Pólómánia

Megyesi Gusztáv
2012. 10. 17. · Hócipő 2012/21
- A legnehezebb eset? Egy férfi rontott be, hogy kapott a születésnapjára a feleségétől egy pólót, ám egy átmulatott éjszaka után véletlenül egy nőnél hagyta. Tudnánk-e ugyanolyat csinálni? Mutatott egy fényképet, madártávlatból készült, egy épület előtt állt a család, ráadásul a férfit eléggé takarták. Próbáltuk levenni a póló paramétereit, de hát még az anyagát se ismertük, ráadásul a gallér is egyedi volt; mindegy, a férfi végül elvitte a pólót, de azóta se jelentkezett. Hogy aztán azért, mert nem volt reklamálnivalója, vagy azért, mert agyonverte a felesége, arról nincsenek információink.

Pesterzsébeten vagyunk, a Pólómánia műhelyében, a Helsinki úton, nagyjából a külváros külvárosában, ahol trikókra, pólókra, mindenféle felsőruházati termékekre, pulóverekre, kapucnis melegítőfelsőkre, azaz Hoodie-ra, ragasztanak mindenféle mintákat, feliratokat és képeket, ám itt meg is állunk gyorsan, és visszavonjuk a ragasztani szót, tudniillik ennél sokkal komolyabb folyamatokról van szó.


A pólóra sokféleképp lehet felvinni a mintát. Direkt módszerrel, amikor a minta tintasugaras textilnyomással közvetlenül kerül fel a pólóra, valamint transzfer eljárással, amitől nem kell megijedni, a mintát először fóliára nyomtatják, majd hőprés segítségével, 170 fokon rögzítik az anyagra. Lehet aztán flexfóliát kérni a pólóra, ez gumis tapintású, vékony, a póló anyagába simuló nyomatot ad, és flockfóliát, amikor bársonyos fogású, domború lesz a minta, ez egyre népszerűbb technológia, otthon csak arra kell vigyázni, hogy kifordítva mossuk a pólót, és csak a hátuljáról vasaljuk; ez ma már hozzátartozik az általános műveltséghez.

Mindezt ámulva hallgatjuk, a tudománynak kijáró tisztelettel, főleg azok után, hogy e sorok írója a hatvanas években textilvegyipari technikumba járt, és szintén pólónyomással foglalkozott: az akkori sivár és egyszínű, mintátlan pólóvilágban kezdetleges eszközökkel, önnön kezével és egy szitával maga készített egyedi mintákat és feliratokat, vagy éppen a barátnőjével hímeztette a fehér pólójára, hogy BEATLES vagy FTC. Ha jól emlékszem, a már akkor is rothadó nyugati fogyasztói társadalom a hetvenes évek elején sárga, Jaffa feliratú pólók formájában köszöntött be a kőbányai nemzetközi vásárra, hogy mindjárt százával avassa egyéniséggé az ifjú nemzedék tagjait.


Ehhez képest a polomania.hu portálon olvasni, hogy a póló több, mint ruhadarab vagy divatcikk, új értelmet nyert a hordása, ma már nemcsak melegít és öltöztet, hanem kommunikációs eszköz, s „mint egy univerzális képernyő megjeleníti vágyainkat, álmainkat, tükrözi gondolkodásmódunkat, és fontos üzeneteket sugároz másoknak a világról, ahogyan mi látjuk”.

A kétezer-tízes évek elején elmondható, hogy a mai magyar társadalomban már nincs két egyforma póló. A cég egyik vezetője, Molnár Mátyás pár évvel ezelőtt valamit nagyon sejthetett, mert külkeresként a pólómániáról írta a szakdolgozatát, hogy aztán 2006-ban az évfolyamtársával, Kertész Lászlóval pólókészítésre rendezze be az életét. Nem fogjuk most részletezni a kezdeti nehézségeket, midőn az első szilveszteren megrendelés nélkül ültek a boltban a boldog új esztendőt várva, s hogy Molnár Mátyás lakótelepi lakása szolgált raktárként, az üzlet beindult, s a Pólómánia lett az első a hasonló profilú boltok között Magyarországon, amelyik interaktív módon működött. A vásárló az otthoni számítógépén online tervezheti meg a pólóját s küldheti el a megrendelését, pár napon belül már meg is kapja a terméket; a forgalmi adatok szerint nem kellett kétszer kérni a nagyközönséget. A honlapon egyébiránt pénzt is lehet keresni pólóötletekkel, ha a mintát mások is megrendelik, akkor az eladás után jutalékot kap az illető; nem kell mindjárt profinak, pláne művésznek lennie.


Mely minták a leggyakoribbak? Legény- és leánybúcsúra transzvesztitás póló brahiból, osztálytalálkozóra az egykori tablókép dísznek, vicces rajzok, logók és rajzfilmfigurák, valamint securitys felirat a legváltozatosabb formákban és minden mennyiségben, továbbá gyerek, rengeteg gyerek. Ámbár legutóbb egy fiatalember épp azt kérte, hogy a születésnapjára kapott kapucnis pulóver hátáról vegyék le a gyereke fényképét, mert nem kívánja a hátán hordani, a gyerek helyére óriási szám került. A Helsinki úti műhelyben ottjártunkkor épp egy csereüdültetés alkalmából megrendelt lila pólókon dolgoztak. Ahogy Molnár Mátyás mondja, változatlanul a fekete és a fehér póló a legnépszerűbb, ám egyedi feliratokkal; ha azt veszem, hogy a hatvanas évek legeredetibb ötlete a póló elejére nyomtatott kérdő-, és a póló hátára nyomott felkiáltójel volt, akkor elmondható, hogy ma legalább a pólók világában mindenki egyéniség, másokkal össze nem téveszthető individuum, aki nem mulasztja el a világgal közölni, hogy kicsoda ő valójában.


Igaz, a csoda gondolta volna, hogy egyszer még a női fehérneműt is egyéniségükhöz igazítják a megrendelők: „Ferié”, „Tiéd vagyok” - ilyen feliratokat kérnek a lányok, illetve a fiúk a barátnőjüknek, de van, aki csak tárgyszerűen annyit közöl a bugyiján, hogy „Magyar Pina”; ez már nyilvánvalóan egy hatékonyabb propagandamunka eredménye, és a nemzeti identitás elmélyülését jelzi. A műhely egyébiránt akár egy úri szabóság: laza rendetlenség, elmélyült munka, méltóságteljes csend. Attila a mintát vágja a plottergépnek nevezett szupernyomtatónál, Bea a fölösleget szedi le a fóliáról, Viktor és Péter a hőprést kezeli, míg a digitális gépen Lövei Attila dolgozik a képeken, amelyeket Molnár Feri, a grafikus készít elő a komputeren. A laikusnak kétségkívül az ő munkája a legizgalmasabb, a képernyőn variálja a mintát, amiből majd valóság lesz, ámbár azt mondja, ő már csak a virtuális valóságot látja, az igazit nem.

Nem biztos, hogy olyan sokat veszít.


Fotó: Szebeni András