Csókakő elfoglalása

Megyesi Gusztáv

2012. 09. 05. · Hócipő 2012/18

Most, hogy az egész ország a rendőrségen és a magyar terrorelhárításon röhög, már mindjárt az elején le kell szögezni, hogy mindkét fegyveres erő kísérleti akciója maradéktalan sikerrel zárult. Mint ismeretes, augusztus utolsó hétvégéjén mintha angyal szállt volna le Csókakőre, mert a csaknem 1300 fős Veszprém megyei településen egyetlen bűncselekmény vagy szabálysértés sem történt, egyetlen biciklinek sem kélt lába, a szomszéd tyúkját se vitte haza senki, de még az ivóban sem csattantak el pofonok. Igaz, kellett ehhez az idilli képhez mintegy hatszáz, állig fölfegyverkezett rendőr, akik hermetikusan lezárták a falut, se ki, se be, a távolsági busszal érkező idegeneket elhajtották, az autókat visszafordították, egyedül a helyi lakosokat engedték be, de falun belül őket is többször igazoltatták; sokan azt hitték, hogy ez már a csókakői várjátékok része, csak még nincsenek itt a tűznyelők és a vattacukorárusok.

Viszont, amint azt a tények mutatják, rend volt. Büszkén beszél is az akcióról a rendőrség, hozzátéve, hogy azért szállták meg a falut, mert esély volt arra, hogy lesz valamilyen bűncselekmény. Hogy pontosan micsoda, azt a rendőrség se tudta, ám ez nem is lényeges, a nagy számok törvénye alapján nagyon is valószínűsíthető volt, hogy a település 1274 lakosa közül legalább egyvalaki valamit elemel, valakit bántalmaz, esetleg épp azon az estén sikkaszt vagy nyúl közpénzhez, legalábbis megpróbálja. Az adatok szerint Csókakőn a kísérlet napján két lakosra jutott egy rendőr, más megközelítésben a falu 116 fő/km2 népsűrűsége mellett majdnem 60 rendőr/km2 a prevenciós mutató, amiről a világ rendőr-akadémiáin még sokáig beszélni fognak; a csókakői tapasztalatok alapján egy tízmilliós nagyváros lakosságának a megregulázása ötmillió rendőrrel simán megoldható, feltéve és megengedve az emberi települések hermetikus, légmentes lezárását.

Beszélnek persze most összevissza, hogy a rendőrség át lett vágva, mert illegális gárdaavatást véltek a faluban, s azt jöttek megakadályozni, csak a szélsőjobb hírét vette a rendőri készültségnek, és Dunaföldvárra ment avatni. Sőt, azt is hallani, hogy éppen a dunaföldvári helyszín miatt ment a rendőrség Csókakőre, inkább hagyva kiröhögtetni magát, semmint hogy Földváron közbe kelljen avatkoznia a kormány szövetséges csapatainak ünnepi gyűlésén. Meg persze Csókakő Budapesttől is eléggé messzi esik, így nem kellett attól tartani, hogy a rendőrség véletlenül a Hősök terére keveredik, s zárja le hermetikusan a betiltott gárda tagjait közvetlenül a nagy, közös zsidózás megkezdése után.

A terrorelhárítás kísérleti akciója némileg más jellegű volt, ám hasonlóan élményekben és sikerekben gazdag. Mint ismeretes, három negyven év körüli, tíz éve nyugdíjba vonult magyar rendőr turistaként véletlenül a polgárháború dúlta Szíriába utazott, ahol meglepetésre véletlenül elrabolták, majd később szintén véletlenül el is engedték őket. Hogy kik, miért, hol és minek a hatására, arról nincsenek információk, ám ez nem is lényeges. Kizárólag az, hogy a túszok kiszabadulásának legfontosabb szakaszában, amikor már nem a rablók fogságában vannak, de még nem is biztonságban, Hajdu dandártábornok, a honi terrorelhárítás vezetője nyilvánosan jelentette be, hogy a túszok megvannak, és az akció folytatódik.

Mármost azt tudjuk, hogy a túszejtés mindennapos esemény a világban, miként az is, hogy ilyenkor a megfelelő szervek összehangolt, ám titkos akcióval igyekeznek kiszabadítani őket, és kizárólag akkor állnak a közvélemény elé, ha a túszok már biztonságban vannak, és ott mosolyognak ők is a sajtótájékoztatón. De arra, hogy a terrorelhárítók parancsnoka az akció kellős közepén tájékoztatja a közvéleményt a dolgok állásáról, elárulva a tartózkodási helyüket, majd beismeri, hogy vannak még komoly szervezési teendők a hazahozatalukkal kapcsolatban, eleddig nem volt példa. Igaz, már éppen ideje volt a váltásnak. Egy fejlett kommunikációra épülő társadalomban alapvető igény, hogy a lehető legrövidebb időn belül tájékoztassák a lakosságot az izgalmasnak ígérkező eseményekről; nyilván hamarosan eljő az idő, amikor a magyar terrorelhárítás akcióit, de már annak előkészületeit is élő, egyenes adásban közvetíthetik a tévécsatornák, sőt legjobb volna mindjárt interaktív formában, hogy a lakosság is beleszólhasson, merre másszanak például a kommandósok a tetőn.

Jó azt tudni, hogy a honi terrorelhárítás a nyilvánosság nagy barátja. Amikor a legutóbbi sajtótájékoztatón a három kiszabadult túsz megpróbálta elmondani, hogy miért mentek Szíriába, kik rabolták el őket, továbbá mi történt velük, a dandártábornok a mellette ülő túsz füléhez hajolva azt súgta, hogy „mondjál kevesebbet, akkor nem tudnak beléd kötni”. Ezt azért képzeljük el. Az az ember, akinek egyik fő fegyvere a lehallgatás, akinek a mikrofon éppúgy az élettársa, mint munkásőrnek a puska volt, elfelejti egy sajtótájékoztatón, hogy a mikrofon hangokat szokott közvetíteni, s ha a fülébe súg is a delikvensnek, attól az még hallható lesz. Ha mindehhez hozzáveszem, hogy ugyanez a Hajdu dandártábornok legutóbb levélben szólította fel az 1944-ben elhunyt Ostenburg-Moravek Gyula volt fasiszta pártalapítót, hogy mint a Szent-Korona Rádió főszerkesztője azonnal fejezze be a terrorelhárítókról készült fotók internetes közlését, különben lépéseket tesz az irányában, akkor az elkövetkezendő időkben egészen különös kísérleti akciók várhatók, a már rég lezárt bűncselekmények megelőzésében is.

Egy élelmes rendező a következő csókakői várjátékon igazán egymásnak ereszthetné a rendőrséget és a terrorelhárítást.