Hídfő pub

Megyesi Gusztáv

2011. 05. 04. · Hócipő 2011/09

Vágunk át a Fő téren, egyikőnk régi vendége ennek az óbudai kisvendéglőnek, száz (ezer) sört megivott már itt, s vagy tízszer evett is hozzá valamit, ez a nap azonban más. Kedd este van, tarokkosoké a terep.

A tarokk szó hallatán az értelmiségi mindjárt bizsergést érez, s rettentő tudását aktivizálván, azonnal Jókait, Kossuthot s persze Mikszáthot említi, a még ennél is műveltebbje tán Ferraris Artúrt is tudja, A történelmi tarokkparti című festményt gróf Tisza Istvánnal, báró Podmaniczkyval; Tiszáról, a mai vezetőink ideáljáról legyen elég annyi, hogy mindközönségesen csalt, időnként fölkiáltott játék közben, hogy „ej ha, melyik vízbe fúljak?”, ami annyit tett, hogy nincs a lapjai között szingli.

Ilyeneket tudunk mi.

Amivel aztán nem sokra megyünk, az a tarokk ugyanis, amit itt játszanak, egészen más, mint ami régen járta, bár Heltai Gáspár szavai, miszerint a jó tarokkosnak „vagyon hegyes foga, kemény nyaka és igen bátor szüve”, ma is igaz. S a miliő is némiképp más: semmi kaszinóhangulat meg előkelő öltözék, szivar a szájban, ellenben csupa báj és természetesség: előbbit két hölgyre vonatkoztatjuk, egyikük először próbálkozik a játékkal élesben, azonnal férfi játékostársait figyeljük, vajon megjelenik-e szájuk sarkában az az egyedülállóan megértő, ám nagyon is fölényes mosoly, amit csak férfiember tud produkálni, mikor nőszemélyt kártyázni tanít.

De nem. Ma egyébként is versenynap van, szabályos bajnoki fordulót tartanak, ez kellő komolyságot kíván. A Hídfő pub tipikus „viaszosvásznas” kisvendéglő, viaszosvászon helyett azonban rendes terítővel, ezzel is jelezve, hogy több mint kifőzde, de nem az a jellegtelen, kommersz vendéglő, amelyből egyre több van a városban. Inkább afféle családias hangulatú, többprofilú találkozóhely, ahol el is várják az embertől, hogy már az első perctől otthonosan viselkedjék, s mint valami családi névnapon, nagyokat pletykáljon. Van hozzá alapanyag: délidőben a környező irodák meg az önkormányzat dolgozói ebédelnek itt, 890 forint egy menü kétféle leves és háromféle főételválasztékkal, s van vagy húszféle egyéb étel, sőt a konyhán külön kívánságra is főznek, az este aztán már a szakosodásé. Most már majd’ minden héten kiveszi a pubot valamilyen csoport munkahelyi, privát buli vagy épp sikeres válóper megünneplésére, csütörtökönként például pingpongos öregfiúk jönnek sörözni, a péntek pedig a römiző asszonyoké.

A tarokkosok a játék royal változatát játsszák, s itt van velük versenybíróként meg versenyzőként is Gerots Zoltán, aki a kilencvenes években megalkotta a royal tarokk szabályzatát, a háta mögött azt mondják, tökéletes munkát végzett. A tarokk, amint azt a nyájas olvasó is nyilván kívülről és tudományos komolysággal fújja, „négyszemélyes, négyérdekeltségű, véges, nulla végösszegű, teljes információ és optimális stratégia nélküli konfrontációs, kooperatív, komplex ütésű játék”, amit mi is már az első hallásra igen nagy örömmel veszünk: végre egy hely, ahol nem pókereznek. Legutóbb Káposztásmegyeren, a Sógor vendéglőben már annak is örültünk, hogy ultizó embereket látunk, a tarokk viszont még a bridzsnél is magasabb rendű kártyajáték, Gerots Zoltán föl is rajzolja nekünk egy üres versenylap hátoldalára, hogy míg a pókerhez 0 százalék tudás kell, az ultihoz 30, a hagyományos tarokkhoz 50-60, a bridzshez 80, addig a royal tarokkhoz 95 százalék, ergo ez a játék zárja ki leginkább a véletlen szerepét. A pókert még Kordáék is meg tudták tanulni - mondják a háttérben két parti közti szünetben, mi azonban nem reagálunk, a jövőnkre gondolunk, lehet, hogy legközelebb pókerklubban kötünk ki.

Inkább sört iszunk. Dreher és Pilsner Urquell kapható csapolva, a hangszórókból a Budapest Bár szól halkan, a pultra könyöklünk. Tán a korosodás teszi, de egyre inkább szeretünk sörözőben a pultra könyökölve nézgelődni, ahol nem esik jól a könyöklés, onnét azonnal távozunk is. Ez ilyen könyöklős hely, s tán a személyzet közvetlensége okán, itt nem lehet sértett osztályöntudattal a pohár fölé hajolva szenvedni, itt állandó a társalgási kényszer: bejön valaki, mond valamit, amire lehet, hogy összefüggéstelen választ kap, ám ettől megnyugszik, marad pár órát, aztán hazamegy, egyikőnk ezt már évek óta gyakorolja, s a másikunk is erősen hajlik rá, igaz, hogy Anita, a fiatal felszolgáló ettől idegbajt kap, ám igen hatékony mentális terápia, legfeljebb az időnként betérő külföldiek csodálkoznak kicsit az elején, ám aztán beszélni (mutogatni) kezdenek ők is.

Grecula Ágnes, aki régi felszolgálóként egyszerre a hét benti asztalnak plusz a terasznak minden rezdülését azonnal észlelni képes, azon túl, hogy minden pletykát megjegyez, rendszerezi is azokat, a Nagy Magyar Nemzeti Hírcentrum Izé csak kezdő üzemág hozzá képest. Azt nem mondjuk, hogy a pubban háziasan főznek, mert a házias jelző ma már sértésnek számít, tudvalevőleg minden vendéglőben minden étel házias, a házias nátriumbenzoátot és a még háziasabb ételszínezékeket is ideértve, legyen elég annyi, hogy Balog Gábor még a régi szakácsnemzedéket képviseli: tudja, hogy a jó minőségű, horribile dictu házias ételnek nem a bors meg a paprika, újabban az agyoncsilizés a titka, hanem elsősorban is a jó alapanyag. Csak ehhez korán kell kelni, s adott esetben akár a világ végére is elmenni.

Azt még nem tudtuk megfejteni, hogy az elfogyasztott étel és a frissen csapolt sör milyen hatással van a tarokkjáték fejlődésére, mindenesetre a XIII. royal tarokk Piatnik Magyar Pontszerző bajnokságot a Hídfő Pubban lebonyolított újabb forduló után Vladár Ferenc vezeti 88 ponttal a 81 pontos Gerots Zoltán előtt, mindketten remekül kihasználva a hazai pálya, illetve pub előnyeit.

Fotó: Szebeni András