Nyaraljunk Ócsán

Megyesi Gusztáv

2013. 02. 06. · Hócipő 2013/03

Most jó csak igazán közmunkásnak lenni. Nem arról van szó, hogy az állam megemeli a havi 49 ezer forintos fizetésüket, erre semmi szükség, hanem hogy gondoskodik a civilizált társadalmakban minden dolgozó számára kijáró szabadság tartalmas eltöltéséről. A belügyminisztérium nemrég hirdetett pályázatot közmunkások számára nyaralásra, s úgy számolnak, hogy az 50 millió forintos keretből a nagyjából 300 ezer főt számláló közmunkásállományból legalább kétszázan már az állam pénzén nyaralhatnak idén, ami nyilván kedvező hatással lesz a többiek mentális, s tán még anyagi állapotára is.

Főleg, hogy a közmunkások olyan helyeken regenerálódhatnak családjukkal, mint a tihanyi jachtklub vagy a siófoki Erzsébet szálloda, ahol a színterápiától kezdve a masszázson át a bronzáriumig mindent megkaphatnak. Igaz, hogy pénzért, mint ahogyan ellenséges vélemények szerint az már a cinizmus határát súrolja, hogy a nyaralás ugyan ingyenes, vagy csak részben önköltséges, ám az utazási költséget már a közmunkás állja, ami egy négytagú családnál minimum 10 ezer forint, ha mondjuk Pestről utazik a Balatonra.

De ki mondta, hogy vonatozni kell? Az élelmes és kellő öntudattal felvértezett közmunkás beáll valamelyik éhségmenetbe, a gazdasági kilátások úgy állnak, hogy nyárra keresztül-kasul behálózzák majd az országot az éhségmenetek, valamelyik csak-csak eléri a nyaralási célpontot, ahol aztán a közmunkás kiszáll, és nyaralni kezd. Jó, palacsintára, sörre nem futja az ő 49 ezer forintos fizetéséből, idegileg viszont jobban fel tudja dolgozni, példának okáért, azt az otthonról érkező hírt, hogy miközben ő nyaral, otthonában épp akkor kötik ki a villanyt vagy viszik el a végrehajtók a kredencet.

A magunk részről tehát semmi kivetnivalót nem találunk a belügyminisztérium akciójában, főleg, hogy a szerencsésebb közmunkások akár országos hírnévre is szert tehetnek, ha ugyan celebbé nem válnak, amennyiben a nyaralásukról még filmet is forgatnak a szervezők a program népszerűsítésére; feltehetően ez lesz minden idők legolcsóbb reklámfilmje. Ráadásul a hírek szerint a pályázatok elbírálása során sem derülhetnek ki visszásságok, hiszen a Közgép jelen állás szerint nem indul, miként a felcsúti polgármester sem, így ki van zárva, hogy ő vagy a Simicska-cég bukkanjon fel mint nyaraló közmunkás a tihanyi jachtklubban, sőt, minthogy egyetlen fideszes káder sincs a közmunkások között, hogy protekciót kapjon, elmondható: ilyen tiszta pályázat se volt még Magyarországon.

Nekünk legfeljebb abban a tekintetben van hiányérzetünk, hogy a legfontosabb üdülőcentrum kimaradt a programból, holott nyárra már nagyon is készen lesz. Ócsára gondolunk, a csődbe jutott devizahiteleseknek épülő lakótelepre, amit áprilistól vehetnek igénybe a lakók. Amint arról a média is rendszeresen beszámol, nyolcvan házról van szó, amelyek a lakhatást szolgálják elsősorban, valójában azonban leginkább nyaralásra, a világtól való teljes elzárkózásra a legalkalmasabbak, mégpedig luxus színvonalon. Ez utóbbit adatok is igazolják. Annakidején, amikor az ócsai gondolat először kapott nyilvánosságot, a belügyminisztérium államtitkára még arról beszélt, hogy csupa A+ energiaosztályú ház épül gázfűtéssel, aztán mára már a C kategóriánál tart a projekt. Ez azonban nem visszalépést jelent, épp ellenkezőleg: ingatlan-szakértői vélemény szerint ezeknek a házaknak a bekerülési költsége 522 ezer forint négyzetméterenként, ami egyenesen rózsadombi kategória; nem volna meglepő, ha a beköltözők mindjárt lakájt és házvezetőnőt is fogadnának kertésszel, sofőrrel, más oldalról nézve viszont ötven, lakótelepi lakás méretű házat 2,3 milliárd forintért felhúzni, a világ legelegánsabb nyomornegyedét feltételezi.

Minthogy a lakásokat úgy építették, hogy a padlástérbe csak kívülről, létrán lehet feljutni, a felső szint simán kiadható nyaralóknak. Minden vonatkozásban ideális hely robinsonoskodni akaró nyaralóknak. Fával lehet fűteni, amihez előbb fát kell vágni, jól bedurrantani, ami a nomád életmódra hajaz, az a tény pedig, hogy a lakótelepen nincsen se bölcsőde, se óvoda, se iskola, sőt semmi se, romantikus afrikai nyaralásokra emlékeztet. Vagy éppen lakatlan sziget érzetét is keltheti, amennyiben a falu maga öt kilométerre van a lakóteleptől, viszont nem lehet megközelíteni, mert ahhoz autópályán kellene átkelni, az pedig rosszabb, mit a háborgó tenger. Mindennek tetejébe még a konfliktusok is eleve ki volnának zárva a telepiek és a nyaralók között, ugyanis a szervezést lebonyolító Máltai Szeretetszolgálat szerint „depressziós, összeesett ember” nem költözhet az ócsai lakótelepre, aminek persze nincs gyakorlati jelentősége, hiszen a lakását és minden vagyonát elvesztett ember köztudottan fel van dobva az életigenléstől, és legszívesebben az egész világot magához ölelné.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az ötvenes évekbeli városteremtő hagyományoknak megfelelően ha más nem is, de italboltok, valamint kurvák mindenképpen ellepik majd a telepet, akkor itt a lehető legszélesebb közmunkásrétegek találhatnák meg számításukat a vakáció napjaira; annak idején Dunapentelén is így kezdődött minden, aztán láttuk, mi lett a vége.