A traktor

Para-Kovács Imre

2011. 10. 05. · Hócipő 2011/20

Sanyi segédmunkás szinte semmit sem változott. Némileg átlátszó lett, valószínűleg kifakította az alkohol. Bizonyára láttak már olyat, hogy valakinek átsüt a fülén a lemenő nap, nos, Sanyinak a fején keresztül is. Javasoltam is neki, hogy lépjen fel vidéki helyszíneken, ahol összegyűlne a lakosság, és megnézné rajta keresztül a naplementét, de nem akaródzott neki, mert csak végszükségben változtatott helyet.

Ha lehetne ilyesmit állítani, azt mondanám, hogy fogyott, de ez elvileg és gyakorlatilag is lehetetlen, mert már tíz éve is gyakorlatilag csak csontjai voltak. Sanyi volt a vidám halálfejű alkoholista, aki valahogy mégis életben maradt, és továbbra is ötvenkilós zsákokat cipelt.

Kergeti a farkát, és nem féli az istent, ahogy ezt egyszer a mélyen hívő pénztárosnő mondta róla, akit néha hazacipelt a közértből, ő pedig gyónhatott utána hetekig, de azért érezte, hogy a durva külső pontosan ugyanolyan durva belsőt takar.

Én éppen kutyalélektannal foglalkoztam, intenzíven és direkt módon. Különös egybeesés, hogy a kutyám éppen emberlélektannal foglalkozott ebben az időben, ugyancsak intenzíven és nem kevésbé direkt módon. Már korán reggel elkezdtük, illetve általában ő kezdte, mivel valamiért sokkal korábban kelt nálam, hatkor, hétkor, de eleinte magával volt elfoglalva, elmerülten nyalogatta a heréit, és figyelte a kinti zajokat. Amikor ezt elunta, elkezdett közeledni az ágyhoz, de nagyon óvatosan, mert megtanítottam neki, hogy nem szabad felébreszteni holmi ugatással, így aztán csak lopakodott, és néha megrázta magát, mintha vizes lenne, ilyenkor pedig csattogott a füle a két vállán.

Ha már megfelelő az időpont, erre automatikusan felébredek, de nem nyitom ki a szemem, mert tudom, mi következik.

A második lépés a rendkívül finom, alacsony frekvenciájú mmmmm hang kiadása, de nagyon óvatosan, hogy amennyiben haragosan reagálnék, azonnal úgy tudjon tenni, mintha neki ehhez semmi köze sem lenne, csak éppen erre járt, de őt is meglepte, amit hallott.

Ekkor már olyan közel van, hogy érzem a lélegzetét, orra az orromhoz közelít, gyakorlatilag hozzáér, és jön a harmadik fázis, a mmmmm hang kérdő hangsúllyal történő megismétlése. Ha elröhögöm magam, akkor vidáman rám ugrik, gyakorlatilag lenyalja rólam az álmot, és úgy örül, mintha egészen biztos lett volna benne, hogy soha a büdös életben nem kelek fel többé.

Ha a második mmmmm-re sem reagálok, akkor úgy érzi, már fokozhatatlan a pillanat, és megbök. Szoktam pár percig szórakozni azzal, hogy meddig megy el, de ennél tovább még sohasem, ha a bökés után is csukva van a szemem, akkor látszólag feladja, megáll a szoba közepén, és csattogtatja a füleit.

Ébredés után kikerül a kertbe, mert a törpenyulakat hamarabb kell etetni és itatni, viszont nem lehet keresztülvezetni az előszobán kutyát, mivel ők ott laknak, és még nem haverkodtak teljesen össze. Pontosabban Bojtos kutya nagyon szereti őket, de a nyulak némileg tartózkodnak attól, hogy valami, ami nagy, fehér és ugat, tartósan nyalogassa őket.

Némileg érthető.

Ezért aztán a szobában ölbe kell venni az ebet, kivinni a kertbe, ahol egerészhet. Ezt a szomszédok nagyon élvezik, mert ugyan már hallottak róla, de még sohasem látták, hogy egy kutyát ölben visznek ki ugatni.

- Jimmy! - ordította Sanyi segédmunkás, mert józanul így szokott nevezni. Részegen is. Nem vagyok tőle boldog, mert tudom, Zámbó Imre miatt tesz így, de belefér a barátságunkba, elvégre én meg beleírom a könyvembe, és nem is mindig pozitív értelemben.

Ő is tartott kutyákat, de most egyet sem láttam körülötte.

- Vettem egy traktort! - folytatta, ami rémülettel töltött el, mert emlékeztem legutóbbi esetére egy Wartburggal, amikor a szénné törés után hetekig vitatkoztak barátjával, hogy tulajdonképpen melyikük is vezetett, de nem felelősségelhárításról volt szó, mert mindketten saját magukat nevezték ki sofőrnek, némi büszkeséggel.

Elképzeltem, ahogy délután vidáman beül egy erőgépbe a szűk utcák és apró házak között, majd megsemmisíti az egész telepet, másnap pedig csodálkozva néz körül, majd megemlíti a rohamosztagosoknak, hogy egy sertés méretű mókust látott a vezetőülésben, amikor utoljára találkozott a traktorral.

Annyira örült, hogy újra látott, hogy elrohant, és véletlenül megivott másfél üveg vodkát, de szerencsére gyalog.

Reggel ijesztő hangot hallottam, jön a traktor!, üvöltöttem volna fel legszívesebben, de aztán szerencsére képen nyaltak.

(Részlet a készülő, Apám fehérjéi című kötetből)