Szoboröntögető
Megyesi Gusztáv
2012. 05. 23.
A kereki Horthy-szobor után Tormai Cécile jobboldali írónő márvány emléktábláját öntötték le múlt héten vörös festékkel Budapesten, a józsefvárosi Kőfaragó utcában. Mint megtudtuk, a most már rendszeressé vált köztéri szobor- és emléktábla csúfítással új képzőművészeti irányzat kezd kialakulni. Egyik képviselőjével beszélgettünk.Hócipő: Ön mióta szobrász?
Szobrász: Húsz éve.
Hócipő: Köztéri szobrokat is készít?
Szobrász: De facto még egyetlen szobrot sem készítettem életemben. Festékforgalmazó cégem van, családi vállalkozás. Már a szüleim is festék- és vegyiáru-boltban dolgoztak annakidején, de ők nem voltak művészek.
Hócipő: Ön sem alkot, mégis művésznek nevezi magát.
Szobrász: Változik a művészet fogalma is. Amint látjuk, ledőltek a művészeti ágak közötti határok. Amikor egy szobor elkészül és kiállítják, sokan azt hiszik, hogy ezzel befejeződött az alkotói folyamat. Holott még csak ekkor jönnek a festők.
Hócipő: Akik lekenik vörössel a szobrot vagy az emléktáblát. Ezt bárki meg tudja csinálni.
Szobrász: Nem mindig vörös festékkel dolgoznak. Igaz, hogy Churchill vagy Klebersberg Kunó szobrát ugyanazzal a vörössel kezelték, mint a Szabadság téri felszabadulási emlékművet, de például a Fiumei úti munkásmozgalmi panteonnál már feketével dolgoztak a művészek, a Gellérthegyi víztározón álló Buda-király és Pest-kisasszony szobrot viszont ezüsttel, Antall József szobrát kékkel, Weöres Sándor szombathelyi szobrát pedig rózsaszínnel mázolták le. Azt lehet mondani, hogy itt is érvényesül a virágozzék minden virág elv.
Hócipő: Végül is miben nyilvánul meg az ön művészete?
Szobrász: Szerencsére előre néző alkat vagyok. Részben már eleve vörösre és egyéb színekre mázolt kőlapokat és -tömböket árusítok. Magam is meglepődtem, hogy már ezeket is úgy viszik a gyűjtők, mint a cukrot; otthon a mázolt kőlapok mögé képzelik az illető történelmi személyt, időnként megkoszorúzzák, vagy éppen megköpdösik attól függően, hogy mi róla a véleményük.
Hócipő: Végül is mi a célja?
Szobrász: A szokás nagy úr, a szoborrongálás még sokáig a magyar demokrácia fő profilja és szimbóluma marad. Felismerve az idők szavát, a szobrászművészek által elkészült művek festékkel történő, leleplezés előtti leöntésére szakosodtam. Meggyőződésem, hogy ha már eleve festékkel elcsúfított alkotások kerülnek ki a közterekre, akkor hamarosan megváltozik a városkép. Éjszakánként ugyan változatlanul szélsőségesek járják majd a várost, mint most, ám mivel már le van mázolva a szobor, súrolókefével és hígítós ronggyal a kezükben gyaláznák meg az alkotást, így tiltakozván az illető személy köztéri jelenléte ellen. Vakítóan tiszta köztéri szobrok állnának az országban mindenütt.