Csatorna töltelék - 2006/08

Para-Kovács Imre
2006. 04. 12. · Hócipő 2006/08

Amikor olvassák ezeket a sorokat, én leszek a leghülyébb ember ebben az országban, természetesen, csak írott formában, tehát az az énem, amelyik a papíron van Önök előtt, mert ő (én) nem tudja, hogy mi történt vasárnap, mivel az nekem még a jövő vasárnap, de Önöknek múlt vasárnap, és nem is akármilyen vasárnap, ilyeténképpen mindenképpen alulinformált leszek azokhoz képest, akik olvassák, pedig én írom...

Képzeljék csak el, éppen most fejeződött be a négypárti elbeszélő show, alig fél órája volt az, amikor majdnem megölt az unalom. Kávéval próbálkoztam, aztán szénhidráttal, aztán kávéval megint, de semmi.

Bezzeg tegnap, amikor a két miniszterelnök-jelölt csapott össze, majdnem lenyeltem a távirányítót, annyira meglepődtem Gyurcsány Ferenc stratégiáján, melynek keretében ráküldte magát Orbán Viktorra, és csak azért nem pöckölgette folyamatosan az orrát, mert nem léphetett ki a pulpitus mögül a szigorú szabályok értelmében.

Orbán Viktor pedig frissen szerzett keresztény meggyőződését követve komplett idiótának tetette magát, hogy a vidéki szavazók megszánják. (Önök persze már úgy olvassák ezt a fejtegetést, hogy - nagy valószínűséggel - tudják, ki lesz a következő miniszterelnök, de én nem, ami egyáltalán nem fair, egyáltalán nem... Schrödinger macskája hozzám képes biztonságban van, boldog és elégedetten dorombol.

Amennyiben zseniálisan megjövendölöm a vasárnapi eredményt, csak annyit mondanak majd, hogy ja, hát biztos nem is akkor írta, amikor, így könnyű... viszont ha mellé tippelek, komplett hülyét csinálok magamból - igen, megcsináltam! -, azaz semmiképpen sem nyerhetek.)

A vita egyébként - a páros vita - nekem tetszett, jól éreztem magam, elégedetten konstatáltam, hogy nem döntöttem rosszul, amikor egyik nagy pártot sem támogattam szavazatommal az eddigiekben, és jól teszem, ha ugyanígy cselekszem a jövőben is, mivel ez esetben viszont nem veszthetek, mert aki nyer, az nem az én szavazatommal, de aki veszít, az sem az én szavazatom hiánya miatt, az élet szép lesz, a tavasz pedig - tavasz.

Gyurcsány Ferenc kezdeti fejrezgése lassan csillapodott, viszont Orbán Viktor csak nem akart felébredni. Mi lesz itt?! - tettem fel magamnak a kérdést, de nem válaszoltam, mert éppen az a riposzt hangzott el a Fidesz elnökének dacos szájából, hogy Gyurcsány ne panelprolizzon, mert ő bizony élt panelban, és még sokan élnek ott. Gondolkodtam, hogy van-e ilyen, de mivel épp akkor volt, kénytelen-kelletlen belenyugodtam, hogy igen, ilyen van, épp most megy a tévében, az arcátlanságnak nincs határa, később majd (most) sokat kacagunk, ha eszünkbe jut... (Béta verzió: sírunk, és nem értjük, hogy történhetett meg ez, értetlenkedve csóváljuk buksi fejünket, hitetlenkedünk, jajveszék és fogcsikorg, Orbán Viktor stábja ismerte jobban az embereket, a magyar lelket, ő tudta megragadni a pillanatot).

Az elemzők elemeznek, mondják rádióban, tévében, hogy Orbán Viktor elszokott a vitától, mindig templomokban olvasott fel, és az eltompítja az ösztönöket, elaltatja a vitatkozóképességet, visszafejlődik a polémiaközpont az agyban. Egy másik elemző pedig éppen a jobb féltekés képességek viszonylagos kihasználatlanságáról beszél, és arról, hogy Gyurcsány Ferenc milyen jól használta a magyar nyelv fantasztikus lehetőségét: a pontot a mondat végén, én pedig hümm... (Béta verzió: az okos és rátermett Fidesz-kampánystáb pontosan tudta, hogy a templomokban történő felolvasás jelentősen növeli a tűrőképességet, elémélyült hallgatást eredményez kritikus helyzetekben is, amikor az ellenfél egyre feljebb tornássza magát az arrogancia csigalépcsőjén, és ettől a magyarok azonnal ugyancsak elmélyülnek, elgondolkodnak, és Orbán Viktorra szavaznak.)

Abban az elemzők egyetértenek, hogy a vitát Gyurcsány Ferenc nyerte, de bennem felmerül, hogy a hóhér-áldozat párharcot is a hóhér nyeri általában, a közönség azonban a legritkább esetben szurkol neki, elenyésző a - Hajrá hóhér! - bekiabálások száma, és ez teljesen független attól, hogy mit követett el az, akinek éppen lecsapja a fejét. (Ideje elismernünk: nincs szörnyeteg a nyúlon túl, de a nyúl sem az - ezt tanulságként szeretném leszögezni.)

A négyes elbeszélő show-ban kétségtelenül Dávid Ibolya alkotta a legmaradandóbbat, piros kabátkája felejthetetlen maradt, és nem lehetetlen, hogy ennek segítségével surranópályán a parlamentbe tipeg (béta verzió: milyen kár, hogy mégsem, pedig milyen kevésen múlott...), mint ahogy Kuncze Gábor nyugalma és tömbös brummogása is okozhat meglepetéseket (béta verzió: ezt azért nem gondoltam volna, hogy ennyire és ennyien!).

A keretes szerkezet egyébként az kívánná, hogy a választások után ismételjék meg a pártelnökök vitáját, szerintem annak is lenne nézettsége, mert így bizonytalanságban van mindenki, tippelget, húzza a szíve erre-arra, de akkor végre lenyugodnának a kedélyek, meglenne az eredmény, minden papíron, és akkor újra, no, azon lenne mit elemezni...

De most csütörtök éjjel van. Odakint átmeneti lehűlés, ingerülten zizegő bokrok. Én pedig belelövöm a jövőbe ezt a kapszulát, és hamarabb szembesülök a végeredménnyel, mint azt szeretném. Megy az üzenet, és már célba is ért. Önöknek jelen, nekem jövő.