A dugás hatalom
Uj Péter
2011. 06. 01. · Hócipő 2011/11
„Én egy özvegyen maradt, hivatásának élő, káros szenvedélyektől tartózkodó, komoly tudományos munkát végző egyetemi profeszszor vagyok. Keresem azt a zenét szerető, természetet kedvelő, színházba járó, romantikus lelkű, intelligens, művelt, kedves hölgyet, aki leszopna.”(Dolák-Saly Róbert)
Némi reménnyel tölthet el hitehagyott, letörtbilifüle, éllovasból sereghajtó bennünket, hogy Magyarország ezúttal résen volt, időben tudott reagálni a globális trendekre, sőt: kihívásokra (értsd: gyere ki, bazmeg!), és alig több mint egy héttel Dominique Strauss-Kahn világsikerű New York-i szopatása (és nyomában az önfeledt spermavadászat) után két saját orálisszex-botránnyal állt elő. Az egyik ugyan olyan szánalmas, kisszerű, magyaros: ez Alföldi Róbert és az életfogytig tartó imitált orálszexre ítélt Jobbik-tévés újságírónő esete, és persze a nyomukban csattogó jobbikos és KDNP-s ajkak; az egészből csak az derült megen ki, hogy a politikai tökéjüket kovácsolgató kisbarkácsok fantáziája még mindig összvissz addig terjed, hogy félkegyelmű szövegértelmezési gyakorlataikra építgetnek, bebizonyítva újra és újra, hogy ha némi politikai töke kovácsolható, hát képesek akár nagyrealista szociográfiaként végignézni a Csillagok Háborúja trilógiát, és szót emelni a végén a tatuini parasztság érdekében.
A másik viszont vérbeli szexbotrány, amelyről a sajátosan alapos fehérorosz diplomáciai gyakorlatnak köszönhetően még videofelvételek és fényképek is készültek, így még Strauss-Kahnénál is látványosabb, szórakoztatóbb, médiaképesebb. Nota bene: a fehéroroszországi, sajátosan alapos diplomatakezelési eljárások semmivel sem érdekesebbek, mint az a New York-i ötcsillagos gyakorlat, hogy jó karban lévő takarítónők nyitnak rá a meztelen vendégre a 3000 dolláros luxuslakosztályban.
De vissza a mi nemzeti hősünkhöz.
A fekete-fehér képeken kopaszodó, középkorú, vékony férfi zokniban, iszonyúan, izomból szopat. A képeken nincs egy gramm erotika sem, nincsen örömnek, élvezetnek látható nyoma, mintha egy Bodor Ádám-novella illusztrációi lennének, vagy a Stalker Tarkovszkij rendezte pornóváltozata. A nő, hajviselete és a magasan csípő fölé, majdnem derékig ívelő tangabugyija a nyolcvanas évek közepéről maradt, kötelességtudóan, a férfi lábába kapaszkodva harkályozik. Csupasz fehér falak, szétdobált, huzattalan ágynemű, rákúrva a férfi nadrágja.
A késő szocialista búval baszott panelerotika (lásd még: Falfúró) vizuális elemeivel szerelt történet nyelvileg is a nyolcvanas évekig, sőt még mélyebbre, Gogolig fúr: a követségi tanácsos hitszegő ígéretekkel levesz a lábáról egy ártatlan fehérorosz nőt. A legizgalmasabb rész mégis az, hogy a követségi tanácsos azzal kábította áldozatát, hogy ő a magyar titkosszolgálat embere. Vegyük észre, hogy B. Z., az ismeretlen tanácsos nemzetközi szintű csajozóművész (magyarul PUA, azaz Pick-up Artist), mert aki azzal a dumával is képes becsajozni és dokumentálhatóan score-olni, hogy ő magyar titkosügynök, az tényleg nagy májer. Ráadásul mindezt Fehéroroszországban, ahol ez a titkosszolgálati minekmondják, nem a kultúra a legjobb szó, mindegy, szóval ez az izé messze fejlettebb, mint minálunk, sőt mondhatjuk, hogy az egyik legfejlettebb a világon.
Aki ilyen teljesítményre képes Minszkben, az bárkinek bead bármit, még azt is elhinnénk neki, hogy a Mol megvásárlása bombaüzlet. Talán még a Malévot is eladná. Haza is hívták gyorsan, szükség van rá más, fontos beosztásban.