A kormányfő postása
Ürmös Zsolt
2012. 01. 10.
Levelek jönnek, levelek mennek. Sikerült megtalálnunk azt az embert, aki bár kicsi, de annál fontosabb fogaskerék miniszterelnökünk és az EU vezetői közötti kommunikáció gépezetében. A rossz hír hozója, a még rosszabb hírek vivője. Az ember, aki mindig kétszer csenget, és zöld kabátkájában, sildes sapkájával, már-már családtagnak számit a miniszterelnök Cinege úti rezidencián. A Hócipő tudósítója Orbán Viktor postásával beszélgetett.Hócipő: Jó napot kívánok!
Postás: Jó napot! Figyelem már magát egy idő óta! Nem itt lakik... Ugye nem valami szórólapozó?
Hócipő: Nem...
Postás: Na azért! Mert nem szeretem a konkurenciát! Telepakolják itt mindenféle szeméttel a postaládát, aztán a fontos levél meg már nem fér bele...
Hócipő: Milyen fontos levelet hozott?
Postás: Hát, valami Sárossy... vagy Sárközy a feladó... Nem tudom elolvasni rendesen, olyan macskakaparással írnak... De Párizsból jött! Mostanában sok külföldi küldeménye érkezik ám a Viktor úrnak! Írnak neki Brüsszelből, de Amerikából is kapja ám a leveleket!
Hócipő: Akkor sűrűn kell jönnie?
Postás: Hát, eléggé. Az elmúlt hónap nagyon hajtós volt. Még az ünnepeket is itt töltöttem. Minden nap hoztam valamit. Már arra is gondoltam, beköltözök ide a lépcső alá, mert nincs sok értelme hazamenni.
Hócipő: Milyen a viszonya a miniszterelnökkel?
Postás: Hát... nem is tudom... Régen nagyon kedves volt velem. Amikor volt ez a nemzeti konzultáció, vagy hogy is hívták... Na, akkor annyi levelet kézbesítettem ki ide, hogy mondtam is a főnöknek, nyissunk itt egy postahivatalt! De mostanában olyan mogorva lett. Úgy érzem, mintha nem nagyon kedvelne. Nem fogadja a köszönésemet... Sokszor elbújik, amikor jövök, és úgy tesz, mintha nem lenne itthon. De én mindig kézbesítem a rám bízott küldeményeket.
Hócipő: Melyik volt a legextrémebb kézbesítése?
Postás: Január 2.-án, ajánlott küldeménye érkezett, és annyira fontos volt, hogy gondoltam utána viszem az Operaházba. Na, ott akkora tömeg volt, én nem is tudtam, hogy ilyen sokan járnak operába... De nagyon kedvesek voltak az emberek. Kérdezték, mi az a csomag a kezemben? Mondtam, ez csak Orbán levele. És akkor a sok ember, hogy segítsen, és megtudja a miniszterelnök úr, hogy levelet hoztam neki, elkezdték kiabálni, hogy „Or-bán le-ve-le! Or-bán le-ve-le!”.
Hócipő: És sikerült kézbesíteni a levelet?
Postás: Sajnos nem, mert mire beértem az Operaházba, már valami alagúton távozott...
Hócipő: Mikor örült önnek a miniszterelnök úr utoljára?
Postás: Talán, amikor a magánnyugdíjpénztári túlfizetését hoztam. Akkor még borravalót is adott.
Hócipő: Elárulja, kik írtak mostanában neki?
Postás: Hát, sokan! A Barosso, a Clintonné, aztán valami Moody’s, vagy hogy hívják, meg a Fitch Racing... Nem tudom én ezeket a cifra neveket megjegyezni.
Hócipő: Vannak kedvenc levélírói?
Postás: Jajj, a Clintonné őnagysága leveleit nagyon szeretem. Ilyen szép, rózsaszín borítékot használ, és a parfümillat áthatol még a legmakacsabb borítékokon is. De ez a Barosso, ez nagyon slendrián! Mindig utánvéttel küldi a levelet, hogy a számlát a feladónak kelljen állnia.
Hócipő: És miről írnak?
Postás: Aztat én nem tudhatom. Én kérem, nem az a típus vagyok, aki kikézbesítés előtt hazaviszi a levelet, és otthon a gőz felett kibontja sunyiban... Nem mondom, néha a fény felé fordítom, hogy megnézzem, mit tartalmaz, de ezt is csak szigorúan biztonsági okokból. Mert kérem, nem szeretném, ha ketyegne az a boríték. Vagy ilyen fehér por lenne benne. Jobb az ilyet megelőzni.
Hócipő: Van valami öröme is ebben a munkában?
Postás: Persze. Leginkább annak örülök, hogy nem pár száz évvel ezelőtt vagyok postás.
Hócipő: Miért?
Postás: Tudja, akkor a rossz hírek hozóját általában kivégezték.