Gombok és gombozók

Para-Kovács Imre
2013. 01. 09. · Hócipő 2013/01
A Magyar Szektorlabda Szövetség és a „Hori” Gombfoci szaküzlet ugyanabban az objektumban található a Jókai utcában, a pontosság kedvéért: ugyanabban a pincében, ahová semmiképpen se induljanak el részegen, mert egészen biztosan elvéreznek a mélybevezető lépcsősor aljában, ahol egyébként barátságos vasajtó fogadja az érkezőket, és a kerületre jellemző otthonos nyirok.

Talán már ebből is kiderült, hogy a gombfoci (asztali labdarúgás, szektorlabdázás) nem tartozik azon látványsportok közé, amelyet az állam ész nélkül telepumpált milliárdokkal, de még csak egy Mol- vagy Közgép-hirdetést sem láttam a falon (itt jelezném, hogy ettől még akár lehetett is, mert Horváth Imre irodája, műhelye, boltja és második otthona jelentős falakkal büszkélkedik, itt van minden, amit a gombfociról, róla és ismerőseiről, üzletfeleiről tudni érdemes: oklevelek, aranydiplomák, fotók és térképek, azaz nyugodtan meglapulhatott valamelyik rétegben akár egy szponzortábla is), azaz a belépő azonnal leveheti, hogy a meggazdagodáshoz más utat kell választania. A gombfoci nem a maffia kedvenc sportja.


A „HORI Gombfoci a világ első gombfociszaküzlete, amely 1985-ben nyílt meg Budapesten, a VI. kerület, Jókai utca 21. szám alatt, ahol jelenleg is működik - olvashatjuk a honlapon. Világelsők vagyunk ebben is, de szinte minden gombfocival kapcsolatos dologban szintén, mivel ez A Magyar Sport, a szakág, ahol mi vagyunk a világ- és Európa-bajnokok, az elsők, a másodikok és a harmadikok is. Nincs konkurenciánk, szájtátva bámul minket a világ.

Jelenlegi adataink szerint nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a gombfoci magyar találmány. Már az 1910-es évekből is vannak információink arról, hogy Magyarországon gombfociztak! Egy 25 évvel ezelőtt kiadott regény írója szerint 1911-ben már nagy gombfociélet volt Budapesten. Néhány évvel ezelőtt pedig sikerült felkutatni egy igen idős bácsit, akit a bátyja 1918-ban vont be egy baráti társaságba, ahol ő már játszott. Nevezzük is nevén a társaságot: ez volt a Szektor Klub - írja a gombfoci történetéről a szövetségi kapitány az idézett honlapon. Nemcsak évszázados tehát a sportág, de irodalmilag dokumentált, kulturálisan beágyazott és kitűnően kutatható!


Itt persze az következik, hogy én is gombfociztam gyermekkoromban, és tényleg!, a lépcsőház kellemesen simára koptatott kövén pöcköltük a játékosokat a hetvenes évek elején, amikor egy szemfüles fröccsöntő kitalálta, hogy NB I-es csapatokat gyárt, köztük természetesen az olimpiai válogatott gerincét adó Diósgyőrrel, hivatalos nevén a Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorló Körével.

Mint most kiderült számomra, egyáltalán nem szabályszerűen játszottunk, ujjal pöcköltünk, rosszul kezdtünk közepet, de ez semmit sem von le annak csodájából, hogy személyes történelmem is szervesen kapcsolódik a témához, kár, hogy nincs róla fotóm.


Óvatosan érdeklődtem a mestertől, szabad-e gombfocinak nevezni a sportot, de megnyugtatott, hogy ők sem szektorlabdázni mennek vagy asztali labdarúgni, hanem gombozni, ami nagy könnyebbséget jelentett számomra, mert az ökölvívó és asztalitenisz szakemberek kifejezetten utálják, ha szakágukat boksznak, illetve pingpongnak nevezik, mert azt hiszik, ettől elveszti komolyságát.

A gombfoci az gombfoci.

Az egyik baráti kör vezetője nyilvános értekezletet hirdetett meg a klubok vezetői számára 1958-ban a Kárpátia Étteremben. Az egyes becslések szerint több mint 200 megjelent gombozó vezető akkor és ott lefektette a versenyszerű gombfocizás alapjait! Vezetőséget választottak maguk közül, meghirdették az első semleges helyszínű Budapest Bajnokságot, majd később sor került az Országos Egyéni és az Országos Csapatbajnokság kiírására is. A klubok különféle játékszabályaiból egy egységes, ha esemes vitatott is, de mégiscsak országosan elfogadott játékszabályt alkottak meg, amely 1964-ben könyv formájában is megjelent. Ez a szabálykönyv olyan jól kiállta az idők próbáját, hogy ma is alapját képezi (a szektorszabállyal együtt) a jelenlegi nemzetközi játékszabályoknak! És ezután már semmi sem állította meg a versenyszerű gombozás országos elterjedését - zárul a gombfoci történetét taglaló bejegyzés a gombfoci.hu-n, de a zárszó egyben finom utalás is arra a sajnálatos tényre, hogy nem sikerült kitörnünk a (jelenleg légies, azonban leginkább a történelmi Magyarországra vonatkoztatható) határok közül. Van ugyan jelentős kanadai, ausztrál vagy bajor gombfociélet, de mindenhol magyarok űzik, mintha ez valami Ázsiából magunkkal hozott, genetikai játék lenne, amit nem képes befogadni más nép immunrendszere (bár - Horváth Imre elmondása szerint - mind az arab világban, mind a thai nemzet büszke tagjai között jelentős érdeklődést váltott ki).



Ráadásul erőteljes humoristavonatkozásai is vannak a gombfocinak, mert a kiváló dramaturg, humorista és kortárs, Soós András életművét egy Gombfutball című szakkönyvben volt kénytelen összefoglalni, mivel a hetvenes évek szűk levegője nem kedvezett a könyvkiadás bizonyos szegmenseinek, ide sorolva természetesen a humoristák által írt humoros könyveket. Elég különös helyzet lehetett ez, képzeljük csak el, hogy egy matematikus azon két lehetőség közül választhat, hogy vagy ír egy monográfiát a magyar földrengésekről, vagy úgy kell elhagynia ezt a kegyetlen világot, hogy nincs könyve. Sietve hozzátenném, hogy ettől a kényszerítő körülménytől függetlenül a Gombfutball nagyszerűen sikerült, és még most is megtalálható az interneten, konkrétan 1320 forintért megvásárolható.



Búcsúzóul álljon itt egy Horváth Imre meg nem írt történetei közül:

Monostori Csaba nagy önbizalommal készült első bajnoksága első mérkőzésére. Aztán a végén 8- 0-s vereséggel hagyta el a pályát!

1974-ben, Budapesten, a Vakok Általános Iskolájában történt mindez. Akkoriban költöztették át a gyengénlátókat ide, köztük Csabát is. Ekkor tudta meg, hogy ott rendszeres gombfocibajnokságok vannak, amire nagy örömmel és még nagyobb mellénnyel jelentkezett.



A vakok módszere az volt, hogy végigtapogatták a pálya felületét, és megjegyezték a saját, illetve az ellenfelük játékosainak pozícióját. Szinte hihetetlen, hogy csupán emlékezetükre támaszkodva célozták meg ellenfelük kapuját, de azt bámulatos pontossággal találták el. S ha valaki azt hiszi, hogy egy ilyen mérkőzés nagyon vontatottan zajlott, az téved. A „szemrevételezés” igen gyorsan lezajlott. és természetesen minden lépés előtt megismétlődött. Csaba elmondása szerint, amíg oda járt az iskolába, csupán az utolsó évben nyert látó a vakok között.

Fotó: Szebeni András
www.gombfoci.hu