Sikereink páratlanok

Kéri László

2012. 03. 07. · Hócipő 2012/05

Egész Európa minket irigyel. Egész Európa minket majmol. Egy maroknyi nép, az unió 500 milliós arctalan - és kudarcra ítélt - tömegéből kivált, kicsapódott egy különleges népcsoport, s a maga tízmilliós - alig kétszázaléknyi részt jelentő!!! - töredékével elérte, hogy harmadik hónapja mindenki, minden fórum vele törődik, vele foglalatoskodik. Ilyen mélységű összeurópai figyelmet legutoljára a nándorfehérvári diadal idején élhettünk meg. (Éppen ezért nagyon is helyénvaló az az egyéni képviselői kezdeményezés, miszerint a déli harangszót tegyük át ezután 18 óra húsz percre, mikor is kormányfőnk frappáns válaszokkal semmisítette meg Strasbourgban az európai pártok egyesült hadainak /hadainak??? hordáinak…!/ abbéli sunyi támadásait, mintha mi nem lennénk kellően európaiak, demokratikusak, s bármely rothadó pártocska magyarellenes képviselője rajtunk köszörülhetné nem létező tekintélyét.) Minden nyugati újság hozzánk küldi tudósítóit, minden szakértő nálunk szeretné megtudni a válságból történő különleges és sokoldalú kibontakozás magyar titkát, november közepe óta levakarhatatlanok vagyunk a nyugati médiumok címlapjairól. Megértjük az érdeklődésüket, és szeretettel, végtelen türelemmel oktatjuk valamennyiüket.

Gazdasági sikereink e nagymérvű tanulási igényhez eleve kellő indokul szolgálnak. Megvalósítjuk a posztmodern mozgalmak fél évszázados álmát, a nulla-növekedést. S ebből még az adócsökkentést is finanszírozni tudjuk. Sőt, a hazai vállalkozók virágba borulását, az oktatás, az egészségügy és a tömegközlekedés páratlan minőségű színvonalemelkedését is. „A létezés magyar minőségét…”, ahogyan mi ezt sokszor megcsodált szerénységünkkel magunk között szoktuk emlegetni. Meghallgattuk és lélegzetelállító gyorsasággal teljesítettük milliónyi nyugdíjasunk abbéli igényét, hogy nálunk sokkal nagyobb biztonságban láthassák korábbi megtakarításaikat, mint a magánszférában... Egy csapásra megoldottuk a nemzetközi bankvilágnak az újkori pénzszűke korában kialakult rejtélyét: mit kezdjenek a vészesen zsugorodó profitjukkal? Oly sebességgel és páratlan tapintattal létesítettünk egymillió munkahelyet, hogy maguk az érintettek mindezt közben észre sem vehették, ezért az önérzetükben sem bántottuk meg őket. Viszont megtanítottuk őket minden korábbi összeget alulmúló mértékekből megélni. Joggal hálásak nekünk, és nem érti a Nyugat, miért járnak küldöttségeikkel állandóan az ablakaink alá a köszönetüket kifejezni. Igaz, azt sem értik, hogy őnáluk a kormányok ellen szokás tüntetni, nálunk viszont nem győzzük a szimpatizánsok túláradó szeretetét a köztereken korlátozni, nekünk is kínos, hogy különleges egységek kiépítésével vagyunk kénytelenek védekezni e túláradó szeretet már-már zavarba ejtő jeleitől.

Megkértük médiánkat, hogy ennek az érthetetlen méretű bizalomnak és optimizmusnak a higgadt szétterítését oldják meg a közszolgálat unortodox eszközeivel. Mindez persze Nyugaton újabb irigység tárgya lett, mert ott azt sem képesek felfogni, hogy egy médiát nagyon nehéz korlátozni akkor, amikor szeretnénk kétharmados híveinket a nap minden percében újabb és újabb sikereinkkel megörvendeztetni. Azt sem értik, hogy miért nem kívánjuk mesterséges - sőt… törvénysértő - eszközökkel kicsinyke csoportokká zsugorodott ellenségeinket különleges médiasegítséggel túlélésre és nemzetellenes mocskolódásra biztatni. Szeretnénk őket előre megkímélni a várható súlyos börtönbüntetésektől, és ezt a féltő/óvó szándékot az egykori nyugati anarchista ivadékok szemtelenül a legjobb akaratunk ellen való törekvésekként állítják be. Nem véletlenül. Ott, náluk természetes a nemzet érdekei ellen való agitáció, s nem értik, hogy nálunk az egészséges néplélek nem tűrheti harag nélkül a nemzetáruló aknamunkát.

Igaz, náluk az államfők, köztársasági elnökök is olyan pipogya fráterek, akik az első csata elől megfutamodnak, s ebben is példát vehetnének tőlünk. A mi kiválasztottunk viszont nemcsak ütésálló, nemcsak segítőkész, hanem ha kell, akkor megírja más nemzetek, megszorult kollégái tudományos értekezéseit is, mert annyira sokoldalú.

Egy szó, mint száz, bárhová is emeljük tekintetünket, olyan páratlan sikerek tömegét érzékelhetjük, amely joggal tölt el büszkeséggel mindenkit, aki velünk szimpatizál, s minden joggal riasztja meg az olyan megtévedteket, akik sem korábban, sem most nem képesek megérteni e történelmi idők szavát. Mutassanak nekünk még egy országot, ahol heteken belül képesek új alkotmányt, választási és igazságszolgáltatási rendszert, munkatörvénykönyvet, közigazgatást, felsőoktatást teremteni.

Na, ugye… rajtunk kívül nincs ilyen bátor és eredményes rendszer Európa-szerte, sehol sem. Győzelmünk után azonmód megteremtettük a lehetőségét annak, hogy a szomszédos országok polgárai közül bárki, szabadon csatlakozhasson a mi nemzetünkhöz. Akár állampolgárként is, akár választópolgárként is. Most nagy az irigykedés, mert Közép-Európa népei mind-mind a mi sorainkban szeretnék magukat újra tudni; a legutóbbi hírek szerint a kontinens számos népe fontolgatja még a magyar állampolgárság felvételét.

Ha az előzetes tájékozódásainknak megfelelő jóslatok igazolódnak, akkor egy-két éven belül Európa népeinek döntő, netán kétharmados többségét a magyarság kebelén belül tudhatjuk. S akkor nem lesz semmi értelme sem annak, hogy a mai brüsszeli akadékoskodók kritikáit komolyan vegyük. Még egy kis idő, s a kontinens egésze természetes egészként olvad be az általunk megteremtett új rendszer kötelékeinek rendjébe.

Éppen eddig jutottunk álmainkban, mikor váratlanul belépett az ápolónk, és kemény hangon leteremtett minket, amiért már megint elfelejtettük bevenni előírt gyógyszeradagunkat.