Mobil Grill Büfé

Para-Kovács Imre

2011. 11. 03. · Hócipő 2011/22

Vannak még elégedett emberek, olyanok, akik nem arról álmodoznak, hogy a gonosz sárkány elrabolta őket, és most álruhás királylányként vagy királyfiként egy söntés pultjában kell állniuk, pedig királylánynak vagy királyfinak születtek, ezért kéretik velük így is viselkedni, még ha a véletlenek összjátéka, valamint a könyörtelen és rosszindulatú erők ebbe a helyzetbe kényszerítették is őket.

Mindannyian jártunk már olyan étteremben, kocsmában, ahol a végén már nem is mertünk rendelni, mert féltünk, hogy megsértjük a személyzetet, így aztán csöndben fizettünk, és soha többé felé sem néztünk, mert megkeseredett szánkban a falat, megsavanyodott a sör.

A Mobil Grill Büfé az 59-es villamos végállomásán nem ilyen, mondhatnám, vidám hely, de temetőbejáratok és temetők vesznek körül minket, ilyeténképpen aztán inkább nem vigadunk, de amennyiben mégis, akkor sírva.

Fontos geostratégiai kiindulópont, hogy sehol sem keressük a Mobil Grill Büfé feliratot, mert ilyen nem létezik, igaz, egyéb sem, tehát menjünk az orrunk után, esetleg használjuk a szemünket is, így aztán könnyen megtaláljuk a hivalkodástól kifejezetten mentes intézményt, előtte két klasszikus alumíniumkönyöklővel, melynek nincs földszintje ugyan, hogy a gyermekek szörpözhessenek, de egyébként minden ízében megfelel a retró követelményeinek.

Nem meglepő tehát, ha azt állítom, ide az emberek enni járnak, és közben homlokukat simogatja a gyengülő, de még hatékony őszi napsugár, miközben babgulyást esznek, tarhonyás marhapörköltet (mint magam is) friss kenyérrel és savanyúsággal, vagy kivárván a pénteki rántott húsos napot, a panír manír nélküli rusztikus egyszerűségével és a benne tartózkodó hússal csillapítják étvágyukat.

A Mobil Grill nem mobil, tehát ne keressenek egy kerekeken gördülő kifőzdét, kétségtelen azonban, hogy grill és büfé, ahol már a reggeli órákban is felszolgálnak meleg ételt a taxisok, rendőrök és sírásók legnagyobb örömére.

Geszler Ferenc, a Mobil Grill Büfé vezetője megkeresésünk után levélben mondta el, hogy mit is jelent neki ez a kifőzde, de olyan szívhez szóló és kiforrott stílusban, hogy megosztom Önökkel: „Nos, ha három szóval kellene válaszolnom erre a kérdésre, azt mondanám, fél élet munkáját. De hogy mit rejt magában ez a három szó ahhoz sok oldalt kellene megtöltenem újabb szavakkal, és akkor sem biztos, hogy nem hagynék ki belőle számomra nagyon fontos dolgokat. Ezért a teljesség igénye nélkül: huszonöt éve vezetem ezt az üzletet úgy, hogy javarészt nem én voltam a cég tulajdonosa. A vezetők jöttek és mentek, csak én maradtam itt, hogy náluk bérlőként dolgozva megvalósíthassam mindazt, ami erőmből kitellett. Szerencsére pár éve már én vagyok a vállalkozás vezetője, ami mérföldkő volt itteni munkám során. Mindig arra törekedtem, hogy képességeimhez mérten vendégeim teljes megelégedésére legyek. Persze nem volt könnyű napi 12-14 órán át dolgoznom ennyi éven át hajnali három órától, de ha meglátom vendégeim jóllakott pocakját egy-egy elfogyasztott ebéd után, és hallom dicsérő szavaikat, hajlandó vagyok megfeledkezni minden fáradtságról. Ez az inspiráló erő hajt engem, hogy tovább tudjam húzni a szekeret, és hogy az ilyen kis üzleteknek még sokáig legyen létjogosultságuk.

A tér pikantériája, hogy a Kiss Ferenc téren kezdtem el dolgozni, a Farkasréti téren folytattam és most a Márton Áron téren teszem a dolgom úgy, hogy mind ez idő alatt ki sem tettem a lábam innen. Egy kis tér a Farkasréten, ami nekem már történelem. Itt ért a rendszerváltás, itt dolgoztam a taxissztrájk ideje alatt is, amikor Pestről Budára menet orvosnak kiadva magam sikerült átslisszolnom a kordonon, mert az üzletnek mennie kellett. Itt ismertem meg azokat az idősebb embereket is, akik nem csak vendégeim voltak, de nekem meséltek az életükről, örömről és bánatról egyaránt, és akik közül sokan már eltávoztak. De mindig jönnek újak. Anyukák gyerekeikkel, melósok a környékről, irodisták és rendőrök, taxisok és diákok. Ide mindenki éhesen érkezik és jóllakottan távozik. És ez így nagyon jól van”.

Mindehhez kettőkor kell kelnie, mert háromkor már főnek a készételek, és hat óra után a betévedők gond nélkül érdeklődnek, hogy milyen meleg étel kapható, márpedig itt nincs mirelit, nincs mikrohullámú sütőben felmelegített maradék, csak az aznapra elkészített ételek.

A helyről természetesen taxisoktól értesültünk, akik első számú segítőink a kifőzdék felkutatásában, és mint elmondták, azért szeretik különösen a Mobil Grill Büfét (a nevét egyikük sem tudta, de azért odatalálnak) mert huszonöt éve ugyanazt a minőséget és adagot kapják, semmi csilivili, semmi parasztvakítás, csak a súlyos kalóriák és az egyenletes kiszolgálás, ráadásul parkolni is tudnak, mert épp egy taxiállomás található a közvetlen közelben.

Amikor ott jártunk, éppen tombolt a vénasszonyok indián nyara, ami politikailag ugyan nem korrekt, de kellemes. A marhapörkölt súlyos volt, utána órákig nem éreztem úgy, hogy ennem kéne valamit, a tarhonya pedig különösen megdobta ezt az érzést, ráadásul számomra unikum, mert gyermekkoromban sohasem ettem tarhonyát, egyébként fogalmam sincs, miért.

A fotóművész kollégával nagyokat sóhajtottunk, és mint két jóllakott óvodás próbáltunk nem elaludni, ami egyébként álló testhelyzetben meglehetősen nehéz. Körülöttünk a XII. kerület tapintható jóléte, a buszmegállóban egy igazságügyi államtitkár várja a buszt, miközben a villamosok gondterhelten indulnak el a Moszkva tér felé. Sorra kerülnek le az árlapról az elfogyott tételek, míg végül eljön a délután, és a Mobil Grill Büfé bezár. Aki vacsorázni akar, annak máshová kell mennie, és sokkal többet fizetnie, mert ez a környék nem a mérsékelt árakról híres, azonban aki szemfüles, még itt is talál magának megfelelő vendéglőt.

De erről majd legközelebb.

Fotó: Szebeni András