Közigazgatási reform

Litkai és Czki
2006. 05. 24. · Hócipő 2006/11
Számos koncepció ütközik a közigazgatás átalakításával kapcsolatban kiszivárgott információk szerint. A turisztikai lobbi azt akarja elérni, hogy hazánk területén miniállamok jöjjenek létre, mivel nemzetközi összehasonlításban ezek jóval több turistát vonzanak. Az Esztergom területén kialakítandó, Vatikánhoz hasonló formáció jóval meg tudná növelni az élményfürdő látogatottságát is, míg a Mátrafüred környékén kialakítandó, Andorra jellegű államalakulat az ottani turizmust lendíthetné fel. Jelentkezett Szentmártonkáta is, amely San Marinóhoz hasonló köztársaságot hozna létre, a névhasonlóság alapján. Felmerült az is, hogy a Magyar Köztársaságot négy nagyhercegségre osszák fel, mivel a nagyhercegek jóval gyakrabban kerülnek be a nemzetközi bulvársajtóba, mint például a megyei közgyűlések elnökei, így jobb reklámot kaphatnának az új közigazgatási egységek is.



A térképészeti lobbi ugyanakkor azt kívánja elérni, hogy az újonnan létrehozott régiók a térképen szépen mutassanak, így javasolják egy katicabogár, egy nyuszi, egy kör és egy puli formájú régió kialakítását. A kimaradó területek ugyanakkor miniállamokká szerveződhetnének. A lobbisták vezére cáfolta, hogy pénzt utaltak volna át számlájukra a turisztikai lobbi képviselői.

A jogtörténeti folytonosságra törekvő szakértők felhívták a figyelmet: most itt lenne a lehetőség, hogy újra bevezessék a vármegyeispáni beosztást, és esetleg a nádor is visszakerülhetne a közjogi funkciók közé, míg a kistérségekben kisbírók vennék át a jegyzők feladatait.

Nagy port kavart az az indítvány, amely alapján a vármegyerendszert alakítanák ki újra, de úgy, hogy a vármegyék észrevétlenül a határokon is átnyúlnak. A tervezet kidolgozója a határon átnyúló regionális együttműködéssel próbálta leplezni irredenta szándékait, ám átláttak a szitán.