Víghajós Pub
Megyesi Gusztáv
2011. 12. 28. · Hócipő 2012/01
Ebédelnek a kézisek. A Balatonfüred férfi kézilabdacsapata ül az asztaloknál, pár óra múlva indul velük a repülő Dunkerque-be, EHF-kupa nyolcaddöntő mérkőzésre. Újságírói panel szerint feszültségnek kellene tükröződnie az arcokon, de nem tükröződik semmi. Esznek. Gombakrém leves, Dubarry-csirke a menü petrezselymes krumplival, utána túrós palacsinta, ezen kissé meglepődünk. Nem vagyunk sportújságírók, de láttunk eddigi életünkben vagy ötven csapatot ebédelni, s az intézők mindenütt valamilyen krémlevest rendeltek, majd szárnyast petrezselymes krumplival, végül akármilyen desszertet, csak túró legyen benne, a szárnyas viszont általában pulyka volt, nem pedig csirke.
Szegény kézisek: stramm, életerős férfiak, pár centire áll tőlük az étlap, kérhetnének levesnek kacsaragut maceszgombóccal, majd borskéregben sült sertés szűzpecsenyét tejszínes, fokhagymás krumplival, borjúragut füstölt sonkával, a végén juhtúrós sztrapacskával. Ez dukálna nekik, s ez is dukált valamikor, amikor még nem folyt a sportvilágban tudományos étkeztetés, csak sport volt önmagában, s nem volt az a zsír- és kalóriamennyiség, amit le ne futottak volna a fiúk.
A Víghajós pub a John Bull-hálózat egyik tagja, s itt meg is állunk egy pillanatra. A kilencvenes évek elején egy angol sörgyári befektetőcsoport magyar üzletemberek ötletére létrehozta az első John Bull pubot az Apáczai Csere János utcában, egyszersmind az első autentikus, tehát hamisítatlan angol sörözőt. Bitter Ale-lel, füstös ízű Bombardierrel, mahagóni asztalokkal és székekkel, bárpulttal, az ember akaratlanul is lábujjhegyen lépett be az ajtón a megilletődöttségtől, s igen jól érezte magát, csak aztán majd’ ráment az egész gatyája. 13 John Bull nyílt még, ez itt, a BAH-csomópontnál volt a negyedik, ám az ember nem úgy használta, mint normális londoni férfiember a pubját, hogy csak úgy beugrott oda munka után; ide meg kellett tervezni a programot, készülni rá, s kizárólag a mocskos anyagiak miatt.
Mára csakis a mocskos anyagiakból áll a világ. A John Bull tartalma megmaradt, ugyanazok a tizennyolc éves mahagóni asztalok, székek, még a szőnyeg is, de már nem csupán egy jól kereső réteget szolgál. Persze ha valaki akarja, megnézheti, és ki is próbálhatja a Yard of Ale-t, amely egy trombitához hasonló, egy yard, azaz 91 centi magas, gömbön álló, majd a tetejére érve egészen kiöblösödő nyakú pohár, az ebbe mért sört kell aztán egy hajtásra kiinni, csak tájékoztatásul közöljük, hogy a világrekord öt másodperc; itt kezdődne az igazi férfiember.
Minden megvan tehát, amitől pub a pub, de belépett a valóság. Ezt délben láttuk, amikor diákemberek 790 forintért ettek kétfogásos menüt: zöldséglevest, majd zöldfűszeres csirkével töltött palacsintát, de utóbbi helyett kérhettek volna dorozsmai halfilét is csuszatésztával. Ez azért kibírható ár, ami persze eléggé relatív fogalom. Azt olvasom, hogy az angolok már évekkel ezelőtt észrevették a sörfogyasztásból, hogy fogy az emberek pénze Magyarországon, s ennek a következményeire föl kell készülni. Az is igaz persze, hogy összességében semmit se csökkent Magyarországon a sörfogyasztás, csak az igényesebb, s ennélfogva drágább helyekről átterelődött a gombákba, büfékbe, talponállókba, sőt egyre többen boltból viszik haza a dobozos kartonokat; a prognózisok szerint egy-másfél év, és Magyarország feltalálja a tablettás meg a kannás sört; a borról tudjuk, hogy jól jövedelmező kultúra tud ez lenni.
A Víghajósban ma már reggel nyolckor nyitnak, s lehet reggelizni, akár rántottát, frissen sülteket, és semmivel se drágábban, mint gyorsétteremben. Van továbbá egy óriási előnye: már közvetlenül az ajtón kilépve rá lehet gyújtani, tudniillik a pub nem egyből az utcára nyílik, ahol a törvény szerint újabb öt méterrel kellene továbbmenni, hogy füstünk ne zavarja a lakosság nyugalmát és egészségét.
Az nem újság, hogy főleg menedzserek járnak ide délben, mert hiszen Magyarországon már minden létező helyen menedzserek bukkannak fel, akik eleve harmincévesen, szemüvegesen és számzáras aktatáskával a kezükben jönnek a világra. Hanem itt ül egész délutánokat Sándor György, és amikor előadása van, innét indul a színházba Koltai Róbert. Művészembert úgy lehet legjobban égetni, ha megkérjük, hogy mondja el, miért jó neki ott lennie, ahol éppen van. Már a kérdés annyira hülye, hogy beleszakad a gondolkodásba, mire valami választ kicsihol, és ezzel el is értük célunkat. Sándor György azt mondja: - Azért járok ide évek óta, mert tudtam, egyszer el fogsz jönni, és ezt meg fogod kérdezni tőlem. - Koltai ennél eredetibb, kimunkáltabb: - Azért szeretem ezt a helyet, mert ritkán történik velem olyasmi, hogy miközben ülök a kocsiban, és arra gondolok az Alkotás utcában, de jó volna valami finomat enni, hogy, hogy nem, kikötök a Víghajósban, ahol legnagyobb meglepetésemre Sándor György barátom dinamikusan egzecíroztatja a pincéreket.
Ennél valamivel célratörőbb volt Andy Vajna, aki pár éve még véramerikai producerként, nem pedig keresztény-nemzeti kormányfői biztosként csak annyit írt a vendégkönyvbe igaz magyarsággal, hogy „To the Best English Pub in Budapest”, amit a vele tartó Dobó Kata nem kevés önálló gondolkodásról tanúbizonyságot téve azzal egészített ki, hogy „Egy véleményen vagyunk”.
Ami viszont a kéziseket illeti, Franciaországban simán, kilenc góllal kikaptak, aztán már hiába nyertek egy góllal a visszavágón, kiestek. Ezzel az erővel szimpla báránycsülköt is ehettek volna ecetes tormával, vagy még szimplább csülkös-velős pacalt főtt krumplival, utóbbi kifejezetten kímél, és karbantartja sportos alkatunkat.
Fotó: Szebeni András