Gödöllő szelleme kísért
Megyesi Gusztáv
2011. 02. 23. · Hócipő 2011/04
Igaza van a talán leghitelesebb magyar politikusnak, Deutsch EP-képviselőnek abban, hogy démonokkal s mindenféle mentálhigiénés zavarokkal küzd, aki azt állítja, hogy az uniós országok bosszújából marad el a májusra tervezett gödöllői Keleti Partnerség elnevezésű állam- és kormányfői csúcstalálkozó, s tevődik át őszre a lengyelekhez, amikor már ők adják az Unió soros elnökségét.Nem bosszúról van szó, vagy az Orbán-féle bel- és külpolitikára való reakcióról, szögezzük le mi is határozottan, hanem puszta félelemről.
Mert nehogy azt higgyük, hogy Európa felejt. Hogy amikor meghallja a gödöllői kastély névadóinak, a Grassalkovichoknak a nevét, akkor legelébb is Gémesi polgármesterre gondol, aki nem kis áldozatok árán uniós pénzből rendbe hozatta a kastélyt, a híres lovardát, ám amelyre most sajna nem kíváncsi Európa; épp ellenkezőleg, rettegi a vidéket. Hiszen pontosan tudja, hogy az az államférfi, aki az évszázadok során Gödöllőre csak betette a lábát, mind megnézhette magát. Már a 18. század közepén Mária Terézia idelátogatott, később ide telepítette főhadiszállását Windischgrátz herceg, akit aztán Kossuth Lajos és tábornokai váltottak, e kastély falai között fogalmazták meg a trónfosztást. IV. Károly 1918 őszén Gödöllőn értesült arról, hogy vége az első világháborúnak, egyszersmind a Monarchiának is, a Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg vezérkari főnöke, Stromfeld Aurél rendezkedett be a termekben arra a pár hétre, utána Horthy Miklós következett, itt érlelődött meg benne a második világháborúból való kilépés gondolata, ami szintén kudarcot vallott. Majd a háború legvége már a szovjet csapatoké, amelyek intenzíven gyakorolták a báltermek, vörös és kék szalonok azonnali istállóvá alakításának művészetét; ha így vesszük, a kastély története államférfiúi szempontból minden, csak nem sikertöténet. Már önmagában ez elég volna, hogy magára valamit is adó állam- és kormányfő ide a lábát be ne tegye, vagy ha mégis beteszi, számoljon vele, hogy történelemformáló események történhetnek vele: felbomolhat az Európai Unió, esetleg szemtől szembe hadat üzenhetnek neki, mint egykoron az Egyesült Államoknak, vagy csak szimplán trónfosztják őt, s otthon már csak a feldúlt monarchia várja, ideges tüntetőkkel.
Igaz, a történelmet csak kicsit is ismerők pontosan tudják, hogy az európai história ilyen alapon szinte teljesen kizárja csúcstalálkozók tartását, hiszen nincs egyetlen olyan pontja sem a kontinensnek, amelyhez mindenkinek kellemes emlékei fűződnének. Mégis rendre csúcstalálkozót tartanak Európa vezetői, az állam és kormányfők semmitől sem riadnak vissza, annak tehát, hogy Gödöllőt mégis kihagyják, nyilván mélyebb oka lehet. Bizonyos kommunista gondolkodók mostanában arról értekeznek, hogy európai vezető nem szívesen megy olyan helyre, ahol soha nem tudni, hogy vendéglátója épp minek a képében fogadja őt: Ferenc József, Stromfeld Aurél, Horthy Miklós vagy épp Kossuth Lajos ráz-e majd vele kezet, a Vörös Hadsereg tábornokairól nem is szólva.
Erről azonban szó nincs, mert ahogyan azt kormánykörök jelezték, Európa örül, hogy a magyar kormányfő lehet az Unió elnöke, pusztán logisztikai problémáról van szó: terminusnehézségek léptek föl, ugyanis május végén magasabb rendű csúcstalálkozókat is rendeznek a legnagyobb országok vezetői, ami persze már önmagában nonszensz, hiszen hogyan lehet magasabb rendű egy olyan csúcs, amelyen nincsen ott a magyar miniszterelnök. Le kell szögeznünk, hogy a hely szelleme is óvatosságra inthette Európát. Mint tudvalevő, a kastély építtetője, idősb Grassalkovich Antal, nincstelen köznemesként kezdte, majd élete végén mint Magyarország egyik legbefolyásosabb grófja távozott az élők sorából. Pontosan azt tette, ami ma is az egyetlen perspektíva a feltörekvő ifjú nemzedékeknek: ügyes helyezkedéssel bejátszotta magát az udvarba, Mária Terézia bizalmasa lett, királyi jogügyi igazgató, udvari tanácsos, majd királyi személynök, példának okáért ő vezényelte le a magyar főurak „Életünket és vérünket (de lovat és zabot nem)” mottójú, prenemzeti együttműködéses akcióját az országgyűlésben. Ami hagyján, de ő lett az Újraszerzeményezési Bizottság elnöke, aki a Rákóczi-szabadságharc leverése utáni évtizedekben újraosztotta a nagybirtokokat, mondhatni privatizált, illetve reprivatizált, magának szerényen a gödöllői birtokot meghagyva; gyakorlatilag tehát bármely mai potentát működése erre az időre nyúlik vissza. Azzal a megkötéssel, hogy a mai udvar körüli potentátok, politikai vezetők és milliárdosok, akik helyezkedéssel jutottak rangjukhoz és pozíciójukhoz, nemhogy pazar kastélyt nem építenek, de semmilyen formában nem támogatnak kultúrát, hacsak nem tekintjük mecénási tevékenységnek egymás kölykeinek a közhivatalokba történő kölcsönös helyezését.
Ezer skót kastély éjféli szellemjárása nincs annyira félelmetes, mint Gödöllő. Melynek népe Gémesi polgármester szerint most nagyon haragszik az ellenzékre, amely nem átallott olyat mondani, hogy „teljesen fölöslegessé vált a méregdrágán kicsinosított Gödöllő”. Noha tucatnyi gödöllői ismerősünk van, és egyik se jelezte, hogy meg volna sértve, a magunk részéről igazat adunk a polgármesternek, annál is inkább, mert a kicsinosított kastély most szolgálja csak igazán Gödöllő népét: csúcstalálkozó híján nyilván a gödöllői lakosok vehetik birtokba az épületet, kedvükre szórakozhatnak a lovardában; ha Grassalkovich gróf élne, minden bizonnyal örvendne neki.