Joáv Blum úr elveszett tisztessége

Megyesi Gusztáv

2011. 09. 21. · Hócipő 2011/19

Ebben az országban minden előfordulhat, ám azt azért senki nem gondolta volna, hogy az elhíresült sukorói beruházás vizsgálatának vége az lesz, hogy a hatóságok százezrével veszik majd őrizetbe a magyar polgárokat, mondván, hogy a törvény az törvény. Az ügyészség van annyira dilettáns a legfőbb ügyésszel az élen, hogy Gyurcsány Ferencet simán föl fogja menteni a bíróság, ám több százezer vétkes állampolgár lakolni fog.

Mint ismeretes, a múlt héten a bíróság első fokon fölmentette Joáv Blum izraeli vállalkozót, az elvetélt sukorói kaszinóberuházás egyik érdekeltjét, akit az ügyészség közokirat-hamisítással vádolt arra hivatkozva, hogy Blum úr a lakcím-bejelentő kártyája szerint a sukorói Kis utca 5. szám lakója volna, ám a minden részletre kiterjedő nyomozás, továbbá az FBI-tól és az Interpoltól bekért adatok szerint a megjelölt helyen egy percet sem tartózkodott, ergo félrevezette nemcsak a hatóságot, de az egész nemzetet, a diaszpórát is ideértve.

A bíróság végül azért nem marasztalta el Blum urat, mert egy szót sem beszél magyarul, a Kis utcából már eleve se a Kis, se az utca szavakat nem érti, a lakcímkártyát kiadó önkormányzat viszont elfelejtette közölni vele tolmács útján, hogy vigyázzon, Blum úr, mert ha holnaptól nem a Kis utca 5. szám alatt ébred, úgy megfingatjuk magát, hogy évekig nem látja Isten szép világát.

A Kis utca 5. szám egyébként úgy, ahogy van, lakhatatlan, sőt, egyes források szerint kifejezetten életveszélyes, így ha Blum úr, teszem azt, eleget tesz a Magyar Köztársaság törvényi előírásainak, és a lakcímkártya átvétele utáni hatvan másodpercen belül beköltözik az okmányba foglalt címre, sőt ott barátaival rögtönzött házavató bulit is tart, egy Budai Gyula-kaliberű ügyész akkor is simán megtámadhatja, hogy embertársai életét veszélyeztette, Blum úr tehát örülhet, hogy a magyar igazságszolgáltatás kegyelméből megúszta a sukorói kalandot.

Minthogy azonban a bíróság Blum úr fölmentése mellett elfogadta az ügyészségnek azt az álláspontját, hogy „bűncselekménynek számít, ha valaki nem életvitelszerűen lakik azon az ingatlanon, amelyet a lakóhelyén bejelentett”, szó szerint országos földindulásnak nézünk elébe.

Arról most ismerőseim s a magam jól felfogott érdekében nem szívesen beszélnék, hogy csak a lakóhelyem két kilométeres körzetében legalább ötven olyan család él, amelynek minimum egy tagját bármelyik hajnalon elvihetik a hatóságok okirat-hamisítás címen. L. Zoltánné, példának okáért, aláírta az önkormányzati lakása bejelentőlapján, hogy az unokája nála lakik, holott szó sincs erről, az unoka kizárólag abból a célból van bejelentve, hogy ha majd a kormány következő országmentő projektje után a nagymama éhen hal, reá szálljon a bérleti jog.

P. Kálmánné is kizárólag azért jelentette be lakásába a lányát és annak gyermekét, hogy az unokát fölvegyék a kerületi bölcsődébe, a lánya kerületében ugyanis már nem volt hely. A T. -család ugyanezt tette, azzal a különbséggel, hogy iskolás korú gyermekük került papíron a Belvárosban lakó nagyszülőkhöz, így elérve, hogy gond nélkül fölvegyék a város legjobb iskolájába. L. László viszont minden reggel a Szentendrei út egyik panellakásában ébred, holott állandó bejelentett lakcíme Cserkeszőlőn van rokonoknál, ugyanis így kevesebbet kell fizetnie a gépkocsija után.

Egy egész háztömböt tudok mondani továbbá, amelynek papíron minden tagja Újlengyelben él, ahol nem kell iparűzési adót fizetni, mi több, tudok két olyan falusi házról Kisvárdán, amelyekbe összesen hétszáz vállalkozás van bejelentve élet- és munkavitelileg, s akkor még azokról a Budapesten életvitelszerűen lakó parlamenti képviselőkről nem is beszéltünk, akik azért jelentkeztek be valamelyik vidéki városba, hogy fel tudják venni a pesti tartózkodás után járó szállásköltséget.

Ha azt vesszük, hogy az ügyészség következetes munkát végez, márpedig ilyen ügyekben igen kitartó, akkor itt napokon belül soha nem látott rajtaütés veszi kezdetét: civil ruhás nyomozók, állig felszerelt kommandós csapatok ugranak majd elő hajnalonként a folyosószegletek homályából, hogy mit keres ön itt reggel hatkor, amikor nem ide van bejelentve. És fordítva: hol volt ön három hétig, hogy senki se látta? - kérdik majd a nyaralásból hazatérő lakótól, aki aztán nem teheti meg, amit Blum úr, hogy kérem, én csak jiddisül beszélek, tessék engem békén hagyni.

Rend lesz végre az országban, amire amúgy is egyre nagyobb az igény. Nagyon sok becsületes polgár szeretné, ha visszaállítanák a hatvanas évek elejének gyakorlatát, miszerint már akár csak háromnapos távollétet, illetve ott tartózkodást is kötelező bejelenteni az illetékes rendőrőrsön; vége volna végre ennek az országos fel-alá rohangálásnak, amit a hatóságok egyre nehezebben tudnak követni.

A legnagyobb hozadék természetesen az volna, hogy megvalósulna a legfőbb ügyész álma: tudna végre valami eredményt felmutatni; igaz, a várva várt nagy fej helyett százezer kis fejjel kell beérnie, ám ez is valami. Úgy néz ki ugyanis, hogy az ügyészek szövetkeztek Budai Gyulával, semmi se sikerül nekik, a kormányfő elleni vád most már az ügyészség szerint is gyenge lábakon áll, mert megkérdőjelezhető szakértői véleményen alapul. A sukorói bűnösökhöz képest viszont a lakcímvisszaélők leleplezése gyerekjáték. Mindössze arra kell majd vigyázni, hogy amikor a választások előtt csapnak le a bűnözőkre, nehogy azokat a kormánypárti szavazókat vigyék el, akik kizárólag azért jelentkeztek be egy-egy körzetbe arra a pár napra, hogy így növeljék pártjuk jelöltjének szavazatait.

A bíróságon nem mondhatják majd, hogy mi nem beszélni magyar.