Még hogy

Kéri László

2011. 08. 10. · Hócipő 2011/16

Még hogy diktatúra. Nem, nem. A diktatúra komoly dolog, ahhoz nagyon sok feltételnek kellene teljesülnie. A többségük azonban nincs meg, és nem is láthatóak még a körvonalai sem. Nincs hozzá például külföldi megszálló, nagyhatalmi támogató, sőt Kína sem ebben az exportágazatban érdekelt. S a lakosság elsöprő - nem csak kétharmados - többsége sem alkalmas rá. Lesöprő többség még lenne, de elsöprő nincsen, mert ez a többség alkatilag nem alkalmas még az újkori diktatúra emelt fejű, a nemzeti egység jegyében végzett elviselésére. Nem eléggé felkészült az alattvalói lét sokoldalúan sunyi szerepkörére. Alattvalócska. Ócska még alattvalónak is, túl sok minden megragadt a fejében meg a lelkében. Az elmúlt húsz évből. Amit ki kellene onnét gyorsan törölni, de nincsen hozzá elegendő kotrógép, seprőgép, takarítószemélyzet. Termelnék, de nincs hozzá megfelelő képzési keret. Alattvalócska legfeljebb diktatúrácskát tud elviselni és kiszolgálni.

Diktatúrácskát persze diktátorocska is képes teremteni, mert ehhez sokkal kevesebb feltételnek kell előállnia. A demokráciát is elegendő demokráciácskának tekinteni, főleg ha az még nem eléggé erős, nem képes önmagát kellő erővel védelmezni, ha örökké külső segítségre szorul. Akkor még az is elegendő, ha ennek a külső segítségnek elvesszük a kedvét, az ízlését, a jó szándékát. Akkor a cseperedő demokráciát elegendő itthon diétára fogni, akkor magától is elgyengülhet, egy-két sanyarú év elmúltán is. Diktátorocska sok mindent megtehet, meg is tesz, de attól még az marad, ami. Kicsinyke változata a Nagyoknak, a nagy-nagy elődöknek. A Matrjoska-babák legkisebbike, aki a készlet legbelsejében lapít, akihez csak akkor juthatunk el, ha előbb levesszük róla a többiek védő-és rejtőburkát. (Állandóan burkát visel, a többiek burkát, az ő rejtőzködése nem a kulturálisan előírt/elvárt szégyen miatt van, hanem a helyzet kényszere hozta így. Rémes lehet örökké burkában lenni. Ezért kénytelen időnként olyan nagyot mondani, hogy még azok is észrevegyék, akiknek soha nincs arra esélyük, hogy megláthassák.) A diktátorocska a sötétbe zárva állandóan álmodik, ezek az álmok nagyszabásúak, ám kicsinnyé zsugorodnak, mire a környezete megfejti őket. Az álmokból álmocskák lesznek, s mind-mind ál-mocska. Az ő mocska. (Mint lépcsőzugban a pormacska, lelkünkre gyűlik e kor mocska - írt valami hasonlót Petri György - jó harminc évvel ezelőtt. Vajon mit írna, ha írhatna? Ma. Talán meglepődne a pormacska makacsságán, tartósságán. A lelkünkön nem csodálkozna.)

Diktátorocska körbe van véve Engedelmesékkel, de ezt valószínűleg ő akarta így. A sok-sok Engedelmesből előbb-utóbb tényleg alattvalócska lett, s a Baba-szett legbelső lakója úgy hiszi, hogy az országot mindenütt ilyenfajták lakják. Legalábbis úgy viselkedik, mintha így tudná. Ezt nem jól látja, mert már a tágabb körben, az apparátusok, az alsóbb kormányzati tisztviselők, a szakapparátusok világában is többnyire átalakultak látszat-engedelmesekké: szolgálócskákká, ők is Ócskák. Akik ugyanolyan mértékben alkalmatlanok szolgálóknak, mint mi - a kívül lévők, az alattvalócskák - alattvalóknak. Ócska egy helyzet. Meghirdetik, kihirdetnék a diktatúrát, a nép meg lekésik róla. 11 órakor, ünnepélyes keretek között a Kossuth téren kihirdetnék az Új Rendet, a diktatúrát, odavárnák a Népet, de a nép nem jön meg időben. Ez a nép pontatlan, slendrián, nem alkalmas a diktatúrára, nem is érdemli meg. Nem megy a Fehér diktatúra, mert a nép Szürkéhez szokott, a Feketében is feltalálná magát - ha nagyon muszáj. (Pedig… Philip már látta mind a tízmilliót a Téren, ám a tízmillió éppen őt nézte otthon, a tévében. Várták, várták a műsor végét, azt hitték, hogy lesz megint talán ostrom is, de az is elmaradt. Még a Néző is visszaöltözött csalódott nézőcskévé, s azt ette - tette -, amit elé raktak. Ezt is megszokta már, ebben sem volt újdonság, miért is ment volna akkor ünnepelni?)

Megpróbálták a hagyományos/ alkotmányos utat is. Törvényt hoztak a diktatúra bevezetéséről, a kétharmad meg is szavazta tüstént, valami nemzetközi szerződés és egy adószabály elfogadása között. Észre sem vették, hogy mit fogadtak el. A köztársasági elnök azonban habozni kezdett. Nem tudta eldönteni, hogy a „diktatúra” szót hosszú vagy rövid u-val kell-e írni? S nem szeretett volna újból nevetségessé válni. (Hogy is nézne ki az a diktatúra, amit éppen egy helyesírási hibával vezetnek be…) Megkérdezte az - általa kiválogatott - szakértőket, ám a véleményük nagyon is megoszlott. Egyik felük a rövid, a másik a hosszú u-ra szavazott. Nem volt kétharmad, s így nem merte aláírni. Ezért aztán elmaradt a diktatúra alkotmányos bevezetése.

S így azután megmaradt annak, amivé a kezdetektől deformálódott: diktatúrácskának. Kisdiktatúrának, turisztikai látványosságnak. Olyannak, mint amelyeket némely nyugati országban lehet meglátogatni. Például Olaszországban, valahol Rimini/Ravenna környékén: két hektáron a teljes Olaszország bejárható. Méteres milánói dóm, félméteres pisai torony, kicsinyke katedrálisok, másfél méternyi magas Vezúv, gyertyafüsttel. Vagy Barcelonában a Poble Espanyol, a Montjuic tövében, ahol megnézhető a leghíresebb spanyol épületek, emlékek kicsinyített mása, ahol egy cadizi kikötői városrész fél perc alatt bejárható. Ilyen lesz ez az új magyar diktatúrácska is. De lesz benne egy tagadhatatlan újítás: mobil változat lesz, mindig csak ott lehet majd látni, érzékelni, ahol maga a Mester megjelenik. Élőkép-változat lesz, csak ott lesz hatékony, csak ott kelt majd igazán forró érzelmeket (félelmet, örömet, csodálatot, utálatot stb.), ahol személyesen megtapasztalható lesz. Diktatúrácska mindig csak ott lesz, ahol a Diktátorka megjeleníti. Vele megy, vele jön. Vele is fog eltűnni.

P.s. A diktatúra komoly dolog. Abban rend van, szigorú normativitás uralja a mindennapokat. Csak éppen…, nincs mit benne szeretni. Pontosabban azt is szigorúan szabályozott rend mondja meg, hogy mit és hogyan szeressünk. A diktatúra áttekinthető - holnap is olyan, amilyen tegnap volt. Amiben pedig minden bizonytalan és a forradalmi lendület által naponta felborított, az nem diktatúra, hanem káosz. Ijesztőnek mutatja magát, valójában csak nevetséges. Totemállata a tojásevő kígyó, amit egykoron a Sivatagi show című filmben láthattunk. Ez a kígyó kicsi volt, a méregfogában sem volt semmi ártalmas anyag. Viszont olyan sebességgel forgolódott a porban, hogy még az elefánt is meghátrált előle. Mindenki azt hitte, rendkívül veszélyes, pedig csak gyöngeségében produkálta állandóan magát.