Amerika készül

Most jöttem haza az Egyesült Államokból, és nem akartam hinni a szememnek, ideértve a fülemet is. Bár még messzi van az amerikai elnökválasztás, már itt is elkezdődött a kampány, a demokraták és a republikánusok - szamarak és elefántok - gőzerővel dolgoznak a kampánystratégián, hogyan szólítsák meg a választókat.

Ez számunkra sem érdektelen, annál is inkább, mert az MSZP és a Fidesz is bevallottan, vagy titkoltan, de szívesen alkalmaz amerikai kampányszakértőket, Richard Dresnertől kezdve Robert Wickersen át, Dick Morrisig, ami meg is látszik az országon. Arra azonban nem gondoltam volna, hogy a magyar pártok amerikai vélemények szerint nemhogy eminens tanulók, de mára már le is pipálták tanítómestereiket, legalábbis erre utal az a tény, hogy a két nagy amerikai párt egyre-másra küldi szakértőit magyarországi tanulmányútra, hogy elsajátítva a látottakat, teljesen új alapokra helyezzék saját kampánystratégiájukat, mondván, a jobbtól tanulni nem szégyen.

Abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy részt vehettem Mr. Brown stábfőnök eligazításán, amelyen kampánycsapata tagjait készítette fel a magyarországi módszerek elsajátítására. Alább az előadásából közlünk részleteket:

„Értsük meg, mától kezdve egészen másképp kell megszólítani az embereket. Ott ül, például az a hölgy a második sorban, az a nagyon szimpatikus, öregecskedő hölgy. Na most, hogy öregecskedő, azon nem kell megsértődni, Magyarországon ez az asszonyok és családanyák hétköznapi megszólítása, és ők hálásak érte. Ám ez nem elég. Ha látunk egy ilyen asszonyt, aki kissé el van hízva, és bizonyára narancsbőre is van, akkor erkölcsi kötelességünk azt is megkérdezni tőle, hogy hány gyereke van. Ennek az öregecskedő asszonynak például öt van? Ez remek. Na most ilyenkor nem kell elájulni, hogy nahát, öt gyerek, hanem meg kell kérdezni tőle, hogy jó, jó, de hány apától vannak, egészen biztos, hogy ránk fog szavazni.

Egészen más természetesen a helyzet, ha nyolcvanon túli az illető. Mert akkor nekik azonnal ígérni kell. A magyarok a 90 évesnek 90 ezret, a 95 évesnek 95 ezret, a 100 évesnek 100 ezret ígérnek. Mi egyelőre még gazdagabb ország vagyunk, mint Magyarország, mi a 100 évesnek nyugodtan 100 ezret, a 200 évesnek 200 ezret, az 500 évesnek 500 ezret ígérhetünk. De előbb meg kell nézni, hogy nem kaliforniai mamutfenyő-e az illető, mert akkor az visszaélés....”

„... A mindennapi érintkezés: le kell vetkőzni azt a rossz szokást, hogy ha ismerőssel találkozunk az utcán, és az odaköszön nekünk, hogy »Hello, how are you?«, akkor mi nem válaszolunk semmit, hanem mi is visszaköszönünk. Tényszerűen kell válaszolni. Ha egy magyar egy másik magyart üdvözöl az utcán, vagy a buszon, hogy »jó napot kívánok, hogy van?«, akkor a megszólított azt feleli, hogy »sokkal rosszabbul, mint négy éve.« Legjobb, ha egy üzletbe lépve már eleve úgy köszönünk, hogy »Nagyon szarul vagyok öt éve, éhínség, halálhörgés, árvák jajgatása mindenütt«, sőt, a magyarok ezenközben a farzsebükből kiveszik az elmúlt négy év gázszámláit is.

Ha túl nagy az a gázszámla, akkor dübörgünk, mert ez a másik út. Magyarországon az emberek vagy éhen halnak, vagy dübörögnek, utóbbi esetben legjobb, ha már mi is eleve úgy köszönünk, hogy »nagy a jólét, nagy a jólét«, erre ismerősünk úgy fog felelni, hogy »Mi az hogy? Nagyon is«, és ő is dübörög.”

„A plakátok... A mi plakátkultúránk sajnos elavult. Szép, színesek a mi plakátjaink, a jelöltjeink hibátlan fogsorral mosolyognak. Ez hiba. A fejlett Magyarország plakátjain a jelöltek fogsora hiányos, mert be van feketítve, ezenfelül szamárfül, bajusz van rájuk rajzolva, valamint nemi szerv, lehetőleg minél nagyobb, és alája van írva, hogy rohadt kommunista. Vagy fasiszta. Ez szimpátiát kelt a választópolgárokban, és arra fognak szavazni, akit jobban öszszefirkáltak. Legjobb, ha mi már eleve összefirkált és gyárilag megszaggatott plakátokat ragasztunk ki a házfalakra, és tiltakozó nyilatkozatot nyomtatunk alá, hogy ezt a plakátot a másik párt szaggatta le...”

„Ha választási kampány idején bármiről bármit kérdeznek, tessék letagadni! Ha azt kérdi egy riporter, hogy mennyi az idő, az egyedüli helyes válasz az, hogy „kikérem magamnak, ez aljas provokáció, én ott se voltam, fel fogom jelenteni magát”. Ha már végképp nem jut az eszünkbe semmi, akkor egyszerűen táncra perdülünk, és videón terjesztjük, a tánclépéseket tessék betanulni, egy Fred Aster-figura három darab Hugh Grant-figurát ér...”

„Nagyon vigyázzunk, hogy mit mondunk nyilvánosan. Kóbor kutyát, kóbor medvét szánkra ne vegyünk, mert tüntetés lesz. A nap minden percében gondoljuk át, mit mondunk. Étteremben soha ne mondjuk a pincérnek rendeléskor, hogy „Egy leves, egy steak, egy pite”, mert ez kísértetiesen hasonlít a hitleristák „Ein Volk, ein Reich, ein Führer” programjához, mi pedig nem vagyunk hitleristák...”

„Jó, hogy tetszenek kérdezni a gépkocsit. Nem a gépkocsin múlik a kampány sikere. Hanem hogy hogyan szállunk be abba a gépkocsiba, és hogyan áll közben a hüvelykujjunk. Mert ha lefele áll, akkor vége, akkor a nép a hüvelykujjunkból azt fogja kiolvasni, hogy az egész Egyesült Államok bekaphatja; leghelyesebb, ha kampányidőszakban válltól lefelé begipszeltetjük a karunkat, lehetőleg mindkettőt.”

„Látom, szorgalmasan jegyzetelnek a laptopjukon. Hiba. Ne a saját számítógépükre koncentráljanak, hanem a szomszédjukéra. Legjobb, ha már itt, helyben betörnek a szerverére, és elvisznek mindent a merevlemezéről; a Watergate országában ez nem lehet gond.”

„A kampánytárgyak. Mi, amerikaiak mindig is büszkék voltunk luftballonjainkra, ezt el kell felejteni. A magyarok azt mondják, ők nem hülyék, hogy luftballon alapján szavazzanak, kinek van több és színesebb. Amivel ma a magyarok örökre megvásárolják a választópolgár bizalmát, az a kulcstartó. Egy átlag magyar családnak ma harminc kampány-kulcstartója van otthon, erre nagyon büszkék, mindent megtesznek egy szép kulcstartóért, „adjatok egy tucat kulcstartót, és kifordítom sarkából a világot” - mondta legnagyobb királyuk. Ha aztán a kulcstartóhoz Wunderbaum illatosítót is kap a magyar ember, akkor egész életében lojális lesz a jelöltjéhez, és ha még szállodai kilincsakasztót is ajándékozunk neki „Don’t disturb!” vagy „Ma nem kérek takarítást!” felirattal, hát a világ végére eljön velünk, és még az első éjszaka jogát is átadja vezérünknek.”

„Ami viszont a pénzt és az adókat illeti, erről Magyarországon lassan nem lesz mit beszélni, s ez nálunk is megfontolás tárgya lehet. Mint tudvalevő, a Magyar Köztársaságban az ígéretek alapján a választások után gyakorlatilag megszűnik a pénz, minthogy minden árucikk ára nulla forint lesz, az adóhivatalt pedig likvidálják, hiszen a győztes párt eltöröl minden adót és illetéket, májustól mindent az állam fizet és intéz, fogantatástól a koporsóig, a lakosságnak pedig semmire se lesz szüksége a jövőben, hiszen már mindent megkapott.”

„Legjobb volna, ha most mindnyájan Magyarországra költözhetnénk, ám ez egyelőre nem megy. Én most visszautazom, és valószínű, hogy letelepedem, maguk viszont itt maradnak, mert valakinek Amerikában is kell maradnia, kampányoljanak csak from látás to Mikulás; hajrá Szamarak, hajrá Elefántok, de leginkább Marhák!”