P.I.CS.A.
Avagy hogyan válhatott egy februári napon Gyurcsány Ferenc náci propagandistává?
Kéri László
2006. 03. 14. · Hócipő 2006/06
Péterfi Imre és Csáki Anna 1962-ben, tizenhat évesen ifivezetők voltak a szigligeti úttörőtáborban. Szerették egymást nagyon. Imre meg akarta örökíteni és világgá akarta kürtölni szerelmüket, ezért helyes kis bicskájával nagy-nagy szíveket vésett a parti füzesek törzsébe, majd beírta azokba kettejük monogramját. Szépen, gondosan: P.I. és Cs.A. Mindenki szerette az Imre gyereket, mert talpraesett, ügyes és segítőkész volt. Anna meg nagyon szép nagylánnyá serdült, Rákosszentmihály szépének tartották. (E sorok írójának ugyan sokkal jobban tetszett Gaál Mari és Szabolcsi Mari is, ám ezzel a véleményével egyedül maradt a többi tízéves, ötödikes, kezdő úttörő között, ami most a cikk mondanivalója szempontjából nem túl lényeges.)
Egy reggel az egyik gyerek hangosan kurjongatni kezdett a parti füzesben - akkor még az ötödikesek tudtak olvasni -, és boldogan üvöltözte azt, amit a szívekbe vésett monogramokból kiolvasni vélt. Odatódult a többi gyerek is, és több sem kellett, perceken belül egy egész gyereksereg euforikus örömmel üvöltözte: picsa, picsa, picsa. A kísérő tanárok szörnyülködtek, rendet szerettek volna teremteni, de a kölykök egyre csak a fűzfákra mutogattak. Nehéz volt megoldást találni. Hanem Anna ezután szóba sem állt Imrével, aki ezt nehezen viselte, s a tábor hátralévő napjait nagyon szótlanul töltötte el.
A magam részéről az ötödikesek közé tartoztam, olvasni is tudtam, de nem vettem részt a közös kurjongatásban. Mondhatnám, C. W. Morris lakonikus mondatára gondoltam, miszerint „a legtöbb jel többszituációs”, továbbá azon a problémán járt az eszem, hogy „egy jel olyan mértékben személyközi, amennyiben azonos jelentése van bizonyos számú befogadó számára, ellenkező esetben személyes...” A jelenlegi kampányban elfogadott etika szerint akár azt is állíthatnám, hogy tízéves koromban a kádárista diktatúra eme vadhajtása a szemantika alapvető kérdéseivel szembesített, de jobb, ha bevallom, hogy akkor még a szemantikai megközelítést nemcsak az úttörőtáborokban nem használták, másutt sem.
Morris fent idézett szövege ugyan 1946-ban jelent meg New Yorkban, de 1975 óta magyarul is olvasható. Tehát a Fidesz jelenlegi vezérkara minden tagjának módjában állott volna már megismerkedni azzal a fogós problémával, hogy ha valamely jel alakilag hasonlít egy másik jelkészletre, attól még nem feltétlenül hordozza magában ugyanazt a jelentést. Sőt nagyon ritka az az eset, hogy ugyanazon jelek más helyzetben, időben, korban képesek legyenek ugyanazt a jelentést hordozni. Talán az a gond, hogy Deutsch-Für Tamás és Szijjártó kolléga már nem mehetett úttörőtáborba, vagy ha igen, akkor nem voltak olyan ifivezetőik, akikkel hasonló rémségek estek volna meg. Vagy valami más gond lehet, bár ennek firtatása most nem is túl termékeny feladat, mert maga a végeredmény izgalmas: az ti., hogy Deutschtól Szijjártóig széles e Fidesz-vezérkarban nem értesültek még a szemantikai alapproblémákról. Arról, hogy „a legtöbb jel többszituációs”.
A magam részéről ezen akkor, tízévesen nagyon hosszan elgondolkodtam: mindez hogyan is lehetséges? Adott egy jelkészlet, amit a jel létrehozója egészen más jelentéstartalommal ruházott fel, mint ahogyan ezt a későbbi befogadók rekonstruálták...? (Nem biztos, hogy tízévesen ezekkel a szavakkal fogalmaztam meg magamnak a problémát, de ez a körülmény most elhanyagolható...) Ez az élmény a későbbiekre nézve is némileg óvatossá tett, s azóta is igyekszem tekintettel lenni valamennyi releváns üzenet transzkontextualitására. Ha van.Vagy valami hasonlóra. Ha például valahol, valaki azt állítja, hogy kössük fel magunkat, akkor nem gondolom, hogy ennek az üzenetnek az lenne a lényege, hogy a „kötél” szóban elrejtettek valami anagrammát, s jó lenne megfejtenem a betűk mögötti lehetséges tartalmat. Vagy ha valaki nyilvános fórumon például azt állítja, hogy a magyarországi baloldalnak, amikor alkalma volt, azonnal rárontott a nemzetére, akkor nem próbálom meg dekódolni, hogy mit takarhatnak az egyes szavak, mert ennek a mondatnak a jelentése mindenképpen egyértelmű. Akár kiemelik a szövegkörnyezetből, akár nem.
Van az úgy, hogy a jel ugyan többszituációs, de a domináns szituáció egyértelmű jelentéssé rögzítette ezt a jelet az idők folyamán, s van úgy, hogy a jel szabadon kószál a legkülönfélébb jelentéstartalmak fölött, s csak az értelmező önkénye fixáltatja egyetlen, meglehetősen önkényesen megválasztott jelentéssé. Van, ami egyértelműen az, amit jelölni akar. S van, ami nagyon sokfélét jelent - szituációtól, kortól, kontextustól, befogadóktól, kulturális közegtől s még ezer egyéb tényezőtől függően.
Nem tudom, hogy ezen a tavaszon mi lenne a legjobb megoldás. Talán az lenne a leghasznosabb, ha az egész Fidesz-vezérkar elmehetne két hétre úttörőtáborozni, s kipróbálhatnák egymást mindenféle elemi kommunikációs játékokban. Idejében szembesülhetnének a jel és a jelentés fölöttébb bonyodalmas viszonyával. Rájöhetnének, hogy ugyanannak a jelkészletnek hány és hányféle értelmezése lehetséges még, mármint túl azon, amit az aktuális kampányfőnök a szájukba ad. Nem az a baj, ha Gyurcsányt egyik héten nácinak értelmezik, a másikon ávósnak, a harmadikon luxuskomcsinak, a negyediken meg bolondnak. Hiszen a szemantika arra is megtanít, hogy a jel értelmezése használóját is minősíti, és újabb, általa nem is sejtett jelentésekkel láthatja el önmagát, ha máshol nem, hát akkor a pragmatikai dimenzióban, vagyis a használat során. Az viszont baj, ha az értelmezett jelentésnek nem sok köze van az eredeti jelhez. Morrisszal szólva: ... végletesen ellentmondó az az értelmezés, ha az egyik értelmezés nyílt magatartása oly mértékben nyílt, hogy megakadályozza a másikat abban, hogy szintén nyílt magatartásban megnyilatkozzék. Némi magyar fordításban: az már nagy baj, ha az eredeti jelentést is utólag kódolom át azzá a jelentéssé, aminek csakis én ismerhetem az értelmezését. (Még magyarabb fordításban azt üzenném néhányuknak: szemetek vagytok, képmutatóan sunyik és aljasok, de ennek a direkt értelmezésnek a jelen írástól egészen eltérő pragmatikai dimenzióját kellett volna fel- és kiépítenem.)
A Fidesz első számú vezetőinek tehát meg kellene ismerkednie a szemantika legalapvetőbb törvényeivel, és tényleg el kellene menniük valamiféle úttörőtáborba, hátha rálelnének Anna és Imre unokáira - de nem ifivezetőként, mert Tamás még félreértené a helyzetet. Ha egyiket sem teszik, akkor előbb-utóbb minden Péterfi Imrét és Csáki Annát csak végzetesen leegyszerűsített nyelvi formákban tudnak majd megragadni. Vagy, ami nem kevésbé tragikus: minden női nemi szerv közönséges neve helyén csupa Péterfi Imrét és Csáki Annát fognak látni.
Nem tudom, hogy a nemzet jövője szempontjából melyik tévedés járna tragikusabb következményekkel.