A nagybetűs élet
Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2012. 09. 05. · Hócipő 2012/18
HÓCIPŐ: Elsős vagy?DIÁK: Igen, már másodszor!
HÓCIPŐ: Nem tanulsz?
DIÁK: Én úgy tudom, hogy tanulok, de a vizsgán ezt másképp látják. Hiába mondok el mindent, amit tudok, vallatnak, mint egy amerikai kémfilmben.
HÓCIPŐ: Mennyi egy félév?
DIÁK: Hat hónap.
HÓCIPŐ: Mennyibe kerül?
DIÁK: Hát... aszongya 250 000 a tandíj, a kollégium egy húszas havonta, néha kell venni könyveket, meg ezt-azt...
HÓCIPŐ: Meddig tart a képzés?
DIÁK: Hivatalosan négy évig, nálam ez már minimum öt.
HÓCIPŐ: Ha nekiállunk számolni, jó négymillió forint elmegy ... milyen képzésre is?
DIÁK: Közgazdász.
HÓCIPŐ: Tehát pár millió forintért leszel közgazdász.
DIÁK: Igen, s kiszámoltam, hogy a bolhán ennek laza töredékéért már megkapom a diplomát.
HÓCIPŐ: Igen, de azzal nem tudsz elhelyezkedni.
DIÁK: Ezzel sem. Bújtatottan, de közölték, hogy a képzést követően ne számítsunk sokra.
HÓCIPŐ: Menyi ideig kéne dolgoznod, hogy ez megtérüljön?
DIÁK: Attól függ. Külföldön talán elég egy évtized. Itthon egypár év...
HÓCIPŐ: Egypár év???
DIÁK: Egypár év, míg állást találok, közben ugye ennem és laknom is kell valahol.
HÓCIPŐ: A szüleid?
DIÁK: A szüleimnek is kell enniük. De nekik annyival könnyebb, hogy régen ingyenes volt a felsőoktatás, így nincs mit visszakeresniük.
HÓCIPŐ: Akkor mégiscsak tudnak segíteni egy kicsit.
DIÁK: Igen, apám például majd belejavít a szakdolgozatomba, anyám megágyaz, csak néha kicsit stresszesek, mert ott a hitel a nyakukban.
HÓCIPŐ: Neked legalább az nincs.
DIÁK: A frászt nincs, hisz fel kellett vennem a diákhitelt.
HÓCIPŐ: El tudnál helyezkedni külföldön?
DIÁK: El, simán, de a repülőjegyet magamnak kéne megvennem. Arra meg már hadd ne vegyek fel hitelt!
Már megint külföld
És ismét csak azért, mert itt vagyok. Nejem negyvenévesen úgy döntött, ő lesz a kínai nyelv tanításának mestere, netán később doktora, s ennek érdekében ismét részesévé vált hazája, Tajvan felsőoktatásának. Az ő képzése ugyan félévente olyan 200 000 forintnak megfelelő összeg ugyan, de nem is ez a lényeg, hiszen ez egy posztgraduális képzés. No de nézzük a helyi fiatalokat.
Bizony, idekint orbáni gondolatok kísértenek: néhány év múlva ki fogja megsarkalni a westerncsizmámat, ki javítja meg a feleségem háborús robogóját, ki festi ki a lakást, és vajh ki gondoskodik az élelmezésünkről? Merthogy a vidék egyre „öregszik” s azzal együtt néptelenedik. A városok viszont napról napra zsúfoltabbak. És mindennek a tetejébe az urbánus pernahajderek tekintélyes hányada a felsőoktatásban látja a jövőjét. No de tán némi vigasz a magyar hallgatóknak, hogy miután az okosodni vágyók köre kíméletlenül bővül, itt sincs ingyenes buli „odafent”. A diákhitel az ázsiai fiatalok életében is komoly tétel, nem beszélve arról, hogy az elhelyezkedés sem egyszerű, mert ugye a csizmámat senki nem akarja megsarkalni, viszont mindenki mérnök, menedzser, ügyvéd, meg hasonló „sztárszakmájú” létről álmodik. Ösztöndíj van, ha valaki Einsteint posztumusz alázó módon teljesít. Röghöz kötés viszont nincs, így ha a siheder úgy gondolja, hogy külföldi munkával teszi egyenesbe magát a diploma után, a határok minden irányban nyitva állnak, sőt, a tajvani állam ebben még komoly segítséget is nyújt a fiataloknak. Ha pedig a kópé munkára lel Tajvanon, egész élete felől (hitel, lakás, autó, család) nyugodt lehet.