Schmitt Pál lemondó nyilatkozata

Varga Ferenc József
2012. 03. 31.
Magyarország Köztársasági Elnökének sérthetetlenségét leginkább Obersovszky Péter biztosította. A közszolgálati média sztrádáján sugárzott riportban Schmitt Pál megvédte és megmagyarázta a bizonyítványát, s egyúttal közölte: nem mond le államfői posztjáról. Tegnap este azonban, midőn Schmitt irodájának takarítását végezte, K. Ilike takarítónő a B-tervet képező lemondó nyilatkozatra bukkant. Nem tétovázott: azonnal a Hócipő szerkesztőségébe küldte. Én, Varga Ferenc József - ezúttal stílszerűen nem saját szerzeményemet közlöm, csak idemásolom, amit a Sándor palotából eljuttattak hozzánk.

Erzsike, akkor diktálom, kérem írja.
Én Dr Schmitt Pál ezúton tájékoztatom a Tisztelt Országgyülést valamint az álampolgárokat, hogy álamfői tisztemről a mai hatálylyal lemondok. Ahogy az én legfőbb támogatóm szokta mondani: „Sosem késő, ami nem múlik!” Lemondok hát.

INDOKLÁS
Mint ismeretes, az álltalam mostanában sűrű kihagyásokkal olvasott hvg két hónappal korábban azzal gyanúsított meg, hogy húsz évvel ezelőtt keletkezett kisdoktori disszertációmat a bolgár Nikolaj Georgiev 1985-ös Az olimpiai program elemzése című művéből másoltam.

Az utóbbi napokban felidéztem az akkori eseményeket. Kelemes vasárnap délután volt, a kertben csiripeltek a madarak, időnként egy károgó varjú is odatévedt, benyávogott egy macska, én pedig nem tudtam elszunyókállni, akármennyire is szerettem volna. A szomszéd ugyanis szünet nélkül fúrt-faragott, kalapállt. Úgy döntöttem, leülök zongorázni. Alighogy felnyitottam a billentyűk fedelét, rájöttem, hogy nekem nincs is zongorám. Egy nagy, robosztus Erika írógép terpeszkedett előttem az asztalon. Hogy ismét a legfőbb támogatómat idézzem: „Egy ember nem ülhet két lovon, s két ló sem ülhet egy emberen.”

Mert bizony ebben a pillanatban párbajtőrként nyillalt belém a gondolat: holnap reggelre be kéne adnom a szakdolgozatomat, ha kisdoktor akarok lenni. Merthogy már vagy fél éve megígértem, de mindig olyan elfoglallt voltam. A lányaim folyton ott tévétornázgattak előttem, a Kati megállás nélkül beszélt hozzám, ott volt a sok ellintéznivaló a MOB-ban, míg végre akadt egy derűs vasárnap délután. Jó, néha kicsit esett.

Nos, hozzáláttam. Tíz percen belül megvolt a nevem és a cím, s a következő percben már az első betűt is leütöttem,... de beragadt, s ahogy próbáltam visszabillenteni, a nyomástól elkenődött a papíron a fekete tinta. Kivettem a papírt, újrakezdtem az egészet, s láttam, hogy az x és a hosszú ű folyton beragad. Elhatároztam: olyan disszertációt fogok írni, melynek szövegében sehol nem szerepel x sem pedig hosszú ű. Ez utóbbi kihagyása nagy kihívás volt, de szerencsére nem hagyott el lelleményességem: a könyvespolchoz sétálltam, s az idegennyelvű kötetek közül először Stephen King A borzalmak városa című művét emeltem le. Miután ebben semmiféle sportra vonatkozó utallást nem találtam, így addig keresgéltem, míg rá nem leltem egy NOB-os barátom, Georgiev könyvére, amit még évekkel korábban ajándékozott nekem, miután meghívtam egy kávéra meg egy perecre. Ahogy legfőbb támogatóm szokta mondani: „Csak a buta ember adja a szomszédja kulcsát a szomszédjának.”

És akkor lemásoltam Georgiev szövegét. Úgy ahogy volt, az egészet. Gyorsan készen kellett lenni, nem volt mese. Pedig még föl is hívtam egy-két barátomat - többek között a Vikit, hogy „szerinted jó ötlet ezt így lemásolni?”, és ő erre azt felelte, hogy „persze Palikám, csináljad, mégegyszer mondom, Palikám. De azért használj más forrást is.”
Ekkor ismét odasétáltam a könyvespolchoz, és a Han Solo és Chewbacca trilógia mellett ott kínálta magát Klaus Heinemann egyik műve. Ebből csak 17 oldalt tudtam elolvasni, mert a Kati akkor lett kész a vacsorával. Mondtam neki, hogy „mindjárt megyek, csak még befejezem ezt a gondolatot”, és akkor pikk-pakk odamásoltam az elolvasott 17 oldalt.

S mire megvacsoráztunk, kész volt a másnap beadandó disszertáció. Az ég a tanúm rá - no meg a Viktor - hogy ha lett volna több időm, én nem másoltam volna. Ez sem másolás volt tulajdonképpen, mert újra kelett írnom mindazt, amit Georgiev és Heinemann. No, de hagyjuk a magyarázatokat! Hibáztam. Nem kicsit, nagyon. Másoltam éjjel-nappal, s közben magam is elhittem, hogy amit írok, az igaz. Márpedig igaz volt, csak nem tőllem. S hogy bölcs támogatómat idézzem: „Kedves barátaim, tisztelt hölgyeim és uraim, éljen Magyarország!”.

Távozom. Hiányozni fog sokminden. A Viktor telefonjai, hogy ezt meg azt allá kel írni. A sok mindenféle törvény. A tolam... ja nem, ezt elhozom. Megbeszéltem a Vikivel... Az Alaptörvény Asztala! Ó, az után megszakad a szívem, miképp a falra függesztett Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatért is. No és a Sándor Pallota, a kilátás, az őrségváltás, amit akkor is megnéztem, amikor nem voltam itt! A jó ebédek, az unalmas találkozók a még unalmasabb dellegáltakkal, a bólogatás... és a facebookos poénok róllam! Nagy az én fájdalmam uram, lásd, nagy! Viszlát Magyarország, viszlát doktori cím, viszlát Sándor Palota! És viszlát Paprika Csárda!

Hőnszeretett támogatóm örökbecsű gondolatával búcsúzom: „Ajándék lónak ne idd a levét!”
Köszönöm!

Schmitt Pál
Budapest
2012, március 30.



Bibliográfia:
Klaus Heinemann: Hogyan mondjunk le sportos államfőként? - 1981, Hamburg
Nyikolaj Georgiev: A vesztes sportpszichológiája - 1979, Szófia
Alan Dean Foster: Han Solo Trilógia - 1993, Bantham Books, New York
Stephen King: Ezüst Pisztolygolyók - 1992, Budapest, Valhalla Páholy
Bernardo Guimaraes: Isaura, a rabszolgalány - 1987, Európa Könyvkiadó, Budapest
Csukás István: Süsü, a sárkány - 2003, Budapest
Bíró Ica: Egészség és szépség - 2008, Budapest
Kovács Rozi: Salátás receptek - 2009, Budapest
Matsuhisa Nakamura: Anatawa Nihingo - Tokyo, Murakami Books, 1999

Közreadja: