Szigeti veszedelem
Varga Ferenc József
2012. 09. 28.
Kissé frusztrál a döntésem, miszerint néhány hónap után hazamegyek Tajvanról. Nem, kedves ismerőseim, semmi baj a házasságommal, megszalmaözvegyülök, de amúgy továbbra is minden oké. Nem, a Tajvan kontra Japán szigetvita sem befolyásolta döntésemet, szimplán munkaügyi okai vannak hazajövetelemnek. Igen, van egy kis vízágyús vita a két szigetország között, mert egy Tajvanhoz közel fekvő kis halász-szigetről a japánok kitalálták, hogy az övék. A tajvaniak ugyanezt előbb találták ki, és már várom, hogy az elég markáns jellemű Korea mikor gondolja ugyanezt. Kína álláspontja egyértelmű: a sziget Kína része, mivel szerintük Tajvan is az, de természetesen a szigetért folytatott harcot láthatólag Tajvannak kell megvívnia. Vízágyúval. A napokban, itt Tajvanon, Kaohsiung városában, ahol lakunk, egy japán áruház „kajasorán” ültünk nejemmel, kinél erős a gyanú, hogy némi apró százaléknyi japán vérecske is csurgadozik tajvani ereiben. (Nem sok, de egy Jobbikból történő kizáráshoz épp elég lenne.) Volt az asztalon egy napilap, amelyben éppen beszámoltak a Diaoyu/Szenkaku sziget miatti vízágyús hajócsatáról.
- Mi van ott? Olaj? Arany? - kérdeztem.
- Csak halászok - felelte az asszony.
- Hát akkor most nem mindegy, hogy kié? Emiatt ennyi vizet elpazarolni, máshol meg egy csepp sem jut senkinek!
- Ez a sziget Tajvanhoz van közelebb, tehát Tajvané.
Bár imádom a nejemet, és igyekszem mindenben egyetérteni vele... ebben sem vitatkoztam. Hát nem mindegy nekem, hogy hova tartozik egy sziget, ahová úgyse járok?
No de... azon kezdtem el morfondírozni, hogy akkor most mi lesz? Azonnal felállunk, kimegyünk az utcára, és ezzel egyidejűleg a japán áruház tajvani kollektívája „a franc fog itt dolgozni” vezérgondolattal hazamegy? És aki éppen a Mos Burger nevű japán gyorsétteremlánc hamburgerét eszi, az a hír hallatán abbahagyja a rágást, kiöklendezi az eddigieket és azonnal szalad a tajvani kifőzdébe? Mi lesz az utcán futó Toyotákkal meg Nissanokkal? Mókás lesz, ahogy az amúgy is mókás küllemű tajvaniak hirtelen megállnak, kiszállnak, és mint valami apokaliptikus „majmokbolygója” filmben egyszerre ugrálják roncsra a verdákat. No és mi lesz a japán felmenőkkel? Néztem az utcát... hátha látok olyat, hogy emberek ruszkisan hosszú sora személyes dokumentumokkal megrohamozza a levéltárat, hogy hadd tagadják meg azonnal a szamuráj-vért.
Mi legyen japán ismerőseimmel? Mindegy... majd lesz egy rossz pillanatom, és megírom nekik, hogy „Dögöljetek meg!”. Mondjuk, nekem ehhez nem kell szigetvita, elég ha az ELMÜ felpumpálja az agyamat, és akkor mindenki ellenség. Na de mi lesz feleségem japán kultúra iránti rajongásával? Meg neki is van pár japán ismerőse. Ő nálam higgadtabb, így biztos megírja majd nekik, hogy „Sorry, a sziget miatt most nem lájkolok semmit!”
Onnan is meg vagyok ám lőve, hogy az emberek kezében tartott telefonok, fényképezőgépek és egyéb, Japántól megszokott japán termékek Kínában készülnek, márpedig sok tajvani a kínaiakat is úgy szereti, mint Jobbik a maceszt. És akkor még nem is beszéltünk a koreai Számszung és Elldzsí cégek tisztességtelen piaci magatartásáról, melynek során mindent megtesznek a tajvani cégek, köztük pl. a hátécé telefongyártó ellen.
Tűkön lesem, melyik pillanatban indul el egy össznépi „utáljuk egymást” mozgalom. Odahaza ilyenkor már rég megy a jó kis zsidózás, a cigányozás, buzizás... itt meg csak egy kis vízágyú. Az emberek meg vásárolnak tovább, nyomják a kínai-japán-koreai mobilokat, ülnek a Yamaha robogókon... Bezzeg Kína már nekiállt a gyűlölésnek. Tajvan nem, itt tesznek mindenre. Nem szeretem a tajvaniak bizonyos dolgait, de jelen tekintetben csak dicsérni tudom őket. Egy kis vízágyúzás meg belefér. Különben is, a Curiosity most talált vizet a Marson. Ott a tartalék. A Mars pedig Tajvanhoz tartozik, mert közelebb van hozzá, mint a Jupiterhez!