Asztalhoz, magyar!
Megyesi Gusztáv
2011. 09. 07. · Hócipő 2011/18
Nem érti Kálmán Olga, az ország legfelkészültebb műsorvezetője az Alaptörvény Asztalát. Nem részleteznénk most, hogy mi az az Alaptörvény Asztala, épp egy hete szinte kizárólag erről szólnak a hírek, már minden elemét szétanalizálták, gúny tárgyává tették, ekkora érdeklődést még Schmitt Pál vendégkönyvbejegyzései se váltottak ki, de meg is lett az eredménye: mint napról napra látjuk, végtelenbe nyúló sorok kígyóznak az ország 3200 önkormányzata előtt, hogy az emberek lehetőleg még aznap helyet foglalhassanak az Alaptörvény Asztalánál, s megrendelhessék az új, húsvéti alkotmány Kövér László által dedikálandó példányát.Mondhatnánk úgy is, hogy az Alaptörvény Asztala pontosan olyan, mint a NENYI, csak lábai is vannak; minden további részlet a túlsó, 3. oldalon megtalálható.
Mármost, ha jól vettem ki Kálmán Olga szavaiból, két dolgot nem ért. Már mindjárt legelőbb is azt nem, hogy miért kötelező üveglapot tenni az Alaptörvény Asztalára. Hiszen ha a minisztériumi instrukciók szerint arra az asztalra először is az alaptörvényt kell elhelyezni (mégpedig nemzeti színű lopásgátló szalaggal átkötve és rögzítve), továbbá egy szintén az asztallábhoz erősített, nemzeti színű golyóstollat az alaptörvény megrendeléséhez szükséges igénylőlapokkal, valamint a dekorációt, akkor az üveglap elveszíti a funkcióját. Ha ugyanis erre az egész miskulanciára helyezik az üveglapot, akkor inogni kezd az alatta lévő golyóstoll miatt, másrészt ha nem inogna is, az ügyfél csakis úgy tudna az alkotmányban lapozgatni, ha közben valaki fölemelné neki az üveglapot. Ha viszont az üveglapot eleve az asztalra helyezik, a miskulanciától nem fog látszani, azaz semmi értelme.
Az bezzeg eszébe se jut a műsorvezetőnek, hogy köztes megoldás is létezik, amikor az alaptörvényt és az igénylőlapokat az üveglap alá teszik, a golyóstollat pedig fölé; sok ügyfél, persze, oda nem figyelésből kifolyólag az üveglapon át akarja majd kitölteni és aláírni az igénylőlapot, ám ezért van ott az erre a célra kiképzett alkalmazott, akinek a minisztériumi leirat szerint „legfőbb feladata, hogy méltó módon szolgálja és gondozza az ALAPTÖRVÉNY ASZTALÁT”.
És ez a másik, amit Kálmán Olga nem ért. Hogy miképp lehet egy asztalt szolgálni. Ami azt illeti, nem is fogja soha megérteni, mert ez már olyan szintű spirituális gondolkodást feltételez, amihez csak kevesek tudnak felnőni. Aki viszont felnő hozzá, egyből másképp érzi magát, s világosan látja az összefüggéseket, példának okáért hogy Petőfi Sándor, nagy magyar nemzeti költőnk már jóval a fülkeforradalom előtt azt írta, hogy „Ha majd a jognak asztalánál / Mind egyaránt foglal helyet”; s kell-e mondani, hogy a jog az Alaptörvényből vezethető le, és ha a jognak jár asztal, az alaptörvénynek még inkább.
Ám ez csak az egyik ok. Ha valaki figyelmesen olvassa Petőfit, akkor észreveszi, hogy az idézett „jognak asztalánál” kitétel előtti és utáni sorok is az asztal mostani elhelyezését indokolják. „Ha majd a bőség kosarából / Mindenki egyaránt vehet”, illetve, hogy „Ha majd a szellem napvilága / Ragyog minden ház ablakán”, írja a költő mintegy keretbe foglalva a jognak asztalát, mi pedig csak csodálkozhatunk, hogy mekkora vátesz volt.
Mert például ami a bőség kosarát illeti, a nemzeti ügyek kormányának sikeres munkája nyomán csupa jó dolgot sikerült letenni az asztalunkra, az egykulcsos szja-tól kezdve a minden eddiginél sűrűbb szövésű szociális hálón át a költségvetésig, amit még a legkritikusabb nyugati közgazdászok is a Bőség és a Jólét költségvetésének neveznek. Ráadásul a kormány úgy alakította korszerűvé és versenyképessé a gazdaságot és a demokratikus intézményeket, hogy közben elkerült minden megszorító intézkedést, aminek következtében az az 50 millió forint, amit a kormány az asztalra elkülönített, továbbá az a minimum 500 millió forint, amibe az alaptörvény várhatóan tízmillió példányos kinyomtatása kerül, szóra sem érdemes tétel.
Ám ha valakinek kétségei támadnak, netán néhány, maximum két-három főből álló leszakadó társadalmi rétegbe ütközik, amiből azt a következtetést vonja le, hogy még nem érkezett el a Petőfi által emlegetett Kánaán, vegye figyelembe, hogy a történelmi tapasztalatok szerint az éhező embert adott esetben már egy asztal látványa is jóllakatja. Tipikus liberális nyafogás az is, hogy honnét lesz az önkormányzatoknak külön emberük az asztal szolgálására. A hírek szerint Pintér belügyminiszter már dolgozik a problémán, s elképzelhető, hogy a közmunkatáborokhoz és hajléktalanbarakkokhoz hasonlóan az alaptörvény asztalainál is rendőr fog állni, egyszersmind szimbolizálva a nemzeti együttműködés rendszerének lényegét.
Ami pedig a Petőfi említette szellem napvilágát illeti, az nyár végére ragyogott fel csak igazán, bevilágítva minden ház ablakán. Nem fogjuk most az olvasót a Szent István-napi beszédekkel terhelni, csupán a magyar parlament elnökének a mohácsi csata augusztus végi évfordulóján elmondott szónoklatából citálunk, miszerint „a nemzeti érdek feltétlen követelésének köszönhetően ma ugyanott állunk, mint a mohácsi vitézek, és ugyanazon a nyelven beszélünk, mint a csata előtt istenhez imádkozó harcosok”.
Ez nagyon szép beszédrészlet, akár az üveglap alá is be lehetne csúsztatni az alaptörvény mellé. Némi gondot legfeljebb az okozhat, hogy ha jelenleg ugyanott állunk, mint ahol a mohácsi vitézek a csata előtti imánál, akkor - ismerve a csata kimenetelét és a mohácsi vitézek sorsát - az ország jelenleg épp a vesztébe rohan, s legalább száznegyven évre eláshatja magát. Ismétlem: ezt nem mi mondjuk, hanem az a házelnök, aki az alaptörvényt fogja majd mindenkinek dedikálni.