A mi Mauritiusunk

Megyesi Gusztáv

2011. 05. 04. · Hócipő 2011/09

Amikor húsvéthétfőn Schmitt Pál aláírta pártja és kormánya alkotmányát, majd a posta elnökével az erre az alkalomra kibocsátott bélyegblokkot is ünnepélyesen lepecsételte, a Sándor-palotából az emberek közé ment, s az RTL Klub kamerájának tanúsága szerint kezet fogott velük.

Történetesen egy japán turistacsoporttal. Ez azért fontos, mert jelenleg a Magyar Köztársaság mintegy 93 ezer négyzetkilométernyi területén a japán turisták az egyetlenek, akik előtt még tekintélye van a magyar köztársasági elnöknek, a japán turisták, miközben üdvrivalgás közepette ünnepelték a magyar államfőt és kattogtatták fényképezőgépüket, szentül meg voltak győződve arról, hogy komoly emberrel állnak szemben, akinek respektje van a hazájában. Ha nem is tisztelik annyira, mint ők a császárukat, de azért a magyar nép elismeri őt, és adott esetben hallgat a szavára.

Ha a japán ember mulatni akar, erre a célra kifejlesztett mulatóba jár, nem pedig az államfőjén meg annak új alkotmányán szórakozik. Márpedig Magyarországon erről van szó: Schmitt Pálról szinte a beiktatása óta olvasni, és nemcsak az ellenzéki, de kifejezetten kormánypárti internetes fórumokon is gúnyolódó megjegyzéseket, s van egy olyan érzésem, hogy az, aki felkérte őt erre a tisztségre, egyébként stílszerűen egy bulgáriai nyaralásból telefonon, feltehetően strandpapucsban és bermudanadrágban, az sem tiszteli sem mint politikust, sem mint embert. Ezt onnét tudni, hogy a legnagyszerűbb politikusnak, a politikusok politikusának nevezte őt még a kinevezése, oppardon, a megválasztása utáni koccintáson. Az, hogy nevetnek rajta, alapvetően nem baj, egyes kormánypárti vélemények szerint hülyének látszani kifejezetten hasznos és célravezető, mert az elvonja a figyelmet az illető esetleges jellembéli fogyatékosságairól, ami egyszersmind magyarázat arra is, hogy Magyarországon miért van ennyi mulatságos politikai vezető.

Schmitt tehát ma már gyakorlatilag egyszemélyes Zoro és Huru, rajta mulatnak a kisiskolások is. Minthogy az alkalmatlansága evidencia, nem is lovagolnék a nagy magyar jelenben elfoglalt helyén, csakhogy húsvéthétfőn Magyarország hatalmas lehetőség előtt állt, hogy róla beszéljen a világ, s hogy ezt azonnal gazdasági haszonra váltsa.

Mint tapasztaltuk, Schmitt Pál egyetlen kézmozdulatával képes a lapok címoldalára kerülni, főleg, ha tollat tart a kezében, mi pedig eléggé felelőtlen módon nem aknázzuk ki ebbéli képességeit. Mint már jeleztük, a köztársasági elnök a posta elnökével a párt- és kormányalkotmány aláírása alkalmából kibocsátott bélyegblokkra ütötte a stemplit. A nyilván kellően begyakorolt műveletet (ld. Kabos Gyula stemplijelenetét) hiba nélkül végrehajtotta, s az ember arra gondolt, de kár, hogy nem lett igaz a Magyar Nemzet csaknem egy évvel ezelőtti híre, miszerint Schmitt Pál Péter, Schmitt Pál unokaöccse lesz a posta vezérigazgatója, mert akkor a két Schmitt most egyszerre pecsételhetett volna. Csak hát kiderült a szomorú valóság, mármint hogy a kormánypárti lap összekeverte az államfő unokaöccsét egy másik Sch0midttel, aki tehát nem is két t-vel írja a nevét; az más kérdés, hogy ebből a Schmidtből se lett vezérigazgató.

Hanem a bélyeg. Nem tudom, az olvasó értesült-e már róla, de e pillanatban a legdrágább magyar bélyeg 100 millió forintot ér, ennyit fizetett érte tavaly egy svájci gyűjtő a zürichi aukción. A bélyeget Kőbánya-levélként ismerik a filatelisták, ez - idézem a haszon. hu honlapot - „egy tévesen nyomott piros háromkrajcáros bélyeg miatt ritkaság. A piros ötkrajcáros nyomódúcok közé ugyanis véletlenül egy háromkrajcáros ív keveredett. Mindössze hat használt bélyegről tudunk, ezek közül kettő maradt fenn borítékon. Mindkettőt Kőbányán adták fel, innét származik az elnevezés is”.

Nyilvánvaló, hogy az 1867-ben kiadott, és a pofaszakállas Ferenc Józsefet ábrázoló bélyeget a korai (szabad) kapitalizmus kizsákmányolásától teljesen összetört állapotban, netán némi alkoholos befolyásoltság alatt nyomta félre a nyomdász, ám ez a ritkaság értékéből semmit sem von le. Schmitt Pál viszont teljesen józan, szellemi képességei teljes birtokában akár óránként bocsát ki ritkaságnak számító végterméket, az álam szótól kezdve az álamfőn át az Isten áld meg a magyar!-ig. Azért köztársaságielnökileg az, hogy álam meg álamfő nehogy már ne érjen meg legalább egymilliárdot. Ha a postán csak egyetlen ügyes és kreatív vezető van, akkor azonnal kihasználja Schmitt ez irányú páratlan képességeit, s ma már a bélyeget mint a magyar Mauritiust tartják számon a filatelisták, sőt mint a NENYI-vel kezdődött szellemi megújulás lenyomatát; az államfő unokaöccse ezt már rég megtette volna.

Ez lett volna az év eseménye, nem pedig a hülye brit királyi esküvő. Amelyre egyébként tudomásunk szerint Európa fontos embereinek színe-javát meghívták, csak valami fatális tévedés folytán a magyar köztársasági elnököt és a magyar miniszterelnököt nem. Igaz, utóbbi feltehetően el se tudott volna menni. Az alkotmány aláírásának napján ugyanis a Sándor-palota helyett a Felcsút színeiben az újságíró válogatott ellen játszott Fehérvárott, amelyen aztán sajnálatos módon megsérült. Ám ha elutazni nem is tudott volna az esküvőre, így is jól kifejezte, hogy nagyjából mennyit ér a szemében a köztársasági elnök, az új, húsvéti alkotmány, valamint az a nyolcmillió ember, aki a napokban még meg is kapja postán.