Zenei betolakodók

Megyesi Gusztáv

2012. 08. 08. · Hócipő 2012/16

Baj volt az olimpián a magyar himnusszal. Mint ismeretes, a harmadik napon megszerezte első aranyérmünket Szilágyi Áron kardozó, aki aztán a dobogó tetején állva, elérzékenyülve próbálta a zenét követve énekelni a himnuszt, ám nem stimmelt sem a taktus, sem a dallam, csodálkozott is nagyokat. Szakértők mondják, hogy a „Ha küzd ellenséggel” résznél a dallam egy terccel, más megítélés szerint egy kvinttel feljebb volt, ráadásul a tempó is gyorsabbra sikeredett a megszokottnál.

A magyar küldöttség vezetői mindenesetre azonnal protestáltak a szervezőknél, s kérték a „nem megfelelő verzió” lecserélését, ami meg is történt. Ezzel akár vége is lehetne a történetnek, még akkor is, ha lapzártáig nem tudni, hogy végül is kitől származik a „nem megfelelő verzió”. Mindössze annyit tudni, hogy a BBC filharmonikusai játszották fel mind a 205 részt vevő ország himnuszát hanghordozóra, csak azt nem tudni, hogy az alapanyagot ki adta át nekik, netán az internetről szedték-e le, mert utóbbi esetben örülhetünk, hogy nem a Király Linda- vagy a Vikidál Gyula-féle változattal ünnepli a világ a magyar sportolók világraszóló győzelmeit.

Itt jegyzendő meg, hogy már az olimpia első napján baki történt: Észak-Korea futballcsapatának mérkőzése előtt a dél-koreai zászlót tették ki az eredményjelzőre, s emiatt a mérkőzés csak fél órával később kezdődhetett el, amikorra a szervezők bocsánatot kértek a tévedésért. A bocsánatkérés persze semmire sem garancia, ismerve a körülményeket, Észak-Korea akár a szuverenitása elleni támadásnak is értékelhette volna a történteket, ám egyes hírek szerint erre azért nem került sor, mert az éppen a mézesheteit töltő Nagy Utód, Kim Dzsong Un megbocsátott a szervezőknek, így a világ egyelőre megspórolta magának a harmadik világháborút.

Mi történt nálunk? A Magyar Olimpiai Bizottság visszafogottan, de határozottan intézkedett, a kint lévő sportolók a vérmérsékletük szerint felháborodva vagy éppen ironikusan kommentálták az eseményeket, de nem tulajdonítottak neki különösebb jelentőséget. Mint ahogyan a hollandok sem, akiknek szintén teljesen áthangszerelték a himnuszát, s telirakták „a popzenére jellemző harmóniai bakikkal”.

Ám nálunk közszolgálat van. Az állami televízió mindjárt főhírben jelentette a malőrt, majd nem kis bravúr árán sikerült megtalálnia az ország egyetlen olyan zenetörténészét, aki képes volt az eseményeket magasabb összefüggésrendszerbe emelni. „Amit hallottunk, az elfogadhatatlan”, mondta Szőnyiné Szerző Katalin, majd legfőbb indokként azt hozta fel, hogy „senkinek sincs joga, hogy az Alaptörvényünkkel ellentétes hangokon változtasson”, amivel nyilván azt akarta mondani, hogy nincs joga senkinek az Alaptörvényben rögzített hangokon változtatni. Így vagy úgy, ez a mai forradalmi helyzetben minimum azt jelenti, hogy aki a himnuszt rosszul játssza, az Magyarország alaptörvényét sérti meg, az pedig tudjuk, hogy milyen fejleményeket vonhat maga után.

Mi magunk nem vagyunk zenetörténészek, és zenélni még néhanapján sem szoktunk, ám azzal befogadóként is tisztában vagyunk, hogy ha egy zeneművet botrányosan rosszul, sőt a kottával ellentétesen játszanak el, akkor az szakmai hiba, sőt szakmai árulás, ha pedig direkt csinálják, vagy csak hányavetiségből kifolyólag, főleg egy nemzeti himnusz sérelmére, akkor nagyfokú tiszteletlenség, de mondjuk inkább úgy, hogy feneketlen nagy bunkóság. De nem alkotmánysértés, pláne nem a fennálló rend elleni szervezkedés. Már elnézést, de zenei produkcióról lévén szó, ki nem szarja le az alaptörvényt?

Kivéve azt az esetet, ha szándékos provokációról van szó. Akkor tudniillik (főleg, hogy nemcsak forradalom, de szabadságharc kellős közepén is vagyunk, és kizárólag az olimpiára való tekintettel nem csavarjuk meg a brit oroszlán tökeit) azonnali hatállyal haza kell hívni sportolóinkat, mert tűrhetetlen a hanyatló Nyugat viselkedése. A magyar nép mindenek fölött tartja az új alaptörvényt, dolgos hétköznapjain ez a sorvezetője, s most csak a zenetörténészek parancsára vár, hogy kiverje a betolakodó intervenciós csapatokat, mert hiszen erről van szó: az ország megszállásáról, még ha csak zenei értelemben is.

Ősszel komoly válogatott futballmérkőzések lesznek Budapesten a világbajnoki selejtezők keretében, s nem árt majd észnél lenni, mert ahogyan a külső ellenség, a belső sem nyugszik. Hogy mást ne mondjunk, a közönség minden válogatott mérkőzés előtt kórusban énekli el a nemzeti himnuszt, mi több, most már a bajnoki mérkőzések előtt is ezt teszi. Igen ám, de akinek volt már szerencséje abban a művészi élményben részesülni, hogy hallhatta a magyar közönség előadását, az tudja, hogy zene és énekszó nem feltétlenül van szinkronban egymással, a zene még a balsorsnál sem tart, amikor a közönség már rég befejezte a himnusz éneklését, és épp a „Ki nem ugrál, mocskos román” rigmust skandálja, azaz zenetörténeti szempontból minden egyes alkalommal Magyarország alaptörvényének csoportos megsértése folyik, hadd ne mi mondjuk ki: leplezetlen ellenforradalmi tevékenység.

Sőt, akadnak olyan elemek, mondjuk ki ezt is: belső ellenségek, akik most éppen Londonban tartózkodnak, s kifejezetten tetszett nekik az elrontott himnusz, ráadásul médiamunkások lévén ennek a nyilvánosság előtt hangot is adtak. A Nemzeti Sport egyik tudósítója, Amler Zoltán írta a Szilágyi Áron győzelme utáni ceremóniáról, hogy „a Himnusz a gyönyörűbbnél is gyönyörűbb volt. A tévés Faragó Richárd, Matuz Krisztián kettős társaságában álltam, és nem tudtunk megszólalni utána.”

Az MTI jelentése szerint Londonban tartózkodnak a magyar Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai is. Minimum három személyt már tudunk ajánlani a figyelmükbe.