Schmitt Pál lemondó nyilatkozata
Varga Ferenc József
2012. 03. 31.
Magyarország Köztársasági Elnökének sérthetetlenségét leginkább Obersovszky Péter biztosította. A közszolgálati média sztrádáján sugárzott riportban Schmitt Pál megvédte és megmagyarázta a bizonyítványát, s egyúttal közölte: nem mond le államfői posztjáról. Tegnap este azonban, midőn Schmitt irodájának takarítását végezte, K. Ilike takarítónő a B-tervet képező lemondó nyilatkozatra bukkant. Nem tétovázott: azonnal a Hócipő szerkesztőségébe küldte. Én, Varga Ferenc József - ezúttal stílszerűen nem saját szerzeményemet közlöm, csak idemásolom, amit a Sándor palotából eljuttattak hozzánk.Erzsike, akkor diktálom, kérem írja.
Én
INDOKLÁS
Mint ismeretes, az álltalam mostanában sűrű kihagyásokkal olvasott hvg két hónappal korábban azzal gyanúsított meg, hogy húsz évvel ezelőtt keletkezett kisdoktori disszertációmat a bolgár Nikolaj Georgiev 1985-ös Az olimpiai program elemzése című művéből másoltam.
Az utóbbi napokban felidéztem az akkori eseményeket. Kelemes vasárnap délután volt, a kertben csiripeltek a madarak, időnként egy károgó varjú is odatévedt, benyávogott egy macska, én pedig nem tudtam elszunyókállni, akármennyire is szerettem volna. A szomszéd ugyanis szünet nélkül fúrt-faragott, kalapállt. Úgy döntöttem, leülök zongorázni. Alighogy felnyitottam a billentyűk fedelét, rájöttem, hogy nekem nincs is zongorám. Egy nagy, robosztus Erika írógép terpeszkedett előttem az asztalon. Hogy ismét a legfőbb támogatómat idézzem: „Egy ember nem ülhet két lovon, s két ló sem ülhet egy emberen.”
Mert bizony ebben a pillanatban párbajtőrként nyillalt belém a gondolat: holnap reggelre be kéne adnom a szakdolgozatomat, ha kisdoktor akarok lenni. Merthogy már vagy fél éve megígértem, de mindig olyan elfoglallt voltam. A lányaim folyton ott tévétornázgattak előttem, a Kati megállás nélkül beszélt hozzám, ott volt a sok ellintéznivaló a MOB-ban, míg végre akadt egy derűs vasárnap délután. Jó, néha kicsit esett.
Nos, hozzáláttam. Tíz percen belül megvolt a nevem és a cím, s a következő percben már az első betűt is leütöttem,... de beragadt, s ahogy próbáltam visszabillenteni, a nyomástól elkenődött a papíron a fekete tinta. Kivettem a papírt, újrakezdtem az egészet, s láttam, hogy az x és a hosszú ű folyton beragad. Elhatároztam: olyan disszertációt fogok írni, melynek szövegében sehol nem szerepel x sem pedig hosszú ű. Ez utóbbi kihagyása nagy kihívás volt, de szerencsére nem hagyott el lelleményességem: a könyvespolchoz sétálltam, s az idegennyelvű kötetek közül először Stephen King A borzalmak városa című művét emeltem le. Miután ebben semmiféle sportra vonatkozó utallást nem találtam, így addig keresgéltem, míg rá nem leltem egy NOB-os barátom, Georgiev könyvére, amit még évekkel korábban ajándékozott nekem, miután meghívtam egy kávéra meg egy perecre. Ahogy legfőbb támogatóm szokta mondani: „Csak a buta ember adja a szomszédja kulcsát a szomszédjának.”
És akkor lemásoltam Georgiev szövegét. Úgy ahogy volt, az egészet. Gyorsan készen kellett lenni, nem volt mese. Pedig még föl is hívtam egy-két barátomat - többek között a Vikit, hogy „szerinted jó ötlet ezt így lemásolni?”, és ő erre azt felelte, hogy „persze Palikám, csináljad, mégegyszer mondom, Palikám. De azért használj más forrást is.”
Ekkor ismét odasétáltam a könyvespolchoz, és a Han Solo és Chewbacca trilógia mellett ott kínálta magát Klaus Heinemann egyik műve. Ebből csak 17 oldalt tudtam elolvasni, mert a Kati akkor lett kész a vacsorával. Mondtam neki, hogy „mindjárt megyek, csak még befejezem ezt a gondolatot”, és akkor pikk-pakk odamásoltam az elolvasott 17 oldalt.
S mire megvacsoráztunk, kész volt a másnap beadandó disszertáció. Az ég a tanúm rá - no meg a Viktor - hogy ha lett volna több időm, én nem másoltam volna. Ez sem másolás volt tulajdonképpen, mert újra kelett írnom mindazt, amit Georgiev és Heinemann. No, de hagyjuk a magyarázatokat! Hibáztam. Nem kicsit, nagyon. Másoltam éjjel-nappal, s közben magam is elhittem, hogy amit írok, az igaz. Márpedig igaz volt, csak nem tőllem. S hogy bölcs támogatómat idézzem: „Kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, éljen Magyarország!”.
Távozom. Hiányozni fog sokminden. A Viktor telefonjai, hogy ezt meg azt allá kel írni. A sok mindenféle törvény. A tolam... ja nem, ezt elhozom. Megbeszéltem a Vikivel... Az Alaptörvény Asztala! Ó, az után megszakad a szívem, miképp a falra függesztett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatért is. No és a Sándor Pallota, a kilátás, az őrségváltás, amit akkor is megnéztem, amikor nem voltam itt! A jó ebédek, az unalmas találkozók a még unalmasabb dellegáltakkal, a bólogatás... és a facebookos poénok róllam! Nagy az én fájdalmam uram, lásd, nagy! Viszlát Magyarország, viszlát doktori cím, viszlát Sándor Palota! És viszlát Paprika Csárda!
Hőnszeretett támogatóm örökbecsű gondolatával búcsúzom: „Ajándék lónak ne idd a levét!”
Köszönöm!
Schmitt Pál
Budapest
2012, március 30.
Bibliográfia:
Klaus Heinemann: Hogyan mondjunk le sportos államfőként? - 1981, Hamburg
Nyikolaj Georgiev: A vesztes sportpszichológiája - 1979, Szófia
Alan Dean Foster: Han Solo Trilógia - 1993, Bantham Books, New York
Stephen King: Ezüst Pisztolygolyók - 1992, Budapest, Valhalla Páholy
Bernardo Guimaraes: Isaura, a rabszolgalány - 1987, Európa Könyvkiadó, Budapest
Csukás István: Süsü, a sárkány - 2003, Budapest
Bíró Ica: Egészség és szépség - 2008, Budapest
Kovács Rozi: Salátás receptek - 2009, Budapest
Matsuhisa Nakamura: Anatawa Nihingo - Tokyo, Murakami Books, 1999
Közreadja: