Yes, Comment - 2006/10

2006. 05. 10. · Hócipő 2006/10
Az MSZP és az SZDSZ elnöke egy tévéinterjúban bejelentette: biztosan koalíciós kormányzás következik, meg fogják találni az ehhez szükséges politikai megoldásokat.Biztos
Ebben biztos vagyok, csak abban nem vagyok biztos, hogy én is meg fogom találni a következő négy megszorító évhez az életben maradáshoz szükséges megoldásokat.
Majláth Mikes László

A Fidesz-frakció munkaértekezletén Orbán Viktor minden felelősséget magára vállalt a választási vereségért.Maratoni
Minden felelősséget magamra vállalok a választási vereségért, aztán a jogászok majd megvédenek, oszt... ja, most nem ez...
Elnézést, nagyon hosszú és kimerítő volt ez a kampány, kedves barátaim.
Buzsik Zsolt

Zakó
Máig emlékszem, mikor először találkoztam Viktorral társaságban. K. A. professzor (közös mesterünk) ötvenedik születésnapját ünnepelték kábé 15 éve az SZDSZ és a Fidesz akkor még haverkodó vezetői. Én úgy kerültem oda, hogy a szomszédban lakom. Már mindenki indult, s láttam, hogy minden SZDSZ-vezető (Haraszti, Rajk, Tamás) egy nagyot lép, mintha lenne ott valami a földön. Viktor lehajol, felemel valamit és azt mondja:
- Itt egy zakó.
Jé, akkor látom meg, mert addig valaki állt előttem, hisz ez az én zakóm. Köszönettel elveszem tőle.
Ennyi volt a találkozás.
Nem hiszek a misztikában. De abban igen, hogy néha a jó tulajdonságok okozzák vesztünket. Az, hogy Orbán talán tényleg szerény (is) és "lehajol" a plebejusokig nyelvileg, lám, zakót eredményezhet.
Kozma György

Vátesz
Richard Bach Illúziók című könyvében számos becses bölcsesség olvasható, 1992 óta magyarul is. Az 57. oldalon például ez: "A legköny-nyebb elkerülni a felelősséget, ha kijelented: enyém a felelősség."
(Fordította: Révbíró Tamás)


Utolsó esély című cikkében gyors stabilizációt és átfogó reformokat sürget négy közgazdász.Bajusz
Az egyik szerző: Bokros Lajos. Emlékszem, tíz éve, a Bokros-csomag idején egyetemisták tüntettek ellene a horribilis, kétezer forintos tandíj bevezetése miatt. Köztük olyan közgazdászhallgatók, akik zárthelyi dolgozatukban meg a diplomamunkájukban éles hangon álltak ki az átfogó reformintézkedések mellett. Ez az ország nemhogy az orra hegyén túl, de a bajuszáig sem lát.
Megyesi Gusztáv

Egerek és emberek
Bokros, Bauer, Csillag és Mihályi rakta össze a 20 pontos csomagot, amiről Kuncze azt mondta, hogy egészében végrehajthatatlan, mert nem egerekről van szó, hogy meddig bírják. Szerintem tovább bírnánk (fogjuk bírni) mint az egerek, elvégre azért mégiscsak emberek vagyunk, vagy mi. Ha pedig mégsem bírjuk, akkor ez volt az utolsó esélyünk, vesszük a kalapunk, oszt izé.
Amúgy, gondolom, azért van 20 pont, hogy abból 10-15-öt tényleg megcsináljon nekünk (rajtunk, velünk, belőlünk) a kormány. Vagy kevesebbet. (Még nem mertem beleolvasni a pontokba, napok óta készülök rá, gyűjtöm az erőt.)
Mindeközben pedig mit mond a Fidesz, amely tuti megoldást hozott volna magával, ha kormányra engedi az ország népe?
Szabados Gábor


Orbán lett a Magyar Szolidaritás Frakciószövetség elnöke, társelnök: Semjén Zsolt.Ügyes
Ha Orbán vállalta volna a recsegő-ropogó Fidesz-frakció vezetését, belegebed a munkába. Számára ennek a mondvacsinált "szövetségnek" a létrehozása az egyetlen lehetőség, hogy főnök maradjon, és dolgoznia se kelljen.
Révbíró Tamás

Torgyán helyén
Így további 4 évig megélünk Semjén sületlenségeiből. Torgyán helyére talált ügyeletes mulattatót Orbán.
Andrassew Iván


Roszik Gábor nyílt levelét idézi Gémesihez a 168 Óra: "hagyd békén a Demokrata Fórumot, lépj át a Fideszbe, ott van még mit megosztani".Azért se!
Azért se! Nem oda lépek. Hanem majd a KDNP-be. Beee. Gémesi.
Szabados Gábor

Vívódás
"Nem, előbb független leszek, aztán, ha felajánlom a függetlenségemet a Fidesznek, még alelnök és főpolgármester-jelölt is lehetek."
Buzsik Zsolt

Csalárdfa
"Menjetek, és népesítsétek be a földet" - szólt az Úr, és az MDF megfogadta az indítványt. A mai magyarországi konzervatív pártok osztódás vagy székházeladási szövetkezés által mind az MDF-hez kapcsolódnak. Történelmileg szemlélve Dávid Ibolya pártja a második legnagyobb az országban. Volt MDF-esnél csak volt MSZMP-tagból van több.
Révbíró Tamás


Járai magánvéleménye szerint meg kellene hívni a Nemzetközi Valutaalap küldöttségét, hogy tanulmányt készítsen a magyar gazdaság helyzetéről, és cselekvési programot állítson össze a gazdaság rendbetételére.Magánvélemény
- Halló, Nemzetközi Valutaalap? Én egy aggódó magyar állampolgár vagyok. Nagyon szeretném, ha küldenének hozzánk egy olyan bizottságot, amelyik készítene egy tanulmányt a gazdaságunk helyzetéről, és ennek alapján összeállítanának egy cselekvési programot a magyar gazdaság rendbetételére, mert már nagyon aggódom.
- Járai úr, már megint maga az? Hiába változtatta el a hangját, felismertem ám!
- Jó, hát én vagyok. Azért változtattam el a hangom, mert most magánemberként aggódom. Mikor beszélhetnénk meg a részleteket?
- Hívjon vissza 16 év múlva!
- Miért pont 16 év múlva?
- Akkor szeretnék nyugdíjba vonulni: így én is magánemberként beszélgethetek majd önnel.
Buzsik Zsolt

Bozótharc
A japán császári hadsereg hadnagya, Hiroo Onoda a második világháború befejezése után még 29 évig folytatta eszelős elszántsággal a dzsungelharcot Lubang szigetén. Végül 1974. március 10-én, 52. születésnapján, délután 3-kor tette le a fegyvert. Járai viszont már évekkel ezelőtt betöltötte az ötvenkettőt.
Révbíró Tamás


A sajtó képviselői meglehetősen rosszkedvűen vették tudomásul, hogy csakugyan semmi sem szivárgott ki az őszödi koalíciós tárgyalásokról.Semmi se jó nekik
A Körös mentén meg az a baj, hogy szivárognak a gátak. Eldönthetnék végre, mit akarnak.
Kövesdi Miklós Gábor

Ötlet
Egyszerű: ha Balatonőszöd ilyen szivárgásmentes, ott kell őrizni az érettségi tételeket!
Buzsik Zsolt

Szadi
Sosem felejtem, 1994-ben a még ennél is sokkal titkosabb koalíciós megbeszélésekről távozó Kuncze Gábort megállította a tévé ugrifüles riporternője: - Lehet valamit tudni a tárgyalásról? - Mire Kuncze, halálos komolyan: - Hogyne lehetne. Én például mindent tudok. - És már ott sem volt.
Révbíró Tamás


Az SZDSZ továbbra is ragaszkodik a több-biztosítós egészségügyi modellhez - mondta a párt miniszterjelöltje a Klubrádiónak. Molnár Lajos közölte: ők más javaslatról is hajlandóak tárgyalni a koalíciós partnerrel, de ilyenről egyelőre nem tudnak.Más javaslatok
Szívesen tárgyal más javaslatról is az SZDSZ a több-biztosítós egészségügyi modell mellett. Így a számos biztosítósról, a jó néhány biztosítósról, a még több biztosítósról, a sok-sok biztosítósról - ha esetleg ilyen jutna az MSZP eszébe.
Szabados Gábor

Jut is, marad is
Legyen az SZDSZ kívánsága szerint több-biztosítós a modell, de a több biztosítót fogja össze egy biztosítóholding, így a szociknak is megfelelne. Nekünk meg mindegy, úgyis csak szép lassan pusztulunk.
Majláth Mikes László


Kerényi Imre: "Én ezzel a Magyar Népköztársasággal felbontom a társadalmi szerződést a magam részéről..., a Gyurcsány Ferenc kormányát nem ismerem el legitimnek - azt gondolom, hogy ez gengszterbanda. Életcélom innentől kezdve az, hogy ezt a hatalmat én szétzúzzam, olyan eszközökkel, amilyenekkel tudom."Forradalmár
Az úr volt már KISZ-es, SZDSZ-es, MDF-es, Demokratikus Chartás, most épp forradalmár. Neki ezek az eszközei.
Megyesi Gusztáv

Segítek
Van itt a kertben néhány labda, a kutya most nem tud játszani velük, mert csak szájkosárban mehet ki. Majd küldök néhányat a harchoz.
Buzsik Zsolt

A kommunista
Az a legérdekesebb Kerényiben, hogy egészen pontosan úgy viselkedik, mint egy kommunista, aki mélységesen hisz az eszmefélében, ami persze hagymázas, és úgy gondolja, hogy ha nem sikerül azt a demokrácia eszközeivel hatalomra vinni, akkor teljesen jogos a szétzúzás, ami, azt hiszem, valami diktatúraféle lehet. Bármilyen eszközt bevethet. Ha nincs Auróra, jó lesz a bomba is. Joga van ám ehhez, mert mi fizetjük a demokráciát, és megvédjük az ő szólásának csodás szabadságát. Bár erősen gondolkozom azon, hogy az olyanok, akik meg akarják dönteni a rendet, talán több adót fizethetnének, hiszen miattuk kell itt mindenféle védszervezeteket állandó készenlétben tartani. Meg kell mondjam, Kerényi elég nagy csalódást okozott nekem, mert sehogyse jött össze a forradalom a vereség után. Mindenképpen tartozott volna, akár egyedül is utcára vonulni. Ha valaki éveken át bolondot csinál magából az ádáz fenyegetőzéseivel, annak jó menekülési útvonal a szent őrült póza. Kihagyta. Ebből látszik, hogy teljesen normális, mondhatni megélhetési álforradalmár.
Andrassew Iván

Emlék
Ez engem a régi időkre emlékeztet, amikor a Kínai Népköztársaság a 678. komoly figyelmeztetést intézte az Egyesült Államokhoz.
Majláth Mikes László

25 év
Emlékszem rá, amikor Konrád meghívása miatt kirúgtak 81-ben a győri színházból, s Kerényi kérdezgetett a vonaton hazafelé. Egy együttérző szava nem volt, mikor elmeséltem, milyen igazságtalanság ért. Nem kérdezte, mi lesz velem munka nélkül, nem ajánlotta fel, hogy dolgozzak neki (ha dramaturgra nem volt szüksége momentán, látta, hogy rajzolok, s akár díszletet csinálhattam volna, ha segítőkész lett volna). Akár éhen is hallhattam volna felőle. Csak úgy mondom. És hát ilyen sztorit ezret tud róla minden kolléga, tehát senki nem áll szóba vele, és kénytelen a sérült lelkű, gyilkos szívű csőcselék szócsöveként elhelyezkedni. Ott pedig ez a duma menő.
Kozma György

Szerződésbontás
A magam részéről a fentiek nyomán egyoldalúan felbontom azt a szerződést Kerényi Imrével, melynek keretében eddig mindketten tettük a dolgunkat: ő mondta a magáét, én meg néha írtam ide valamit. Mostantól nem írom le a nevét, mert nem erkölcsös egy beteg emberen élcelődni.
Szabados Gábor


16 gazdasági érdekképviselet kezdeményezett egyeztetést a szükséges változtatásokról a kormánnyal és az ellenzékkel.Hiány
És még legalább 16 munkavállalói és munkaadói szervezet nem írta alá a kezdeményezést, lesz itt még hirig rogyásig.
Majláth Mikes László


Kuncze Gábor szerint, ha Demszky Gábor vállalja, akkor ismét ő lesz az SZDSZ főpolgármester-jelöltje - tudósít a Népszava.A befutó
Kuncze még nem tudja, de ő lesz a főpolgármester.
Megyesi Gusztáv

Miért is ne?
Mik is a Demszky bűnei? Hogy Horvátországban olcsón építkezett? Hogy a legszimplább módon használta a munkaköri előnyöket és sofőrrel utazott? Hogy a lánya azt hitte, neki is járhat lakástámogatás? Hogy feltúrja a várost? Hogy nem tudta legyőzni Orbánt metróügyben? Hogy a kutyaszarplakátok nem elég hatékonyak?
És ha nem ő lenne, akkor jobb lenne valamivel? Eljött volna Frank Zappa Budapestre?
Kozma György

Uncsi
Szerintem már egy kicsit unalmas, hogy folyton Demszky a főpolgármester. Nem ártana újítani: legyen, mondjuk, Budapest-ügyi miniszter!
Buzsik Zsolt


Az EU statisztikai hivatalának jelentése szerint 2005-ben Magyarország államháztartási hiánya volt a legnagyobb.Elsők
Az első helyeken állunk az infarktusban, a keringési betegségekben, a halálozásban, a dohányzásban, az alkoholban, már csak a deficit hiányzott.
Majláth Mikes László


Veres András püspököt szomorúsággal tölti el a parlamenti választások eredménye.Szánalmas
Hát még attól milyen szomorú lehet, hogy a magukat hívőknek mondóknak fele a baloldalra szavazott. Ha Veres püspök bújában is következetes a sajátos egyházi demagógiához, akkor azt kellene gondolnia, hogy Isten így akarta. Az Úr akarata pedig hogyan szomorítatna el egy papot? Bár jómagam, a Biblia sokéves tanulmányozása után arra jutottam, hogy Isten inkább jobboldali lenne, ha lenne, és egyáltalán illene ilyen profán módon minősíteni. Jézus viszont, aki vélhetően csakugyan létezett, kifejezetten baloldali. Ezért aztán a Jézusra hivatkozó jobboldali kereszténykedés szánalmas. Miként ahogy a katolikus egyház szerepe is az volt az utóbbi két választáskor. Az is lehet, hogy Isten szomorúsággal bünteti most a gőgösséget.
Andrassew Iván

Szomorkodunk
Engem szomorúsággal tölt el, hogy őt ez szomorúsággal tölti el. Alig vigasztal, hogy kettőnk közül ő lehet a bánatosabb.
Buzsik Zsolt


Eddig három gyanúsítottja van a kecskeméti választási csalásnak. A gyanúsítottak lakásában nagy mennyiségű szórólapot találtak, amelyek szerint a koalíciós jelölt visszalépett, ezért a választók szavazzanak a Fidesz jelöltjére.Méltány
Szabad országban élünk, mindenki olyan nyomtatványt tart a lakásában, amilyet akar. Vannak nagy példányszámban, napi, heti, havi rendszerességgel megjelenő sajtótermékek, amelyek még ennél is sokkal ártalmasabbak, és ha valaki ilyeneket tart a garázsában, abból nem lesz semmi baja. Legföljebb szellemileg.
Révbíró Tamás


"Én különleges állampolgárnak érzem magamat. Határozottan úgy érzem, hogy különb vagyok, mint azok, akik most a győzelmet ünneplik" - jelentette ki Pörzse Sándor.Sztár
Pörzse a szakmájában is különleges: nincs ember, aki emlékezne egyetlen műsorára is.
Megyesi Gusztáv

Ismerem ezt az érzést
Azért veszítettek, mert elhitték, hogy meg lehet váltani pár jól hangzó szlogennel a világot. Mert elhitték, hogy különbek, és ezt ismételgették. Hogy is szól a mondás, a gőgösek, a kétszínűek szíve, mint a meszelt sír. És én is ilyenné válnék, ha azt mondanám, hogy bármit is jobban tudok, mint a neves közszereplő kolléga. Elhiszem, hogy különb nálam. Én tényleg tök átlagos csávó vagyok. És ha nem is ünnepelek, azért annak örülök, hogy most még nem kötelező néznem és nem kell megtanulnom tőle, hogy mit kell tennem, hogy a különbek közé tartozzak. (Ami persze lehetetlen.)
Kozma György

Különleges Pörzse
Ez melyik Pörzse? A híres orvos? Vagy a nagy tudós? Tán a korszakos művész? A sikeres üzletember? Az egykor volt élsportoló? Az élmunkás? A díjazott állattenyésztő? A kiváló pedagógus? Vagy melyik?
Szabados Gábor


Buják Attila a 168 Órában örömhírrel kezdi búcsúztatóját az új parlamentbe be nem jutott képviselőktől: "Balogh Gyula, az ecsedi láp lovagja, a kisgazdapárt egykori fő szervezője, a szamosközi Jockey Ewing kimaradt."Dallas
Rossz hasonlat: Jockey Ewingnak volt esze.
Megyesi Gusztáv

Búcsúztak még
Mások is vették a kalapjukat, többek közt: Medgyessy Péter, a Pénzügyminisztérium egykori James Bondja; Wekler Ferenc, Mórágy borlovagja; Gémesi György, a gödöllői Tulipános Fanfan; Doszpot Péter, a szocik bőrdzsekis Colombója, valamint Kosztolányi Dénes, a hüllők és egyéb megfigyelt élőlények rettenthetetlen pártfogója.
Buzsik Zsolt


"Hárommillió idióta egy bűnözőre szavazott" - kommentálta a választási eredményt Bencsik András.Igen, idióta vagyok és bűnözőkre szavazok
Idióta vagyok, mert azt hiszem, hogy a fenti kommentátor elvtársai, a vallási fundamentalisták, akik a sok ezer éves ősvallásba született gyerekek meggyilkolását és kitelepítését - csak hogy fájjon az utódoknak - letagadják, és könnyedén birobidzsánoznak, vagy auschwitzoznak, ezen fantázia-transzállapotukban nem tudják hatékonyan kezelni az adósságspirált. Hiába verik a mellüket, hogy ők nem gengszterek. Nekik már maga a haszonra törés egy üzletben is "bűnözés", s a pénznek "szaga" van. Mi valójában jó ösztönnel látjuk - talán épp, mert az idióta többség vagyunk - hogy ha nem is mind gengszter (vagyis sikeres üzletember) a túloldalon, de súlyos és kezelhetetlen-kezeletlen pszichotikusok bizony nem kevesen vannak. Én sokkal jobban aggódom amiatt, hogy a másik majdnem hárommillió neurotikus egy megalomán szociopatáért rajong. És hogy csak éppen hogy beslisszolt a két nem populista rendszerváltó párt, mert ennyire kevesen vannak a józanul mérlegelők. Ez az igazán aggasztó, mert ezt a tábort csak nemzedékek alatt lehet bővíteni, szlogeneket nem vesznek be, és ők még képesek gondolkozni is. A sértések pedig leperegnek rólunk, edzettek vagyunk, kösz, csak így tovább.
Kozma György

Bűnös tudatlanság
Én tényleg idióta vagyok: meg voltam róla győződve, hogy egy egész bűnszervezetre szavazok, nem holmi magányos gengszterre!
Buzsik Zsolt

Megtévedtek
Remélem, Orbán Viktor megvédi azokat, akiket politikai meggyőződése miatt leidiótáznak.
Kövesdi Miklós Gábor


Lehet, hogy új vallomást tesz a per alatt a brókerbotrány fő vádlottja - ezt Kulcsár Attila védője mondta a Klubrádióban, aki úgy fogalmazott: nem politikai ügyről van szó, de nem kizárt, hogy egyes, a politikához közel álló személyiségek belekeveredtek.Ki lehet az?
Én a magam részéről arra gyanakszom, hogy Berlusconi vagy Dick Chaney amerikai alelnök keze lehet a Kulcsár-ügyben, magyar politikusról el sem tudom képzelni.
Majláth Mikes László

Trükk
Pontosan lehet tudni, miért ez a lebegtetés, immár sokadszor. Kulcsár politikusoktól remél védelmet, de ezt csak addig remélheti, amíg egy-két név el nem hagyja az ajkát. Ma még talán tartanak tőle, de azután elejtik, mint a forró krumplit.
Révbíró Tamás