Görcsös félelem

Ma volt a holnap tegnapja

Buzsik Zsolt
2011. 06. 06.
Növényi csírafajták terjeszthetik a németországi hasmenésjárványt - jelentette be Gert Lindemann tartományi mezőgazdasági miniszter. Viszont amíg nem tudunk biztosat, addig mindentől fo... félünk.

Börtön fíling
Előállították, majd őrizetbe vették Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárát. Szima azt üzente, ülősztrájkba kezd, és örül, mert úgy érzi, a börtönőrök mellette állnak.

Bohócügy
Több ezer pedagógus tüntetett vasárnap Budapesten a kormány oktatási és szakképzési reformprogramja ellen. Az oktatási államtitkárság közölte: a készülő közoktatási törvény koncepciójáról a törvényben előírt kötelezettségén felül jóval többet egyeztetett. - Ha ez a pedagógusoknak mégsem elég, bármikor kész tárgyalni velük a bohócügyi államtitkár is.

Kívánság
Rémhír került fel a napokban egy nyilvános internetes levelezőlistára, mely szerint a kormány államosítani szeretné a 2 millió forintnál nagyobb összegű bankbetéteket. - Bárcsak lenne okom megrémülni!

Adj békét, Uram!
A kilencedik kötcsei találkozón Orbán Viktor arra kérte a rendezvény résztvevőit, hogy az államadóssággal és a munkanélküliséggel zajló háborút vegyék komolyan, mert "ha mi nem győzzük le az államadósságot és a munkanélküliséget, akkor azok győzik le Magyarországot". - A gyávábbak persze kiegyeznének egy döntetlennel is.

Félelem az élelemtől
A brit élelmiszerellátást fenyegető terrorveszélyre hívta fel a figyelmet a brit kormány mellett működő Nemzeti Infrastruktúra-védelmi Központ, amely jelentésében arra figyelmeztet, hogy "ideológiailag vagy politikailag motivált csoportok" a forgalomba kerülő élelmiszerek megmérgezésével próbálkozhatnak. Ajánlhatnánk a fényevést, de ez rossz fényt vetne ránk.

Ellenpéldakép
A 14 éves Madarász Fanni lett a Kárpát-medence legjobb helyesírója. A parádi lány még nem döntötte el, mivel szeretne foglalkozni, ha felnő, de államfőnő semmiképp sem akar lenni.

Kapzsi guru
Őrizetbe vette az indiai rendőrség az ország legismertebb jógaguruját, miután a guru hívei körében "a végsőkig tartó" éhségsztrájkba kezdett, hogy kikényszerítse a kormánytól radikális korrupcióellenes követeléseinek teljesítését. A rendőrség szóvivője közölte: ötezer fős jógatábor létesítésére adtak engedélyt, nem pedig ötvenezres hangulatkeltő rendezvényre. Ráadásul a guru képes volt potom száz rúpiával kiszúrni a rendőrfőnök szemét azért, hogy szemet hunyjon.

Egy skót Magyarországon
A gyorséttermek kínálatának egészségesebbé tételéről szóló törvényjavaslatot nyújt be a parlamentnek Lázár János. A javaslat szerint a gyorséttermeknek tájékoztatni kellene a vendégeket az ételek összetételéről, és előírnák azt is, hogy az étteremláncok játszótereket alakítsanak ki az éttermek közelében. - Választhatsz, kisfiam: vagy hamburger, vagy játszótér.