Esemes - 2011/14

2011. 07. 13. · Hócipő 2011/14
Amikor Angela Merkel a Ven Csiapaóval tartott berlini sajtótájékoztatón rátért az emberi jogokra, hirtelen elromlott a kínai kormányfő tolmácsgépe, a fülhallgatója is kiesett.
Ha Washingtonba látogatna, jobban járna, ha be se tenné a dugót a fülébe. (megyesi)

Biztos kínai gyártmány volt, beépített ellenségfölismerő csippel. Orbán kicselezte. (andrassew)

Ha a tolmácsgép kínai gyártmány volt, akkor rendeltetésszerűen működött. (buzsik)

A mi miniszterelnökünk ezt sokkal elegánsabban oldotta meg. Nem tért rá az emberi jogokra. (szabados)

Jó, ez eddig érthető, de hogyan lehetett megszervezni a villámcsapást Gödöllőn? (révbíró)

Elfogadták a büntetőeljárási törvény módosítását, ami alapján a kiemelt ügyekben a legfőbb ügyész jelölheti ki az eljáró bíróságot, sőt, a bírót meg is büntetik, ha nem hoz elég gyorsan ítéletet.
Vagy elég jó ítéletet. (kövesdi)

Legjobb volna, ha az ügyész ítélhetné el a bírót, ilyen még úgysem volt a jogtörténetben. (megyesi)

Jó lenne, ha először az ítéleteket írnák meg, és azokhoz keresnének vádlottakat. (smuzewitz)

Majd ha a jogerős ítélettel együtt szállítják a vádlottat az eljáró bíróságra, akkor lesz igazán gyors az ügymenet! (révbíró)

És ha a bírót elítélő bíró nem hoz elég gyorsan ítéletet, lefejezik.
(cosmos)

„Jaj, nem 16 évet akartam adni, csak 16 hónapot! De hát úgy sürgettek.” (buzsik)

Újbuda polgármestere egy helyi közvélemény-kutatás után úgy döntött, mégsem a Petőfi híd budai hídfőjénél, a Zöld Pardon helyén áll majd az országzászló; máshol keresnek neki méltó helyet.
Én tudnék egy jó helyet annak a zászlórúdnak. Mondjuk a polgármesternek fájna. (kövesdi)

Már csak azt kéne tudni, név szerint hogy hívják azt a közvéleményt, aki telefonon leszólt: állj le, pajtás, a Zöld Pardon marad. (megyesi)

Minden családba országzászlót, zászlóanyával, zászlóapával, zászlónagynénikkel, zászlógyerekekkel! (révbíró)

Biztonsági kamerákkal ellenőrizték a román diákokat érettségiírás közben, hogy ne puskázzanak. 44%-uk megbukott.
A maradék viszont play backről szóbelizik. (megyesi)

Névtelenül nyilatkozó szocialista politikusok szerint Bajnai lehet a közös nevező az MSZP és az LMP számára Orbán kihívójaként, talán ezért találkozott Clintonnal, Merkellel, Milibanddel is nemrég.
Most már érhető, hogy Varga Mihály, a Fidesz amúgy ritkán személyeskedő és visszafogott alelnöke miért nevezte Bajnait a kongresszuson „ismert libatenyésztőnek”. (megyesi)

A szocialisták nem szűnnek meg reménykedni. (smuzewitz)

Én névvel nyilatkozom: Bajnai lehet a közös nevező. Sajnálom szegényt, de így jár, aki egyszer tisztességes hazafi módjára viselkedett. (andrassew)

Hol lesz már Hillary Clinton pár év múlva? (cosmos)

Egyre több a névtelenné vált szocialista politikus. (szabados)

Júliustól a táppénzen lévők soron kívüli egészségügyi ellátásban részesülhetnek, hogy minél hamarabb meggyógyulhassanak, és újra munkába állhassanak.
Érdemes lesz táppénzre menni, és kiröhögni a nyomorult nyugdíjasokat, akik viszont ingyen utazhatnak. (megyesi)

Jövőre viszont a munkavállalóknak tilos lesz megbetegedni.
(smuzewitz)

Javaslok még ingyenmasszázst, élményfürdőt, limuzint, kékesi légfürdőt, orbáni személyes biztatót lemezen és brosúrában.
(andrassew)

Senkik küldenek el valakiket - mondta Majtényi volt adatvédelmi biztos, az ORTT exelnöke a közmédiában zajló elbocsátásokról.
Majd azzal fog jönni a kormány, hogy „kirúgta őket valaki? Senki. Na ugye.” (megyesi)

Olyan mikor lesz, hogy senki nem küld el senkit? (buzsik)

Ez olyan jó, hogy mától kezdve én mondtam - mondaná Molnár Ferenc. (majláth)

Csak óvatosan! Majtényi ezzel adatvédelmi titkot árult el. (szabados)

Sok régi műsor ismétlésére számítson, aki még nézi-hallgatja a közmédiát. A műsorkészítéshez másfajta tehetség kell, mint az elbocsátáshoz. (révbíró)

Átvette a katolikus egyház Kecel egyetlen általános iskoláját. A misét megtagadó tanároknak felmondanak. Ha egy szülő nem szeretné hittanra és misére járatni gyerekét, 20 km-t kell buszoznia.
Szerintem még így is bőven megéri nekik. (megyesi)

A buszon majd imádkozik, hogy el ne késsen. (buzsik)

Amíg a katolikus egyház át nem veszi a buszt is. (szabados)

Az LMP szerint a kormány „bérrabszolgákat kíván csinálni a magyar munkavállalókból”, mivel a túlórabérek és a szabadságok kiadását a munkaadók kezébe adta, és 3-ról 6 hónapra emelte a próbaidőt.
Nem bér-, csak szimpla rabszolgákat, azoknak egyáltalán nem jár fizetés. (megyesi)

Miért van nekem olyan érzésem, hogy a nagytőke itt bizniszben van a fülkeforradalmárokkal? (andrassew)

A végén még Nagy Ferónak is át kell írnia a slágerét. Mondjuk így: 10 óra munka… (kövesdi)

Kár, hogy a próbaidő kormányokra nem vonatkozik. (majláth)

A kormány nem „kíván”. Cselekszik. (szabados)

Biztosan ez is benne volt a választási programban, csak a lakosság nem olvasta el elég figyelmesen. (révbíró)

Akinek muszáj bérből élnie, az bérrabszolga akkor is, ha maga dönti el, mikor megy szabadságra. (cosmos)

Mesterházy Attila is találkozott Hillary Clintonnal, aki szerinte „nagyon felkészült volt” a médiatörvény ügyében.
Még szép: a többi között a szocik készítették fel. (megyesi)

Felkészültebb, mint Mesterházy. (smuzewitz)

Hillary táviratban köszönte meg Mesterházy Attila elismerését, egyben megkérdezte, ki az a Mesterházy. (szabados)

Érdekes, hogy egy vezető politikus el tudja képzelni, hogy a világ egyelőre legerősebb országának külügyminiszterét nem készítik fel hivatásos minőségben bármely ország bármely fontos ügyéről.
(cosmos)

Remélem, Mesterházy Attila azt is jelezte, hogy úgy az év végére már nem lesz ellenzéki sajtó, és szemlesütve beszélt arról is, hogy ebben mekkora a szocialisták felelőssége. (andrassew)

Tavaly, és az idei év első felében ugrásszerűen nőtt a válság miatt bedőlő cégek száma. Közülük a kiskereskedelmi ágazat a leginkább érintett, nagyjából 2 óránként zár be örökre egy-egy bolt.
Átmennek a nagykereskedelembe. Vásárlónak. Amíg bírnak.
(szabados)

Ez semmi. Nálunk a kisbolt másfél óránként zár be, mert a kiscsajnak dolga van. (megyesi)

Ha nem szól közbe az időjárás, megjelenésünk napján épp utolsó küldetését fogja teljesíteni az utolsó amerikai űrsikló, az Atlantis.
De ha közbeszól az időjárás, és nem repül az űrsikló, mi akkor is megjelenünk. Ez a különbség köztünk és az Atlantis között.
(szabados)

A Hócipő az űrsiklónál is tovább bírja. (smuzewitz)

Meghívót kapott a Fidesz-kongresszusra a Legfelsőbb Bíróság néhány vezetője is, holott a hatályos törvények tiltják, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók párteseményen vegyenek részt, így nem mentek el.
Fordítva is történhetett volna: hogy a fiúk ülnek be a tárgyalásokra meg a bírói kollégiumokba. (megyesi)

A Fidesz nem is párt, hanem jóval több és fontosabb annál.
(smuzewitz)

A postázóban összekeverték a hatályos törvényt a készülővel.
(buzsik)

Biztos csak teszt volt. (kövesdi)

Most még tiltják. De majd engedik. És hamarosan kötelezővé teszik.
(szabados)

Még szerencse, hogy ők ismerik a törvényeket. (cosmos)

„Kevesebbet kell beszélnünk a megújulásról, és többet kell cselekednünk” - mondta Mesterházy a pártszavazás eredménytelenségének bejelentését követően.
És már ez a nagyon lényeglátó nyilatkozat is a megújulást szolgálta.
(smuzewitz)

Azóta nem is mondott semmit, csak egyfolytában cselekszik.
(révbíró)

Én a politikában cselekvésnek gondolom, ha valaki végre arról beszél, hogyan tervezi a megújítást. (andrassew)
:
Kevesebbet kellene beszélni arról, hogy kevesebbet kéne beszélni.
(cosmos)

De sokat kell még beszélgetniük arról, hogy mit kellene cselekedniük.
(buzsik)

Elhunyt az utolsó magyar trónörökös, Habsburg Ottó.
Mai ésszel jobban jártunk volna, ha királlyá koronázzák: nem lett volna itt fülkeforradalom. (megyesi)

Meghalt a király, éljen az „újságíró, politikus, közéleti személyiség”. Ez volna Habsburg György a wiki szerint. (kövesdi)

Már sosem tudjuk meg, mit szeretett annyira bennünk. (buzsik)

Ékesen bizonyította, hogy szíve a magyarokhoz húzza. (majláth)

Utoljára 14-ben hunyt el a trónörökös, és annak nem lett jó vége.
(cosmos)

Majdnem két évet élt olyan világban, amely nem ismerte a világháborút. Én is szeretnék átélni egy olyan napot. (révbíró)

Szijjártó szerint Kína számára Magyarország azért jó partner, mert európai viszonylatban itt a legstabilabb a politikai rendszer.
Meg persze a legfejlettebb a demokrácia is. (megyesi)

Így van. Ellenzéki pártok itt sem zavarnak sok vizet. (smuzewitz)

Arról nem beszélve, hogy mi, ujgurok, Kínából származunk. (cosmos)

Európai átok: a rendszeredet dicsérjék meg a kínaiak! (révbíró)

KDNP-sek tüntettek Újpest fideszes vezetése ellen, mert leváltottak két KDNP-st a gazdasági bizottságból. Egyikük szerint be sem akarták engedni őket, mondván, meghívó kell, amit fehérorosz szintnek tart.
Fehérújpestiek egymás közt. (megyesi)

Ha szerinte ez a fehérorosz szint, akkor nagyon meglepődne egy minszki tüntetésen. (smuzewitz)

Azért az fejlődés, ha már a kereszténydemokratáknak is fehérorosz fílingjük támad a fideszesektől. (andrassew)

Hol vagyunk még attól! Ott már meg se szabad tapsolni az elnököt. Bezzeg nálunk. (buzsik)

Ősújpesti vagyok, de erről senki sem beszélt a kocsmámban.
(majláth)

Nem KDNP-sek azok, hanem beépített szocik. Vagy ha mégis igaziak, akkor a fideszesek a szocialisták. (szabados)

Csodálatos gyógyulás! Elég volt egyetlen sérelem, és ketten is újra látnak! (révbíró)

Sajtóértesülés szerint négy rektor is visszautasította a Rektori Konferencia elnöki posztját, talán mert nem akarnak harcba szállni a kormánnyal a felsőoktatási integrációs tervek ügyében.
A végén kénytelenek lesznek valaki olyat kinevezni, aki szerint a tervek jók. (smuzewitz)

Rogán úr már nyilván fogalmazza az egyéni képviselői indítványt, miszerint a rektori konferencia elnökét ezután a kormány nevezi ki.
(andrassew)

Nem is értem. Visszautasították? Felajánlották nekik? Kinevezi Orbán és kész. (szabados)

A New York Post által idézett hatósági források szerint tarthatatlan a Dominique Strauss-Kahn elleni vád, a szobalány szavahihetősége teljesen összeomlott.
De a spermája valahogy mégiscsak odakerült a szobalány blúzára.
(megyesi)

Tulajdonképp már nem is fontos a vád, hisz leváltották. (kövesdi)

Érdekes lenne Strauss-Kahn helyzete, ha a szobalány leleplezett hazugságait egy szavahihető, jó erkölcsű nő adta volna elő, és nem egy prostitúcióval is foglalkozó hölgy. (szabados)

Bezzeg Hollywoodban a bankár (George Clooney) feleségül vette volna a szobalányt (Scarlett Johansson)! (révbíró)

Szerencsére Franciaországban is rátámadt egy újságírónőre, akinek viszont mindenki elhiszi. (cosmos)

Ez a Kahn mégsem egy Fritz Kahn. (majláth)

A Széll Kálmán Terv iránya és céljai üdvözlendőek, és legtöbbjük konzisztens azokkal az ajánlásokkal, amit az IMF fogalmazott meg tavaly ősszel - mondta a Valutaalap magyarországi vezetője.
Hát, rohadtul megtagadtuk őket. (megyesi)

Ez még nem lett kipaterolva? (buzsik)

De akkor sincs megszorítás. (kövesdi)

Az nem lehet, olvassa el újra. Gazdasági szabadságharc zajlik, nem pedig kapituláció az IMF diktátumai előtt. (smuzewitz)

Arról volt szó, hogy elküldtük őket. Akkor meg mit kavar még itt ez az Iryna Ivaschenko? (szabados)

A tanácsot megfogadják, a tanácsadót kipaterolják... Nű, szép kis vircsaft! (révbíró)

A bankok a 30 millió forintnál értékesebb ingatlanokat már elárvereztethetik, ha bedőlt a hitel. Októberig viszont ezeknek csak 2%-át verhetik dobra, az olcsóbbakhoz addig nem nyúlhatnak.
Annyi az ország devizahitele, hogy dobra verhetik az Országházat.
(majláth)

Emelkedő fizetést, biztonságos idős kort ígért a miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén a végzősöknek, akiktől világszínvonalú teljesítményt kért.
A rendvédelmi dolgozók is tőle. (kövesdi)

Nem inkább emelkedő nyugdíjkorhatárt mondott? (megyesi)

Nyilván azt hitte, az esélyegyenlőség nevében a világon először avatott siket és vak rendőrök előtt beszél. (andrassew)

Biztonságos idős kor: ha jól viselkednek, még 80 évesen is biztos munkájuk lesz. Biztosan dolgozniuk kell. (szabados)

Megvolt az emelkedő fizetés és a biztonságos időskor - amíg éppen ő bele nem nyúlt a rendszerbe. (révbíró)

A meghirdetett 152 ezer férőhelyből 56 ezer üresen maradt a középfokú beiskolázás felvételije során. A rendkívüli felvételire 16- szor annyi hely maradt, mint ahány gyerek.
Amióta Demján fölvetette, hogy esztergályos és pék is kaphatna Kossuth-díjat, minden nyolcadikos drehás meg látványpék akar lenni.
(megyesi)

Ha tényleg leszállítják a tankötelezettség korhatárát, akkor arra a kis időre már minek beülni az iskolapadba? (révbíró)