Terülj, terülj, asztalkám...
Smuzewitz Ilona
2011. 09. 07. · Hócipő 2011/18
Lett az Alkotmánynak is Asztala végre. Eddig ugyanis eléggé mostohán bántak az Alkotmánnyal (fideszeseknek: alaptörvénnyel), nem volt például Asztala neki egy sem. Ami elég idegesítő lehetett. Hiszen például a jognak volt asztala, ahol mind egyaránt foglal helyet. A bőségnek meg kosár jutott, amiből mindenki egyaránt vehet. Ami szinte kommunizmus, ha belegondolunk. Talán ezért is tették a bőség kosarát a legmagasabb polcra a kamrában. A kamra kulcsa pedig az oligarcháknál van. Gondolhatnánk, hogy a jog asztalához az Alkotmány is odaülhet, hiszen leggyakrabban az alkotmányjogászok beszélnek róla. De az mégis elég snassz lenne.Jó napot kívánok, olvasnám az alkotmány.
Marcsi!! A ügyfél a Alkotmányt keresi!
Második ajtó balra, a Jognak Asztalánál van egy példány belőle…
Ez tarthatatlan lenne az Alkotmány esetében. Sokkal célszerűbb, ha az Alkotmánynak saját Asztala van, ahol valamilyen alkotmányos kérdés esetén leülhetünk és fellapozhatjuk az Alkotmányt. És mindjárt tisztábban látunk.
És utána még mindig mondhatjuk azt, amit az Alkotmánybíróság szokott újabban. Hogy ez nem az én asztalom.
Búcsú
Két hete mentem nyugdíjba, a kerületi helyi
Ez nem igaz. Nagyon is jól tudta.
Az unokaöccsét vette fel a helyemre, aki még a kosárfonó tanfolyamról is kikopott (pedig már nem tanultak számítógépet kezelni), és aki közmunkás-felügyelőként sem vált be, mert a rábízott közmunkások mind hazaszökdöstek az összkomfortos konténerekből. Utánam ő felel az Alkotmány Asztaláért. Nyugtalanít ez.
Sanyi bácsi, maga volt a helyi állami iroda motorja, mondta az állami irodista.
Ez sem igaz, mert szívritmusszabályozóm van, és az orvos megtiltotta, hogy öt kilónál nehezebbet cipeljek, nemhogy a motorja legyek bárminek is.
Sanyi bácsinak se szólított mindig. Először Sanyi fiam voltam, amikor az Egyházi Egyetem Politológia-Közgazdaságtan-Magzatvédő Karán jeles eredménnyel diplomáztam. Cudar posztkommunista idők voltak azok, boldog-boldogtalan egyetemre járhatott, és ez a magamfajta szorgalmas, eszes, késő-paraszti sorból felemelkedett, kisnemesi és kubikos felmenőkkel (nem feltétlenül ebben a sorrendben) büszkélkedő fiatal, konzervatív, értékvállaló, családcentrikus, halk szavú, visszafogott viselkedésű, jól öltözött, előzékeny férfiú életkezdését igencsak megnehezítette. Na meg akkoriban a zsidók meg a cigányok is járhattak egyetemre.
Azokban az ínséges, munkahelyhiányos időkben - amikor még a spekuláns-kapitalizmus dúvadja pusztított, és még nem kapott erőre a termelésalapú, keleti orientációjú gazdaság - nem volt egyszerű állami álláshoz jutni annak, aki el akarta kerülni a kizsákmányoló, a nemzeti kérdések iránt érzéketlen vállalkozók csapdáit, akiket bér- és sonkakommandóval tudott csak megfékezni az erős állam.
Nekem szerencsém volt. Atyai cimborám, a helyi KDNP-titkár megkérdezte, akarom-e az Alkotmányt szolgálni?
Akarom, mondtam.
De tiszta szívemből akarom-e szolgálni?
Igen.
És néha letakarítanám az asztalt is?
Mondtam, hogy azt is.
Azt hittem, a balatoni Szent Korona sörözőbe ajánlott be pincérnek. De nem. Bevitt az akkor még működő önkormányzathoz, és bemutatott az akkor még létező polgármesternek. Most nem magyarázom el, mit jelentenek ezek a szavak, mert most már mindegy.
A polgármester végigmért, aztán bevezetett egy terembe, ahol ott volt egy asztal.
Ez lesz az Asztal, mondta.
Az asztal?, kérdeztem.
Nem. Az Asztal, mondta. Ezt fogod szolgálni. Meg az Alkotmányt.
Hol van?
Az Alkotmány még nincs itt. De majd idehozzuk, és akkor szolgálni fogod. Meg az Asztalt.
Az Asztalra került üveglap, meg egy virág. Kezdetben vázában volt a virág, de aztán a gazdasági irodán dolgozók cserepes virágot vettek. Bár az eredeti munkaköri leírásomban nem volt benne, de akkortól kezdve a virágot is én locsoltam. Az eredeti munkaköri leírásomban az Asztal és az Alkotmány szolgálata szerepelt. Mivel új volt az egész, senki sem tudta megmondani, mit is jelent az pontosan. Mindenesetre a falra kiragasztottam egy papírt, amire az informatikus fiúk nagy betűkkel kiírták, hogy az Alkotmány Asztala.
Kidolgoztam hát egy szertartást. Reggel, amikor bementem, az Asztalhoz léptem, és főhajtással köszöntöttem az Alkotmányt. Közben az Alkotmány betűjére, szellemére és a Magyar Postára gondoltam. Meg arra, milyen jó érzés nekem nemcsak az, hogy magyar vagyok, de az is, hogy ezek az intézmények megadatottak nekem.
Ezután ellenőriztem, megvan-e a spárga.
A spárga nagyon fontos. A spárgával rögzítettük az Alkotmányt. Nem azért, hogy el ne lopják, hanem hogy a huzat le ne vigye. Néha azonban levitte. Sőt a szobából is kivitte, az Alkotmányos Szentély közeléből úgy, hogy sose lett meg.
Délután letöröltem az Asztal üveglapját, hetente kétszer ablakmosóval. Utána mélyen meghajoltam, majd hátrálva hagytam el a szobát. Esetenként tárogatón játszottam az Alkotmánynak, mert az Alkotmány nem szeret unatkozni.
Mivel az elsők között lettem Alkotmány Asztalszolga, kézenfekvő volt, hogy a szertartásomat én tanítsam meg más, fiatalabb szolgáknak. Így ismertem meg a feleségemet is, aki nő.
Most pedig búcsúzom. Megannyi szép év és emlék után. Negyvenegynéhány év szolgálat alatt kétszer is találkoztam az ügyféllel. Az egyik véletlenül nyitott be, azt mondta, hogy bocsánat, és elment.
A másik a portás volt, aki csak annyit mondott, elég volt mára, Sanyikám, menjél haza. Én meg hazamentem.