Nyomokban ehető anyagot tartalmaz
Para-Kovács Imre
2011. 04. 06. · Hócipő 2011/07
Ezúttal sem néztem tévét, ami egy tévékritikustól nagyjából elfogadhatatlan helyzet, de forradalmi időket élünk, és ilyenkor bármi megtörténhet.
Hamburger-adó.
Folytatván a „Miért szeretjük a kormányt, azon kívül, hogy nagyon szép emberek alkotják?!” sorozatomat, kénytelen vagyok megint pozitívan reagálni egy kezdeményezésre, pedig én már sohasem leszek államtitkár, és költségtérítést is csak egyszer próbáltam meg kétszer felvenni, de a feleségem észrevette, és olyan szavakat használt, amelyek hallatán még Papcsák képviselő úr is rendőri védelmet kérne.
De most van ez az „egészségtelennek tartott élelmiszerek”-re kivetendő termékdíj ötlete, amivel tökéletesen egyetértek, magam is szorgalmaztam már régen, csak kicsit más formában, mint a kormány, de ez az apró különbség az egyeztetések hiányának tudható be, mert egyáltalán nem hívnak, se egy levél, se egy e-mail, semmi.
Vannak olyan élelmiszerek, üdítőitalok és úgynevezett nassolásra alkalmas tárgyak, amelyek közismerten károsak az egészségre, a Mengyelejev-féle periódusos rendszer jelentős részét tartalmazzák, kiegészítve olyan ételdizájnerek által megálmodott adalékokkal, amiket jókedvünkben E betűvel jelölünk, és számozzuk is (számozzák ők, nem én).
Ezek mindegyike természetesen nem káros, csak felesleges, de bizonyos hányaduk kifejezetten romboló hatást fejt ki, nem beszélve arról, hogy régen a répa még répa volt, de ma már nem az.
De. Beszélve.
Ideje, hogy elmondjam a tájékozatlan olvasónak, hogy a répa már nem répa, a hagyma már nem hagyma, és a csirkemell habzik. Fehér, érdekes asszociációkat keltő habot ereszt sütés közben, vidám hangokat ad, és olyan íze van, mint valaminek, ami habzik.
Semmi sem az, aminek látszik, viszont - és itt látom a kormányzati erőfeszítés jogosságát - ami még csak nem is látszik annak, azt tekintsük tájidegen beszivárgónak, illetve amennyiben hazai egészségtelen élelmiszerről van szó, akkor imperialista elhajlásnak.
Nekem például az volt az ötletem régen, hogy oktatási intézményekben ne lehessen árulni egyáltalán olyasmit, ami hatástalan, mérgező, káros vagy egyszerűen csak szemét, mert ott bimbózó testek veszik magukhoz tápanyag gyanánt, aztán csak néznek majd hülyén, amikor a nyombélfekély reájuk talál.
Ez kétségtelenül radikális, azonban nem túl gyümölcsöző ötlet, szemben a kormányéval, miszerint nyugodtan gyilkolják magukat a növendékek és az általános magyarok, de a gyártók és forgalmazók fizessenek pluszadót ezért a tevékenységükért, tehát legyen drága az, ami káros, így aztán a kecske is jóllakik és a nyombélfekély is megmarad.
A mangalica és a szürke marha például egészséges(ebb), de baromi drága, nem beszélve a kardhalfiléről, ami szintén, de nagyon.
Visszatérve még kicsit a répára, kénytelen vagyok elismerni, hogy a táplálékkiegészítők használata elkerülhetetlen, mert azok az adalékanyagok, melyek régebben a földből csak úgy kijöttek kihúzás által, most csupán pénzért szerezhetők be, nem olcsón persze, de egy új máj sem olcsó, Steve Jobs rá a példa.
Gyakorlatilag répát már csak az állagáért eszünk, mert répaízkivonat és répatabletta nélkül sehol sem vagyunk, és hasonló a helyzet a karalábéval is, csak hogy ne tartsanak zöldség-rasszistának, mivel mindig ezt a szerencsétlen répát cseszegetem.
Érdekes kérdést vet fel a szalonna és a vöröshagyma problematikája, mivel alapesetben brutális kombinációról van szó, de amikor valakinek napszálltáig kell szántani, akkor kifejezetten egészséges, hasonlóképpen az ipar területén tevékenykedő - úgynevezett - munkások esetében, akik dolgoznak, mint állat, és nem a koleszterinszint a legnagyobb problémájuk. Mindezt csak azért feszegetem, hogy rámutassak azon kormányzati szerv nehézségeire, amelyiknek el kell döntenie egy-egy élelmiszerről, hogy az egészséges-e vagy nem. Ez a döntés - feltételezve, hogy egy Schmitt Pálnál teltebb képességekkel rendelkező embert (bizottságot) bíznak meg ezzel - nem lesz egyszerű.
Azt feltételezni sem merem, hogy a haverok által gyártott és forgalmazott élelmiszerek egészségesek lesznek, a büdös komcsik (például Amerika) által gyártott s forgalmazott élelmiszerek pedig nem, viszont minden egyéb esetben fejtörés esete foroghat fent.
Elhülyéskedni persze nem lehet, mert nemzedékünk, és leszármazottaink annyi hulladékot vesznek magukhoz táplálék gyanánt, amitől egy egész krokodilcsorda is elrákosodna, pedig a krokodil simán megemészti a lépfenét, és még csak nem is ég a gyomra.
Van tehát ráció abban, hogy a kormány felhívja a figyelmet a helyes táplálkozásra, de azzal a módszerrel, hogy ezentúl az egészséges hús is drága lesz, meg az egészségtelen is, csak azt éri el, hogy csempészett ukrán csirkét fog vásárolni az árérzékeny (így hívják politikailag korrekten az elszegényedett embereket - rendes többség) vásárló, és nem-csak habzani fog a pörkölt, hanem gyöngéden sugározni is.
A „legyen minden olyan drága, mint a szarvasgombás szilvalekvár” mozgalom tehát véleményem szerint rossz utat választ, fehérorosz zárjegyeket eredményez a marhapofakonzerveken, bár kétségtelenül fellendíti a határ menti települések életét, mint ahogy eddig minden cigaretta-áremelés és egyéb kísérlet is, ami felfogható ugyan vidékfejlesztésnek, a valódi megoldástól azonban messze van.
A valódi megoldás a teljes tiltás, nem a különadó, ha valami egyszer büdös, egészségtelen és káros, akkor az ne legyen egy iskolában és egy iskola környékén, ami pedig egészséges, magyar és fogyasztható, azt támogassa az állam, mert így normális. (A cigi az maradjon, mert magam felé hajlik a kezem.)
Ha esetleg az olvasók között akad répa, akkor hangsúlyozom: nincsenek előítéleteim.