, hogy itten válság nincsen, minden jól megy, csak semmi nem megy. A rendszer elmeszesedett ereiben alig folyik vér. ’85-ben Monoron összejön az ellenzék, a kutya se veszi észre; ’86-ban, engedjetek már reformokat; ’87-ben Lakiteleken már majdnem kétszázan vannak egy tízmilliós országból, és követelik a szocializmus javított kiadását; Moszkvában Gorbacsov kiereszt minket az egérfogóból, erre nagy bátran lekísérik a lépcsőn a rendszer örökös urát; millió kisegér elkezd cincogni, mert nincs itthon a gazda.

Rendszert váltunk és hűtőgépet, szeretnénk úgy élni, mint Hans és Ilse Klingenbachban vagy Linzben, de azért mégis fiatalok csókolóznak a pesti utcán, és nem két vénember. Jön valami Antall, nem értjük, úr, mi nem vagyunk urak; közben elveszítjük a munkánk és a gyárunk, lopnak, hát menjenek. Észrevétlen parlamenti demokráciát és jogállamot építünk, és befordulunk Nyugat felé - ezt most vesszük észre, amikor kifordulunk Kelet felé, és elszáll a szabadság. Jöttek a már beváltak, nagy kínnal helyre rakták és sínbe tették a törött gazdaságot; Bokros és Surányi jelentősége; fogjuk egy szabadabb és jobb világ kilincsét, hogy benyissunk; siker még sincs, mert közben a régi újak, új régiek lopnak. Jöjjenek a fiatalok és Európa; hát jönnek és tollasodunk újra, merünk nagyok lenni, az új urak kezdenek visszaszoktatni a támogató állam kábítószerére, ezt szeretjük, de ráununk, hogy lopnak és keresztény nemzetet prédikálnak, elég a pimaszkodásaikból. Jöjjenek megint a beváltak; a nevükre se emlékszünk, de hagyjanak békén és adjanak, ami belefér; és azok adják a szociális állam emberbarát kábítószerét, igaz, hitelbe, tönkretesznek; lopnak és hazudoznak. Hát akkor jöjjenek megint a fiatal öregek, öreg fiatalok! És jönnek, de mennyire jönnek, ismét van Rendszer és pocakos, vésett arcú rendszergazda; van nemzetbarát kábítószer; ülnek az asztalnál, néha odavetnek egy-egy csontot, pirulát, kiszórnak egy kis port, rossz szót; ránk jellemző mértéktartással lihegünk és nyaljuk a talpuk. Háborúzz, ne szeretkezz a napiparancs; lefolyunk Európa lefolyóján; a rendszer harcias lopás, a lopás harcias rendszer, a rendszer pimasz hazugság, a hazugság pimasz rendszer; esküszöm, mi, homo orbanicusok, mindannyian jól vagyunk.

Hol kezdődött az eltérés attól, amiket tettünk, attól, amik vagyunk? Hol lett belőle áthidalhatatlan szakadék? Kérdjem, hogy mi történt volna, ha Pozsgay nem csal meg mindenkit és önmagát 89 tavaszán? Mi lett volna Antallból, ha nem ítéli halálra a betegség 1990 őszén? S hogyan gondolnánk, ha gondolnánk Orbánra, ha 94-ben kiesik a parlamentből, és otthagyja a politikát? Mi történt volna, ha huszonegy köpönyegfordítás helyett csak hússzor fordulunk a szélbe, s egyszer kiállunk valamiért?

Jaj, ne mondjátok, hogy kockánkkal megint szerencsétlenül dobtunk! Mi van odaírva? Lépj vissza a kiindulópontra! Unokám harsányan nevet. De látva szomorúságomat, megértően mondja: majd játszunk olyat is, amiben te nyersz! Hol az a játék?