Üsd, vágd, nem apád!
Megyesi Gusztáv
2012. 05. 03. · Hócipő 2012/09
Valamit nem értek. A legújabb belügyminisztériumi törvénytervezet szerint az iskolák, ha úgy látják jónak, biztonsági emberekből iskolaőrséget állíthatnak fel, amelynek tagjai adott esetben, ha a diák szabálysértést követ el, például rágyújt a vécében, akár testi erő alkalmazásával is felléphetnek ellene; az más kérdés, hogy utána írásos jelentést kell írniuk az esetről, amibe valószínűleg belepusztulnak.Itt van azután egy másik rendelet, ami már meg is jelent a Magyar Közlönyben: ez negyedéves kontrollra kötelezi a cukorbetegeket, és ha a laboreredmények azt mutatják, hogy az illető nem diétázott rendesen, ezután drágábban kapja a gyógyszert, sőt az is előfordulhat, hogy csak a rosszabb, korszerűtlenebb orvosságot válthatja ki a patikában.
Azt nem értem én, hogy ha az iskolában engedik, a körzeti rendelőben miért nem lehet őrséget felállítani, amely úgy vágná pofán a diétáját elhanyagoló, elhízott cukorbeteget, hogy egy életre elmegy a kedve a tortaevéstől meg az oldalszalonnától.
Ha már, ugyebár. Az biztos, hogy ez a kormány válogatott emberekből áll, és nem tréfál. Az embernek az az érzése, hogy a belügyminiszternek, aki ugyebár Pintér Sándor volna, rém nehéz gyermekkora lehetett. Minthogy minden rendű és rangú konfliktust, élethelyzetet kizárólag tiltással, szigorú hatósági fellépéssel, a bűnözők, szabálysértők, vétkesek és deviánsok lehető legszigorúbb megbüntetésével képzel megoldani, tehát erőszakkal, az ember arra gondol, hogy a belügyminisztert gyerekkorában feltehetően folyamatosan ütötték-verték, az osztályban mindenki belerúgott, s most akarja visszafizetni a kölcsönt; vagy ha ez nem is áll, de mindenképpen a gumibot lehetett a jele a rendőrfőiskolán.
Ezt a potenciált gondolom én intenzívebb mértékben kihasználni, s kiterjeszteni a betegekre. Miközben a fél ország betegen dolgozik, a másik fele meg egészségesen henyél és nem csinál semmit, temérdek pénz folyik ki az állami büdzséből. Ha igaz a Corvinus egyetem egyik oktatójának a felmérése, miszerint a terápia megkezdése után a cukorbetegeknek például mindössze a 22 százaléka, tehát alig több, mint egyötöde szedi rendszeresen a gyógyszereit, miközben az egészségbiztosító évente 30 milliárd forintot fizet ki a diabéteszben szenvedők orvosságaira, akkor bőven itt van az ideje a cukorbetegekre ráuszítani egy biztonsági különítményt.
Már ha a kutató megállapításai életszerűek egyáltalán. Ha ugyanis jól értjük, arról van szó, hogy a cukorbeteg felíratja magának a gyógyszert a háziorvosával, kiváltja súlyos ezrekért a patikában, majd hazamegy, és a gyógyszer négyötödét kidobja a szemétbe, legalábbis nem szedi be, hogy így szúrjon ki az egészségbiztosítási pénztárral. Inkább másfél óránként hülyére ájulja magát, de akkor se kell neki a gyógyszer, mert őt az élteti, hogy átverje az államot, akár az élete árán is. Már most felhívom a hatóságok figyelmét arra, hogy a lakóhelyemen, a tavaszi esték sejtelmes homályában nyugdíjas korú alakok lopóznak fel az Árpád hídra, hogy az előző nap tízezer forintért kiváltott szívgyógyszerüket a Dunába hajigálják, majd velőtrázó nevetéssel konstatálják, hogy megint jól átvertek mindenkit.
Itt az ideje ezeket is jól megegzecíroztatni. Tágabb értelemben is. Én már az iskolai körmösöket forszírozó Mikola István árnyékminisztersége alatt is hiányoltam az arra irányuló ötletet, hogy a várost elözönlő, túlsúlyos egyéneket valaki hivatalból állba vágja, mert mi az, hogy nem tudnak leadni húszharminc kilót. Plusz a hülye ízületesek, akik nem mellesleg a városképet is rontják a hajlott, nehézkes mozgásukkal, a mindenféle belgyógyászati nyavalyákkal küszködőkről nem is szólva. Időnként egy-egy Pintér-osztag nyugodtan beronthatna a hentesboltokba, ahol rőf kolbászokat, zsírtól csöpögő csülköket tömnek magukba nyilvánvalóan érelmeszesedéses vásárlók; ha a dohányzást harmincezer forinttal lehet büntetni, a nyilvános zsír- és olajfogyasztást miért nem? És akkor még itt vannak azok, akiknek az orvos kifejezetten előírta, hogy kerüljék az izgalmakat, ehelyett egész nap felelőtlenül idegeskednek.
Ehhez képest legalább már az iskola jó úton halad. A törvénytervezet szerint „a rendőr azt a tanköteles tanulót, aki nem tudja hitelt érdemlően igazolni, hogy a tanítási napon a tanítási órától vagy az iskola által szervezett kötelező foglalkozástól engedéllyel maradt távol, vagy arról engedéllyel távozott el, a nevelési-oktatási intézmény vezetőjéhez kísérheti, vagy a nevelési-oktatási intézménnyel történt előzetes egyeztetést követően oda útba indíthatja”.
Nem azért mondom, de diákkoromban a rendőr-diák-iskola együttműködés szinte tökélyre volt fejlesztve, nem kellett kísérni senkit. Középiskolás éveimben, különösen az érettségi esztendejében, a nagyszünet alatt ki-kiszaladtunk az iskolával szembeni vendéglőbe egy-egy pohár jaffát inni, amit a pult alatt némi vodkával hígított fel a csapos. Még egy perce sem voltunk ott, amikor megérkezett a körzeti rendőr, s mit ád az ég, maga is hasonló jaffát rendelt: amikor megkapta, megigazította a derékszíját, biccentett felénk, majd a pultnál hátat fordítva nekünk gyorsan felhörpintette az italt. Kisvártatva megint nyílt az ajtó, most az igazgatónk jelent meg, jaffát kért ő is, biccentett, majd hátat fordítva ő is jaffázott. Így álltunk formálisan jaffával a kezünkben egymásnak háttal, ki-ki a maga titkával, mégis közösséggé forrva, amire csak kocsma képes, kizárólag munka-, illetve tanítási időben.