Az első magyar női miniszterelnök*

Lengyel László

2011. 05. 18. · Hócipő 2011/10

„Spárta erőteljes hülyéket adott a világnak, s végül is elpusztult, Athén ma is él és hat.”

Márai Sándor: Napló (1943) Talán furcsán hangzik: Bajnai Gordon az első magyar női miniszterelnök. Kathleen Parker írta Obamáról, hogy az első amerikai női elnök. (Toni Morrison Bill Clintont nevezte az első fekete elnöknek, aki egyszülős háztartásban, szegényen, melós családba születve, McDonald’s-kaján felnőve, szaxofonozik Arkansasból.) Obama szakított a korábbi férfias cowboyretorikával, rendszeresen passzívumokat használ beszédeiben. A nőkhöz hasonlóan koalícióépítő, és nem férfiasan szakító. Ellentétben a férfiakkal, akik azonnal barát-ellenség viszonyokat teremtenek és ezért nehezen működnek együtt, Obama a kör formálásában érdekelt. (Természetesen az Oszama elleni halálos parancsot kiadó Obamát már tábornokai által adott gúnynevén, „hidegkezű Luke”-nak, vagy Michael Corleonénak nevezi Maureen Dowd.)

Bajnai Gordonban tökéletesen föllelhetők a politikai nőiesség jellemzői. A férfias magyar politika kemény és konfliktusos retorikát használ, agresszív testbeszédet. Az 1998 óta vezérelvű, férfi főszereplőre kialakított intézményrendszer a „ki kit győz le” háborús logikájára épül. Erő(szak), küldetés, narcisztikus kiválasztottság (férfi) tudat az egyik oldalon, s az alávetett, elcsábított, megerőszakolt (női) társadalom a másikon. Az orbáni kalandkirályság és a gyurcsányi hazardőr hercegség férfibirodalmak. Valahonnan a falusi, kisvárosi legénykedésben, „ki, ha én nem”, „gyere ki a kocsma elé” viselkedésben gyökereznek, és a texasi lerohanom a világot, kiadom a kínzási vagy a gyilkossági parancsot nemzetközi világában burjánoztak ki. Ezt az Orbán-kormányban a Pintér-módszernek nevezik.

Az 1998-as kormányalakítás után Pintér Sándor akkori és mai belügyminiszter a következő történetet mondta el: „Tudjátok, én falusi gyerek vagyok. Ott egy legénynek lehet ilyen vagy olyan híre. De tekintélye csak akkor lesz, ha este elmegy a kocsmába. Belép, a fényben megnézi a falu legerősebb legényét, majd leveri a lámpát, és leüti ezt az erős gyereket. Utána mindenki tudja, hogy ki a legerősebb a faluban. No, így kell nekünk is tekintélyt teremteni!” Alighanem ezért ment ki az ordítozó tüntetők közé a térre. Ennek másik változata Orbán Viktor finn jéghokis története: „Bemegy a jégre, és azonnal megüti az elsőt, akár nála van a korong, akár nincs, hogy tudják, nem fél.”

Bajnai tudatosan vagy öntudatlanul a női, szolgáló, mellékszereplő, megértő, együttműködő, közvetítő, kívül lágy és belül kemény magatartást vette fel. Ez a Merkel által vállalt „sváb háziasszony” - schwábische Hausfrau -, „csak annyit vállalok, amennyit teljesítek” felfogás, szemben az „átalakítom a világot, és ha nem sikerül, a világ baja”, a „vállalás fontosabb, mint a teljesítés”, a „merjünk nagyot álmodni” világával. Félénkség, gyanakvás, távolságtartás a hivatásos politizálással, mint agresszív és piszkos férfifoglalkozással szemben. Szinte kényszeres alkalmazkodás az internacionális elit nyelvi és kulturális világához: állandó figyelem a partnerre, a másik nyelvének, gesztusainak, szándékainak megértése és elfogadása - szemben a magamra figyeléssel és mutogatással, az önmagunk erőszakos, férfias megértetésével. Republikánus, csapatépítő, csoportmentalitású szerény magatartás a „király vagyok, úgy döntöttem” viselkedéssel ellentétben.

Algis Valiunas a brit férfi(as) churchilli és a női(es) bloomsburyi magatartásokat állítja szembe. Churchill átlátta a civilizáció vékony máza alatti irracionális érzelmek és hitek mélységét, és könyörtelenül belevetette magát a küzdelembe. Ezzel ellentétben a Bloomsbury-kör - Keynes, Forster, Strachey, Virginia és Leonard Woolf - a racionális és kritikai magatartást vette fel, s azért ragaszkodott a demokráciához, mert nem termel Nagy Embereket, hanem lehetővé teszi a kisemberek sokféleségét és a politikai kritikát. Valiunas a churchilli magatartás mellett foglal állást: „Civilizáltnak lenni a szó bloomsburyi értelmében reménytelen befejezetlenséget jelentett - alkalmatlanságot a háborús követelmények teljesítésére egy ádáz ellenséggel vívott halálos küzdelemben. Churchillről, aki büszke volt aranypaszományaira és kitüntetéseire, aki számos háborúban nézett farkasszemet a halállal, s aki egészen annak barbár mélységeiig megértette az emberi természetet, bebizonyosodott: ő volt a nélkülözhetetlen ember, amikor a civilizáció puszta fennmaradása forgott kockán. A Churchill és a Bloomsbury közti különbség ma ismét létfontosságú ügy, hiszen meggyengült civilizációnk - mely nem kis részben amiatt gyengült meg, hogy a bloomsburyi értékek felé fordultunk - kérlelhetetlen és civilizálatlan ellenséggel néz farkasszemet.”

Mind e mögött a válságról és megoldásáról alkotott ellentétes felfogások állnak. Az egyik egy hobbesi, schmitti neorealista felfogás, ahol a nemzetközi rendet az államok szülik, az erős és a gyenge nemzetállamok közötti harc hozza létre a nemzetközi rend formáit, variációit: hatalmak kiegyensúlyozását, a hegemonisztikus hatalmat vagy a konstitucionális rendet. „A nemzetközi politika brutális aréna, ahol az államok azt figyelik, hogyan tudnának előnyt szerezni egymással szemben, és ezért kevés okuk van arra, hogy bízzanak egymásban” - írja Mearsheimer. A világban káosz és anarchia van. Az új egyensúlyt az ellensúlyozás révén a koncentrált erejű hatalomnak kell létrehoznia. A Jó és a Gonosz, a barát és az ellenség, a győztes és a vesztes a világ és így a válság meghatározó tényezői. A válságok megszemélyesíthetők, legyenek azok katonaiak, politikaiak vagy gazdaságiak. Valamennyi szereplő meghatározható érdekekkel bír, amelyeket érvényesíteni kíván.

A válságok sajátos háborúk, a válság mögött ellenséges hatalmak állnak, amelyeknek érdekei és értékei összeegyeztethetetlenek a baráti, jó hatalmakkal. A gonoszokat, az ellenségeket erővel kell megtörni, saját erőnk, hitünk maximális összpontosításával és központosításával, a barátok önkéntes koalíciója segítségével. Az igazság a mi oldalunkon áll. És én, mi, képesek vagyunk az igazság felismerésére. Tudom, tudjuk és csak én, mi tudjuk az egyetlen és kizárólagos megoldást, receptet. Végül van politikai akaratunk akár egy forradalom vagy reform, akár egy válságkezelő program elindítására bárhol és bármikor, megszállásra vagy demokrácia kiterjesztésére. Ha a döntést meghoztuk, akkor végre fogjuk hajtani a ránk ruházott erővel és céltudatossággal.

Harc, harc és még egyszer harc. A piaci erők kevés mozgásteret hagynak még az erős nemzetállamoknak is. Vagy ők győznek le minket, vagy mi őket. Minden egyezkedés, alkudozás, megnyerés, alkalmazkodás a gyengeség, a férfiatlanság, a gyávaság jele. Minden helyzetben meg kell keresni az ellenfél gyenge pontjait, le kell sújtani rá, kihasználva erőinket.

A „női” miniszterelnök hisz a megbékítés, a rendszerek, az érdekek és értékek békés egymás mellett élésében. Elismeri az ellentéteket, de nem élezni, hanem tompítani kívánja. Elfogadja a stílusok, ízlések és modorok keveredését, nem ragaszkodik az egyetlen igazsághoz. Bajnai Gordon a meglévő rendek és szabályok között kívánta Magyarországot kormányozni, még csak nem is vezetni. Kisebbségi. Érzelmileg elnyomott. Kizárólag saját ésszerűségében és egy megőrülő társadalom kijózanításában, ésszerű korlátok között tartásában bízhatott. Tudomásul vette az ország korlátait: mindenkinél gyengébb és megbízhatatlanabb. Értette saját korlátait: nincs mögötte jelentős politikai és társadalmi erő, alacsony a legitimációja, és kizárólag tevékenységével, nem múltjával és tekintélyével bizonyíthat. Tudta, hogy bármikor kiküldhetik a szobából: itt komoly férfibeszélgetés folyik. Tudott határidőre teljesíteni. Tudott lemondani és elmenni. Tudott a színpad hátterében állni. Női miniszterelnök.

*Részlet a szerző Pretoriánusok kora című, a Kalligram Kiadónál a könyvhétre megjelenő könyvéből.