Újévi fogadalmak
Kéri László
2013. 01. 09. · Hócipő 2013/01
Nem árt, ha legalább nagy vonalakban rögzítjük, mit várunk 2012-ben magunktól meg a népünktől. (Ez utóbbi vonatkozás nagyjából figyelmen kívül hagyható, mert mi úgyis jobban tudjuk, hogy mi lenne kívánatos a mi népünknek. Hisz’ azért helyezték a bizalmukat olyan páratlanul nagy arányokban éppen mibelénk, hogy az ilyen jellegű terheket levegyük a vállukról.)Először is, tovább fogjuk játszani az IMF-fel novemberben megkezdett macska-egér harcunkat. Hétfőnként elhíreszteljük, hogy küszöbön állnak a gyors megállapodások. Szerdától pedig a hozzánk közel álló sajtónak elpanaszoljuk a feltételek teljesíthetetlenségét. (Ha ők nem lesznek alkalmasak ily feltételek sejtetésére sem, akkor ezek kitalálására felkérjük Zsoltit, ő nagyon is ért hozzá.) Eleinte mindenki úgy gondolja, hogy a washingtoni nagyokosok a macskák, ám az év végére kénytelenek lesznek megtanulni: fordított a szereposztás! Az év elején úgy teszünk, mintha bármi áron hajlandóak lennénk elfogadni a ránk tukmált pénzeket, ámde… közben váratlanul beérnek titkos keleti tárgyalásaink gyümölcsei. Az év második felében olyan pénzbőségben leszünk, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá válik: ki az igazi úr a piacon. Ez a küzdelem nyilván nem lesz mentes némi nemzetközi feszültségtől, hiszen az elmúlt két évben számtalanszor megtapasztalhattuk nyugati kollégáink értetlenségének, szűklátókörűségének, fantáziátlanságának a végtelenségét. (Meg is látszik az Eu-n, hogy nem mi vezetjük a kócerájukat. Nem lepődnék meg, ha az év végére maga alá temetné őket az általuk tanúsított határozatlanság és tehetetlenkedés. Nem kizárt, hogy a végén még a mi nyakunkba szakad az egész kontinens szanálásának a kényszere is. Ezért az idei tervek közé fel kell majd venni azt is, hogy fiatal és roppantul tehetséges szóvivőnk készüljön fel a kontinens irányításának váratlan feladataira. Mi erre nem fogunk ráérni, mert nekünk mindeközben Kelet felé lesznek történelmi feladataink.)
A várható nemzetközi médiahisztéria csillapítására, meg hazai hatásainak semlegesítésére előkészítettünk néhány olyan ügyet, amelyeknek a csócsálásával akár hónapokra is lefoglalhatjuk őket. Palit például már az év elején jól meg kell futtatni, ő nagyon sokáig nem fogja ezt komolyan venni, mert hónapokon át biztosítjuk töretlen bizalmunkról. Ettől felbátorodva olyan hibák tömegét követi majd el, amelyekkel kiszolgálja a média mindennapi bulvárigényét. Utána azzal fogunk újabb heteket nyerni, hogy hagyjuk találgatni: ki lesz az utód. Ezzel nagyjából el is intézhetnénk az év első felét, s közben juthat elég idő egy igazán nagyszabású nemzetközi botrány kirobbanására. Valakit eladunk, valahová, lehetőleg olyan országba, amelynek már a neve is eléggé egzotikus ahhoz, hogy akár hetekig is a címlapokon szerepelhessünk. Jó lenne a hazai börtönökben találni valami pápua vagy mikronéz emberevőt, s mi meg nagylelkűen, az ottani körülményeket mérlegelve, humanitárius okokból visszaadnánk országuknak - hadd egyék tovább egymást. (János nézzen utána júniusig a részleteknek).
Közben itthon is kellene valamit kezdeni az emberekkel. Az lenne a legjobb, ha az egyik alkalommal a velünk kevésbé szimpatizáló tábor tagjai megfelelő - de nem túl veszélyes mértékű - tömegben vonulnának fel elégedetlenkedni. (Sándornak időben szólni kell, hogy gondoskodhasson a részletekről.) Majd pedig - megfelelő válaszként - vonuljanak fel a mi híveink. S mint már mondottam máskor is: arra kell ügyelni, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet. Ja… de ez más ügyre vonatkozott. Szóval, ezúttal lehetünk mi is a legtöbben. Sőt, kifejezetten jól mutatna. (Sándor, Tibor, Lajos, meg a többiek egyszer már igazán összekaphatnák a közigazgatást, ezek úgysem csinálnak szinte semmit sem.) Ha az ellenzék addig sem lesz képes megerősödni, akkor végképp át kell venni az irányítást náluk is. Az első évben még megfelelően alkalmazkodtak ahhoz a forgatókönyvhöz, miszerint az őszödi böszmétől addig nem szabadulhatnak meg, amíg nem csinálunk belőle alkalmas bűnbakot. Ezzel el is telt egy év, de idén valami mást kell kitalálni. A hajdúbétes libairtó gyanúsan csöndben van, s ez mindig veszélyes. Rá kéne szabadítani az ellenzéki szervezetekre, s közben ki kellene találni valami olyan választási reformot, ami látszólag egybeterelné valamennyőjüket. Aztán egyék meg ott egymást, szervezkedés közben. (Szólni kell GG-nek, már tavaly is nagyszerű ötletei voltak ez ügyben. Jó lenne előállni valami olyan képtelen törvénnyel, amiről mi is tudjuk, hogy kivitelezhetetlen, legalább jutna valami szereplési lehetőség a túlzottan megfegyelmezett alkotmánybíróknak is. És a végén még úgy hátrálhatnánk meg, hogy az nem vereség, hanem az általunk meghonosított Új Demokrácia fényes győzelme.)
Közben a humán értelmiséget is el kell látni némi lázadási eséllyel, ez a csoport a társadalom legveszélyesebb és legkiszámíthatatlanabb rétege, ezekkel nem bírtam eléggé sohasem. Be kell vetni a kulturális területen néhány nagyon régi és kipróbált harcost, s melléjük tenni egy-két fiatal, de nagyon éhes vezetőt. E kettő vegyülékéből szokott kikerekedni a lehető legkiszámíthatatlanabb politika. Főleg a szimbolikus területeken kéne folyamatosan ugratni őket, színházak átalakításával, szobrok ide-oda cipeltetésével, utcák, terek, intézmények folyamatos átnevezésével, rég lejáratott írók, költők visszahozatalával - na, majd a tanácsadók kidolgozzák a részleteket. A lényeg az, hogy egyetlen hétre sem szabad ezt a réteget nyugton hagyni, mert magukra maradva képesek váratlan meglepetéseket is okozni. Ez pedig csak az én feladatom szokott lenni. Végső soron, ha másként nem megy, akkor hozzá kell nyúlni természetes hátterükhöz: az egyetemekhez. Arra mindig is ösztönösen ugranak. (Rózsának még a nyáron szólni kell, nehogy lanyhulni kezdjen.)
Na, nagyjából ennyi elég is lesz 2012-re, nekem amúgy is lenne egy sokkal fontosabb feladatom. Kedvenc csapatom éppen erre az évre fog beérni a fényes nemzetközi győzelmek sorozatára, ami azzal is együtt jár, hogy hetente kell velük külföldre menni; nem hagyhatom őket magukra a legnagyszerűbb pillanatokban. Ha ez a terv sem lesz kellően megalapozott, akkor meg sem érdemeljük, hogy továbbjussunk a csoportkörből. Ez pedig elképzelhetetlen.