Nincsen kanál

Uj Péter

2003. 11. 26. · Hócipő 2003/24

A földet érés nagyszerűen sikerült. Remekül vagyok. Szokom a gravitációt, hajnalonta szaggat a fejem, tarkómból induló makacs fájás, érzem a hátamat, és persze a lábaimat (krónikus térdízületi tüneteimnek jót tesz a súlytalanság, viszont a visszatérés, ugye). Egy ideje nem is iszom annyit, mint amennyit szeretnék, inkább csak annyit, amennyit bírok, így a valóságérzékelésem többé-kevésbé helyreállt; mélységesen elítélem ugyan Kurt Vonnegutot, amiért aljas, a demokratikus alapértékeket megkérdőjelező kirohanást intézett a pontosvessző ellen. A górcsövet veszem górcső alá. Mint egy söjtöri angolnától megcsömörlött Kovács László, magabiztosan uralom a kommunikációs teret. Amely a miénk. Mienké.

(A Hősök teréről nemrég lőtték fel az ezer darab fehér óvodást. Kinyílnak-e az angyali ejtőernyők?)

Vajon mi állhat a Forbes magazin BKV-ellenes akciója mögött? Nem-e a magyar nemzeti, demokratikus tömegközlekedés ellen irányuló támadásról van-e itten szó? Erről a helyről üzenjük az Amerikai Egyesült Államok militarista, a térség és a 7/A forgalmának destabilizációjában érdekelt köreinek: El a kezekkel Aba Botondtól!

(Egyébként pedig az a nemzet, amelyik képes volt összehozni a Mátrix nevű köztörvényes aljasságot, igenis rettegjen az emberiség még kevésbé elhülyült részének bosszújától; - azért is pontosvessző, köcsög Vonnegut! - soha nem éreztem magamat annyira közel Oszama Bin Ladenhez és Szaddám Huszeinhez, mint amikor kijöttem a gyerekkel a moziból.)

Mert láttuk, ahogy két fékeveszett, acsargó fenevad: Tamás Gáspár Miklós és Kuncze Gábor Mádl Ferenc szoknyájáig kergette a szegény, pici Lomnicit; lesz itt még sírás-rívás, ártatlan fasiszta könyvárusok bodéjainak borogatása, posztmodern stílusdiktatúra és Deutsch Tamást idegösszeomlásba kergető zsidóterror.

A kormány hadat üzent a fiatalságnak.
Kesztyűt dobott a nyugdíjasok arcába.
Hátba támadta az egészségügyet.
Lefejelte a közszférát.
Tökön rúgta az oktatást.

Nem tudom, melyik valóságba nyitottam be éppen. (Mátrix.) Abba, amelyben életmentő műtétre vár vacsoraidőben a háromlábú törpe kislány és a szívbeteg, kövér asszony, akinek szőrtaraj nőtt a hátára? Vagy amelyben Hack Péter decens szerkesztőségi cikket ír kalapját lengetve az üzleti elit előtt? Amelyben korunk Agatha Christie-je, a sokkötetes Garamvölgyi László bekötött szemmel kuporog egy bekötött szemű sofőr mellett az anyósülésen? Amelyben hét védővel állunk föl itthon barátságos meccsen az észtek ellen, és simán kikapunk? (Itten jelentem ki, hogy ha Farkasházy Tivadar a következő tíz évben hangot mer adni bármely, a kortárs magyar labdarúgással kapcsolatos pozitív érzelmének, akár ha egy halk "Hajrá Fradi!" elhagyja a száját, nem beszélve überciki válogatott-potyagólok kaserolásáról, nos, akkor magam teszek följelentést ellene a legközelebbi kapitányságon bűnpártolás miatt.)

Thürmer Gyula Észak-Koreában néz kecsegtető üzletek után.
De vajon kinek áll érdekében Szily Katalin?

Hiller István vadonatúj, golyóstollal összefirkált gázálarctáskában és Alföldi papucsban ünnepli a I. Magyar Popfesztivált.