Szeressétek Simicska Lajost!
Megyesi Gusztáv
2006. 03. 14. · Hócipő 2006/06
Bárki bármit mond, én kedvelem Simicska Lajost, szívem együtt dobban az övével. Legutóbb ugyan kénytelen volt a Magyar Nemzetben azt nyilatkozni, hogy „üzenem az uraknak, hogy ha a legkisebb támadás éri a gyermekeimet, elvágom a torkukat”, ám én megértem őt. Nemrég olyan levelet talált a postaládájában, amely hemzsegett a fenyegető szavaktól. „Ki viheti tovább az ön vállalkozását? - kérdezték tőle a levélben. Családi utód híján mit szólna egy fizetőképes befektetőhöz? Érdemes megfontolnia többségi üzletrészének értékesítését... Még van idő, hogy borostyánszínű őszi napon egy Harley-Davidson hátán leguruljon Bükfürdőre. Hogy egy dubrovniki villában élvezze az orgonaillatú május elejét...”
A gyengébb idegzetű olvasókra való tekintettel nem idéznék többet e fenyegetéshalmazból, bőven elég ennyi is; én Simicska Lajos helyében már a levél olvasása közben a levegőbe lőttem volna a konyhakéssel. Tudom, mi az: rettegni. Szegény anyám még élt, amikor egy cég arra akart rávenni, hogy rendeljek tőle ötszáz forintért valami ezüstbrosst, és akkor a következő sorsoláson tízmilliós gyémántot nyerhetek, de másfél millió forintom már most is garantáltan van, csak fizessem be a mellékelt csekket.
Nem mertem anyámnak megmutatni a levelet, a rajongásig szerette az unokáit, ott pusztult volna bele a fenyegetésekbe. S azóta sincs megállás, pláne hogy közben betéti társaságom is lett, ott lihegnek a nyakamban, hogy rendeljek CD-n egy egész jogtárat, adótanácsadók ólálkodnak a hátam mögött, hogy bizonyos összeg fejében adótanácsokat adjanak, és előre rettegek, hogy mi lesz április elsején: legutóbb az Óbuda Társaskör fenyegetett meg levélben, hogy az Óbudai Kamarakórus ad jubileumi koncertet a nevezett napon, szívesen látnak, ráadásul Manterano-madrigálok is elhangzanak; lehet, hogy az egész családot felpakolom, és ismeretlen helyre költözünk. Olyan idegfeszültségben élek most már én is, hogy ha Simicska Lajos arra kér, menjek vele torkot vágni, hát első szóra megteszem; a gyermekeim élete mindennél fontosabb.
Nem volt ő mindig ilyen állapotban. Hiába írt róla tücsköt-bogarat annak idején a sajtó fantomcégek, székházeladás meg mindenféle ügyletek kapcsán, ő mindig csendes volt s kedélyes. Adóhivatali dolgozóktól tudom, hogy elnök létére velük itta meg a reggeli kávét, s mindenkihez volt egy-két kedves szava. Ilyen az igazi Simicska Lajos. Feltéve, ha hagyják azt csinálni, amit akar és amit szeret. Ez az ember teli volt életigenléssel: hatvan cégnek adott jogi tanácsokat, éjt nappallá téve alapította, szüntette meg a cégeket, és ezenközben még az Orbán családot is bányászati tanácsokkal látta el; Kaya Ibrahim és Josip Tot a megmondhatója, hogy micsoda szakember Simicska Lajos! Ha akkor nem szórakoznak az ügyleteivel, nem kérik rajta számon, hogy amikor az adóhivatalt átvette, miért küldte haza a dolgozókat számítógép-karbantartás címén, s mi történt a számítógép-teremben azon a hosszú szombat éjszakán, akkor Simicska Lajos ma is egyfolytában mosolyog.
De nem így történt. Persze hogy legutóbb már utolsó szalmaszálként két újságban is egész oldalas hirdetést volt kénytelen föladni a családja védelmében, hogy „tiltakozom az emberi mivoltából teljesen kivetkőzött szocialista és szabad demokrata politikusok személyem és családom ellen irányuló, a tényeket, az igazságot és az alapvető emberi értékeket semmibe vevő, mocskolódó kampánya ellen”. Az már ugyan igaz, hogy senki az égvilágon nem bántja őt, ám gyakorló pszichiáterek szerint az is tragikus lehet egy ember számára, ha szarba se veszik. Mert hát a világ kegyetlen: kit érdekel ma már Simicska Lajos, hol van már az az idő, amikor Gansperger Gyulával úgy beszéltek róluk, mint két csehszlovák rajzfilmfiguráról, „Gansperger és Simicska”- már ez önmagában derűt fakasztott egy egész országban.
Most meg azzal fenyegetik, hogy ha nem vigyáz, az első orgonaillatú napon Dubrovnikban fog kikötni egy apartmanban. Nagy kár, mert egy jó Simicskára mindig szükség van. Politikai elemzők szerint ő a Fidesz megtestesítője, benne összegződik az, amit a Fideszben szeret ez az ország: a rettentő nagy ész, a nagyvonalúság, a becsületesség, a közvagyon már-már fanatikus tisztelete, valamint a következetesség, amennyiben Simicska Lajos egész életében kitartott elvei mellett („mindenkinek jogában áll hülyének lenni”). Azt is tudjuk, hogy édesapját annak idején infarktus által a magyar sajtó ölte meg. Ő azonban összeszorított fogakkal tűrt, s bár „az Úristen irgalmazzon tinéktek” kezdetű kiáltvánnyal fordult a sajtóhoz, végül ő maga gyakorolt irgalmat, hiszen eleddig még nem végzett senkivel sem, nem aknázott alá szerkesztőségeket, pártházakat sem; igaz keresztény módjára megbékélt sorsával, s már a pszichiáterek szerint is felszálló ágba került.
Erre fel jön ez a levél, hogy utazzék Bükfürdőre, ráadásul motorral. Az vesse rá az első követ, aki ilyenkor nem védené anyatigris módjára a gyermekeit.
Legjobb volna, ha Gansperger Gyula előkerülne, és segítene neki. Ha a Markos-Nádas duó annyi év után újra össze tudott állni, Gansperger és Simicska miért nem? Ennek a nemzetnek eme nehéz időkben égető szüksége van a nagy nevettetőkre.