Közérdekű javaslat az utcanevek jövőjéről
Kéri László
2011. 04. 18. · Hócipő 2011/08
Nagyobb horderejű, mondhatni történelmi jelentőségű változások idején elkerülhetetlen problémaként szokott előbukkanni az a kínzó gond, hogy mi legyen az előző korokból megörökölt köztéri elnevezésekkel. A forradalmi lendület velejárójaként minden, ami korábban volt, az a későbbiekben már egészen másképpen volt, és ezt nem lehet elégszer az emberek fejébe vésni. Az utcák, terek nevei, a szobrok, emlékművek kihívóan hordozzák a Megbuktatott Múlt ezernyi apró, ám roppantul idegesítő jelét. El lehet képzelni, hogyan érzi magát az új rend egy-egy győztes vezére, amikor városokon történő átszáguldásai során, az Audi ablakain keresztül azt kell tapasztalnia, hogy régi elnevezések ezrei dörgölik a képébe a Múlt sunyi továbbélését.Ne becsüljük le a probléma súlyát, példának okáért, csupán Budapesten, az 1918-1990 közötti hetvenkét évben legalább négy alakalommal kellett lázas átkeresztelésekkel megszabadulni az átkos múlt dühítően szem előtt lévő szimbólumaitól. Körültekintő, messzire előre gondolkodó hatalom nagyon is tisztában van a feladat fontosságával, s a tavaly győztes erő sem lehet ebben kivétel. Sőt, az elmúlt hetekben azt is megtanulhattuk, hogy mostanság nagy a késztetés egyidejűleg többféle Múlt lezárására is. Eljött az ideje annak, hogy ezerszáz évet, százötven, száz és negyven éveket egy füst alatt intézzünk el, s minősítsünk előtörténetté. E nagy formátumú készülődésnek kihagyhatatlan epizódja kell hogy legyen az utcák, terek újbóli elnevezése, emlékművek bátor eltüntetése, új szimbólumok kitalálása - egyszóval a tradícióteremtés…
Az első lépések némi sutaságról, átgondolatlan ötletekről árulkodnak, s ez azért valamelyest meglepő. Széll Kálmán újbóli megtalálása, a sok-sok Wass Albert-javaslat, a szórványos jellegű Gömbös-próbálkozások még nagyjából kiszámíthatók, előre sejthetők voltak. Szálasi most még kissé korai lépésnek tűnik, de a szándék mindenképpen utat mutató. Azt reméltem, hogy az Új Együttműködés rendszerének ilyen fontos kérdésben sokkal kiérleltebb elképzelései lesznek, sokkal nagyobb szabású tervekre számítottam. A hiátusokat pótlandó, a magam szerény eszközeivel szeretnék hozzájárulni a történelemformáló erőfeszítésekhez az alábbiakban körvonalazott néhány megoldási lehetőséggel.
- Ha pl. szeretnénk elkerülni, hogy a mostani elnevezések későbbi rendszerváltások buzgalmának áldozatául essenek, akkor eleve megfontolandó a történelmi személyiségek teljes körű mellőzése. A múlt hősei kivétel nélkül esendő emberek voltak, s ki tudja, hogy a későbbiekben még mi minden derül ki róluk. Nem beszélve arról az esélyről, hogy az egykori pozitív korszak előbbutóbb egészen más színben is feltűnhet még… Királyságot megbuktatni, forradalmat hirdetni, függetlenséget kivívni, csatát nyerni, áldozatnak lenni mindig is viszonylagos teljesítmény. Jönnek a későbbi korok píárosai, s kiderülhet, hogy az ünnepelt cselekmény valójában nemzetvesztő felelőtlenség volt. Jobb lenne tehát valami elvontabb, biztonságosabb értékrenddel próbálkozni. Mi lenne, ha az utcák, terek elnevezéseinél kizárólag a Növényhatározót vennénk alapul? S csupa kankalin, pipacs, borsikafű, harangvirág stb. népesítené be a sarki táblákat? Mindenféle rendszerváltást kibíró változat lenne.
- De ha mégis ragaszkodnak a megszemélyesített elnevezésekhez, akkor meg lehetne próbálkozni a mostanában oly nagy sikert aratott megoldással. Kellene küldeni - központilag - minden állampolgárnak levelet, s fel kellene kérni mindenkit arra, hogy javasoljon nevet a saját utcájának, terének, útjának. Nagy tekintélynek örvendő akadémikusokból, sok-sok évtizedet megélt közférfiakból össze lehetne állítani egy olyan bizottságot, amely tüzetesen átvizsgálná a sok-sok millió javaslatot, s ünnepélyes keretek között megkaphatná minden egyes utca, tér a maga - immáron legitim - elnevezését a központi hatalomtól. Sőt, minden egyes utca névtábláját újra fel lehetne avatni, szerény, ám öntudattól duzzadóan ünnepélyes keretek között, zászlókkal, beszédekkel, himnuszénekléssel. Legalább négy évre biztosítva lenne a végtelen ünneplési sorozat, a polgári körök is végre újra lábra kaphatnának, nem beszélve a táblacserékből, ünnepségszervezésből adódó munkahelyteremtésről.
- A szűkebben vett fülkeforradalom vívmányait maximálisan figyelembe vevő, egyszerűbb, talán vitatható megoldás lenne, ha minden egyes választókörzetben az utcákat az ott mandátumot nyert képviselőről neveznék el. Ez a megoldás egyúttal az állampolgári nevelés hatékony eszköze is volna, mert a választó végre legalább virtuálisan találkozna az őt képviselő politikussal. Apró problémát az az elenyésző számú kivételes hely jelenthetne, ahol nem a kormánypárti jelölt győzött, ám ezt ki lehet küszöbölni azzal, hogy legközelebb a kormányzó erők ugyanolyan nevű jelöltet indítanának, s ő egészen bizonyosan győzne a következő alkalommal. (Volt erre már egy tétova kísérlet a XIII. kerületben, a kezdeti kudarc azonban nem lehet ok a meghátrálásra.)
- Végül, lenne egy egészen pofonegyszerű megoldás, nem is értem, hogy eddig még miért nem álltak elő vele az illetékesek. A lehető leghatékonyabb, legolcsóbb és leginkább praktikus az lenne, ha minden utcát, teret, fő- és mellékutat ugyanarról az egyetlen emberről neveznénk el. Arról, aki ezt leginkább megérdemli, akinek a forradalom győzelmét köszönhetjük, aki beviszi népünket Európába, Ázsiába, s talán még az Antarktiszra is. Csak egyetlen, szépen megtervezett tábla kellene, a többi már másolható nagyüzemileg is. Soha többé nem tévedne el senki sem, hiszen mindenki tudná a jó irányt.