Egy fiúról

Emlékezés Zavadszky Gáborra

Murányi András

2006. 02. 01. · Hócipő 2006/03

Olykor erősen úgy nézett ki, hogy Zavadszky apuka napszakonként többször is rácsúszik gyermeke lábára a Borsó utcai lakótelep - akkor még... - füves részén, de a fiú ezt természetesen nem vette zokon. Részint, mert nem volt ideje ilyesmire (például kapkodnia kellett a lábait fölfele), részint pedig, mert a fater előre megmondta neki: kisfiam, többek között ezt kell gyakorolni ahhoz, hogy futballista legyél. Persze a tizenegyeseket megelőző szituációkat is szemléltette Jani bá' Gáborral - az okokat lásd elébb -, miként megannyi mindenre megtanította anno. A XVII. kerületi, "ősi" Zavadszky-lakásban néhány pillanatra kizökkentettük az időt, és - Gabi habitusához hűen - mosolyogva emlékeztünk. Így beszélgettünk Ómen elvtársról, meg arról a két, dunaújvárosi nyugdíjasról is.

Vannak tökéletesen értelmezhetetlen helyzetek: ez pontosan ilyen. Miközben agyunkkal pontosan tudjuk, hogy valami véget ért, belülről folyamatosan úgy érezzük, mintha éppen álmodnánk: ebből táplálkozik a feloldhatatlan ellentét. Elvileg az van, hogy én kérdezek, ő, azaz Zavadszky János - régi ismeretségünk okán: Jani bá' - pedig válaszol, csakhogy összemosódnak a kérdések meg a válaszok, meg hát most a formának van a legkevesebb értelme.

Elég az hozzá, hogy nagyjából ilyen lehet egy sportcsalád: egyebet ne mondjunk, Zavadszky nagypapa NB I-es futballista volt a Ganz-Mávagban, majd három évtizeden át edző ugyanott, és tudta, mi az a hadibajnokság,
továbbá tudta, milyen az, amikor háború utáni félprofiként téliszalámiban és almában fizetnek a produkcióért. Zavadszky apuka - nem találják ki - a Ganz-Mávag-ban nevelkedett, aztán elment katonának, miközben nem csupán futballozott, hanem kosarazott és kézilabdázott. Első, bajnoki futballmérkőzésen elért góljára már csak azért is nagyon emlékszik, mert:

- A Vörös Meteornak rúgtam, és azzal vezettünk egy-nullra a félidőben! Aztán kaptunk egy hetest a másodikban.

Zavadszky Gabi - már nyilván nem kell segítség - a Ganz-Mávag-ban kezdte karrierjét, ám akár lehetett volna kosaras is, mint a bátyja, Jancsi, aki NB I-ig vitte. Jani bá' alátámaszt, mit tudott Gábor:

- Amikor a Ferencvárosnak a kilencvenes években éppen volt női kosárlabda-szakosztálya, és klubon belüli sportnapot tartottak, a futballisták Gabi és Vámos Csaba játékával lenyomták az NB I-es bajnok kosarasokat, továbbá ikszeltek a kézilabdásokkal.

De hát a labdarúgás.

Megjegyzendő, Gábor nagypapájának testvére is futballozott: ő volt az első amatőr futballista, aki bekerült a profiválogatottba, majd Franciaországban töltött néhány röpke évtizedet, aztán, amikor 1971-ben először hazalátogatott, minden akcentus nélkül szólalt meg magyarul. Egyébként pedig Gabi valószínűleg ugyanúgy ott ragad a Ganz-Mávag-ban, ha az egylet nem szűnik meg. A Népliget azonban fölöttébb gazdag terület volt akkoriban: a legifjabb sarj az Építőkben folytatta, majd - a klub megszűnését követően - csaknem az ESMTK-hoz került, ám 1989 januárjában jó érzékkel vitték a Ferencvárosba próbajátékra. Harangozó László edző két hét után közölte, innen tapodtat sem megy a gyerek, így a továbbiakban Zava otthonra lelt a harmadik népligeti bázison is. Az 1989/1990-es évad országos bajnokságát szégyenszemre úgy nyerte meg a Vincze Ottós-hrutkás FTC serdülő I, hogy háromszor kénytelen volt döntetlenre adni a meccset; Zavadszky Gábor - az akkori Népsport szerint helyenként Szabadszki meg Závoczki - huszonnyolc "dugóval" lett gólkirály. A Vincze Géza-féle ifivel kétszer lett aranyérmes, s - skandalum! - a két bajnoki cím között becsúszott egy ezüst is. Mellesleg alulírott büszkén jelentem, hogy Zavának én is adtam egy ihletett gólpasszt, a probléma csak az volt, hogy a magam részéről az MTK-ban játszottam. Salgótarjáni úti füves, hatalmas sár, s immár 0-2 a tényállás, amikor valami eszeveszett tűzijáték végén a gólvonalon megáll a labda; kapus sehol, én a közelben, úgyhogy a feltehetően Napoleon dragonyosaiként zúduló ferencvárosi csatárok elől inkább kivágnám a legalábbis megkeményedett labdát, ha az három és fél méter után nem állna meg a sártenger kellős közepén. Természetesen Zavadszky érkezik, és puff... A végén Zavát lecserélik:

- Kösz a passzt!

Válaszomat nem ismételném meg, ámbátor muszáj rögzíteni, hogy - helyenkénti iskolai találkozásokkor - érdemi gólpasszt is adhattam neki (és köszöntem az övéit).

Nem sokkal később már Nyilasi Tibor értékelte Gabi megnyilvánulásait; a helyszín a Hungária körút, az esemény MTK-FTC tartalékbajnoki, a lényeget pedig Jani bá' eleveníti fel:

- Rúgott két gólt, adott két gólpasszt, a négytagú hazai védelem pedig olykor kompletten feküdt.

Nyíl közvetlenül a meccs után közölte vele és Hrutkával a jó hírt - "Rudival", a legjobb baráttal szinte mindenhová együtt kerültek be -, és akkoriban esett meg, hogy az Angliában rendezett ifjúsági Európa-bajnoki döntőt az ötödik helyen zárta a Ziegler János vezette válogatott. Zavadszky apuka rögvest fűzi is hozzá:

- Sokan mondják, hogy a legnagyobb korosztályos siker a közelmúltban az volt, amikor az olimpiai csapat Gabi győztes góljával jutott túl a skótokon, és kvalifikálta magát az 1996-os olimpiára, ám az én rangsoromban az angliai Eb előrébb áll. Nem csupán az előkelő záró pozíció miatt, hanem azért is, mert a selejtezőben, többek között, Olaszország együttesét múlták felül Gabiék. A kinti, 2-0-ás győzelemmel végződött meccsen a fiam rúgta a második gólt, miközben az ellenfél csatárainak egyikét Del Pierónak hívták...

De lassan ideje rátérni Ómen elvtársra.

Az úgy volt, hogy Zava számos parádé - a többi közt Bajnokok Ligája-részvétel - után az Üllői útról Dunaújvárosba igazolt, ahol aztán kérésére kapott egy olyan lakást, amelyben egy napot nem aludt; de ez csak a mellékszál. A Kohász hazai meccseire Gábor a mindenütt forró szeretettel várt édesapja mellett annak főnökét, egy kis embert - lásd még: a Gonosz Manót - is lefuvarozta Újvárosba, s az út során történt egy s más. Mindenekelőtt kabalailag. Tudniillik ha az érdi emelkedőnél piros lámpát kaptak, az jót jelentett, ha Ercsi után meglátták a struccokat, akkor az szintén kedvező előjelnek számított, nem utolsósorban: ha az út további szakaszán ki volt kötve a három ló, akkor a Dunaferr aznap gólarányt javított. És ez ügyben a kísérő személy jelenléte igen fontos volt.

- Amikor megérkeztünk a stadionba, az edző, Egervári Sanyi gyorsan letudott engem egy szevasz, Jani bátyámmal, majd minden átmenet nélkül érdeklődni kezdett: És Ómen elvtárs hol van? És ha Ómen elvtárs megvolt, kezdődhetett a zrika: ezek után taktikát adni teljességgel fölösleges...

Dunaújváros felé megtörtént az is, hogy Jani bá' kidobta a csikket az ablakon, és azt úgy csapta vissza a szél, hogy beesett a nyitott ingébe; Gabi alig bírt félreállni az autóval a nevetéstől, s hát az apja, bizony, sokáig viselte a hasán a dohányzás ártalmait... S noha Jani bá' nem volt egy csitítgatós ember, Újvárosban egyszer elege lett abból a két nyugdíjasból, aki a 3-0-ás vezetés ellenére is beszólt a fiúknak:

- Az hozna benneteket tűzbe, ha bedobnának a kohóba!

Azzal el is hallgattak.

A legpikánsabb szituáció viszont kétségkívül akkor jött el, amikor Zava - dunaújvárosiként - gólt rúgott az Üllői úton, s a hazai szurkolóktól övezett Jani bá' fölugrott a helyéről:

- Eredetileg valami olyasmit akartam mondani: Hogy ez mekkora gól!!! Viszont a talpra szökkenés közben sikerült észbe kapnom, és végül így reagáltam: Hogy lehet ilyen gólt kapni?!

Érdekes, hogy Gabi az MTK-ban érezte a legjobban magát: a tízévestől a nyolcvanesztendősig mindenkivel hangot talált. És bár imádta a legendás Hungária körúti büfét, második ferencvárosi korszakában elsősorban amiatt evett ott, mert az Üllői úti Fradi söröző szépen bezárt.

- Tud valami rosszat mondani a fiáról, Jani bá'?

- Nem. Soha fegyelmeznem nem kellett; szorgalmas, jószívű, kedves gyermek, akit ha bármilyen tornára hívtak díjátadónak, vagy éppenséggel arra kértek, tartson meg egy tornaórát a kerületi iskolában, már rohant is... Nem véletlen, hogy piros lapot nem kapott soha, és sárgát se annyit, hogy az eltiltást vonjon maga után. Esetleg egy róla elnevezett fair play-díj tükrözné igazán az egyéniségét.

Beszélünk Ciprusról is, de hiába filozofálgatunk. Előre kell nézni, már csak amiatt is, mert ott vannak az ikrek, Gábor és Móni (a még a gimiben megismert Móni) gyermekei: Norbi és Roli. Akik amúgy imádják a nagyapjukat és a nagyanyjukat, Éva nénit: a bundás kenyérből speciel úgy esznek meg hatot, hogy harapós oroszlánként és krokodilként ugranak a nagyihoz egy-egy darabért.

Azért nehogy azt gondolják, hogy Jani bá' sosem kapta fel a vizet a fiára; főként a mérkőzések után esett meg ilyesmi.