Mese, meskete

Bakács Tibor Settenkedő

2012. 10. 03. · Hócipő 2012/20

Már előre vakarom a fejem: mit is fogok nyugdíjasként mesélni az én unokáimnak?

Tudom, hogy az olvasó megdöbben ilyen szintű pozitív jövőkép kapcsán (nyugdíj, unoka, beszédkészség), de az ember merjen nagyot álmodni, ha már egyre kevesebbet alszik.

„Hol volt, hol nem volt, mindegy is, történetem abból az időből való, amikor megszűnt a Malév, és Orbán Viktor repülőteret avatott fel Grúziában.” És már záporoznak is felém a buta kérdések a piciktől: Mi az a Malév? Ki Orbán Viktor? Akkor meg mit keresett Grúziában? Lássuk be, így nehéz mesélni bármiről is, pedig addig a részig mindenképp szeretnék eljutni, ahol a magyar miniszterelnök eltűnik a pópa szakállában. Mert ez után csodás dolgok történnek vele. Egyszerre süt a nap, esik a hó, szarvasok legelésznek a focipályán, és egy kis-nagyfiú a világbajnokság döntőjében belövi a győztes gólt a 90. percben. A kapuban Gyurcsány, aki nem látja a labdát, mert Matolcsy a sorfalból a földre veti magát. Tombol az aréna: Viktor, Viktor!

Talán nem is járok messze az igazságtól, hisz ha Grúziában hajlandók előrenézni, mint mi, magyarok, akkor Viktor elmondhatja Szaakasvilinek egy tea mellett, miképpen kell lenyomni az olyan milliárdos tahókat, mint Ivanisvili. A gumibotos módszer sem rossz, de csak akkor, ha nincs róla videó, mert az emberek nem szeretik előre látni, hogy miképpen törődik velük az állam. Különben is, ha fél Grúzia a nagy orosz medvétől, számíthat a magyar fél barátságára.

Ezt a részt szeretik legjobban az unokáim, amikor a legkisebb fiú azt mondja a fekete toronyban élő vörösszakállúnak, hogy ők ketten, ha összefognak, kidöntik még a tajga fáit is.

Így alusznak el, békében és erőtől duzzadva, de hát ez a mese célja, identitást adni a későbbi felnőttkorhoz.

Az már az ifjúkornak a pedagógiai problémája, hogy megértsék, végül is mindegy, kire szavaz a nép, mindegy, ki akar diktátor lenni Grúziában, Sz. Vili, vagy I. Vili, esetleg Orbán Viktor. Egy biztos, a jövőben nem fog felvétel készülni foglyok abuzálásáról. Guantánamo óta ez kifejezetten kellemetlen. Főleg ha a kereszt ott lóg a nyakadban. Apropó: kereszt, és balta.

Lesznek olyan problémák, amelyeket nem osztok meg az aprónéppel. Például, hogy miért nem haladta meg Horthyt Orbán soha. A református tengerésztiszt nagy nyilvánosság előtt történő titkos rekatolizálását értem, azt nem, hogy Viktor miért nem lép tovább az ortodoxia felé?

Ott az ősz pópa pihe-puha szakállában igazán megérezhette, mit jelent az idő tisztelete, különösen a forrás vonatkozásában. Attól, hogy az ikonokon az ő portréja látható, gazdaságpolitikájában még maradhat unortodox.

Mégsem mondok le arról, hogy az unokáim megértsék, mi is történt előttük ötven évvel, de nem azért, mert fontos, hanem mert lusta vagyok, és ez egy gazdag korszak volt. Amikor a TEK lecsapott Skywalkerre, amikor áldoktor volt a köztársasági elnök, amikor szülészorvosnőt zártak börtönbe, nem azt, aki a maffia feje. Volt nyilas színház, meg lószínház, és a Trafó elpusztításáról hallgatok. Ez lesz a bűnöm. Hogy nem beszélek azokról, akik nem őrültek meg, nem adták el egy tál lencséért elsőszülöttségüket, nem hajtottak a harminckét ezüstre, még ha volt benne lézerblokkoló, akkor sem. Vagy elmentek, vagy itt maradtak, mindegy, akkor sem számított, most sem. Persze észreveszik a könnyet a szememben, még izgatottabbak lesznek, elmarad az alvás, de én mégsem tudom elmondani az ő arctalan történetüket. A nép nyomorúságáról nem olyan jó mesélni, mint a legkisebb fiúról, aki kisködmönben, táltos paripával meg csikósostorral felmászik az Ararát csúcsaira, hogy nagy szakállú papokkal táncoljon. Lássuk be, ez mégiscsak izgalmasabb, mint arról dünnyögni, miképpen nem sikerült ebben a hónapban sem befizetni a közös költséget.

- Nagypapa, most azt meséld el, amikor a furfangos kis fickó elvette az emberek spórolt pénzét! - üvöltenek, én meg elnevetem magam, kitörlöm szememből a könnyeim, és belekezdek.