A velencei kacsintós Jézuska

Varga Ferenc József
2011. 03. 10.
Velence egy embertelen ember-tenger, de kedves nejemnek ez kellett. Helyemet nem lelem... de! Erre... erre... mert erre kevesebb emberrel kell menetelnem. Ennem kellene. Veszek egy tekercset. Elment egy kereset... de ez ehetetlen! Zsebemben negyvenegy centtel keresek remekebbet. Felejtsem el! Rengeteg elmebeteg ember. Velence egy nevezetesen kellemes hely, de nekem jelenleg nem annyira.

Le a buszról a Piazzale Roma-n. Irány a város. Hidak és csatornák mindenütt. Át az egyiken. Kis utca komoly akusztikával és kiteregetett ruhákkal. Már tudjuk, milyen bugyit hord az itt lakó hölgy. Vagy férfi? De legalább ad a tisztaságra. Újabb sikátor, újabb akusztika... csatorna! Majdnem beleesünk a vízbe. Vissza a másik irányba vezető sikátorba. Ki is van írva: Rialto. Régebben azt hittem, hogy az egy futballista. Na itt a Rialto-híd. Állítólag nevezetes és szép. Valóban az. Lenne. De tele van turistával, akik mint a zarándoklatra igyekvő igaz hívők, egymást tapossák egy fotóért. Fotózáskor miért villázik az ujjaival minden ázsiai? Tömeg. Tömeg. Tömeg. Álarcok. Mindenütt. Az üzletekben is. Mind ugyanolyan. Maskarás fazonok mindenütt. Akad família, ahol anyuka Madame Pompadournak, apuka Napóleonnak és(!) Mozartnak, a gyerek meg Batman-nek állt. Lényeg, hogy együtt van a család!

Közben éhesek leszünk. Ennénk. Van szendvicsbár, ahol fejenként négy euróért már leülhetünk és betömhetünk egy-egy tégla-ízű paninot (zsömlét). Ha a szendvics beszélni tudna, sokat tudnánk meg Augustus császár koráról. Meg vagyok fázva, egy tea is jól jönne... az is négy euró. Na még egy kis süti... ez látta Marco Polo születését. Újabb négy euró. Na. Hát kb. 20 euróból, olyan 5-6000 forintból kijött az uzsi két személyre. Azért ha akad még egy hely, ahol enni lehet... Hopp! Török-büfé. A pult mögött bizonytalan genetikai készletű, török-néger-olasz-arab-indiai-thai emberke kínai akcentussal fűszerezett olasz nyelvtudással. Kérek egy falafel szendvicset. Közben hunok érkeznek. Egy egész család. Elegánsak, megfelelnek a kor divatjának. Ezt éreztetik is. Ahogy bejönnek, hirtelen úgy tűnik, hogy ez a hely az övék, ráadásul nem is büfében vagyok, hanem a tulajdonukat képező cigányzenés vendéglőben. Szerencsére ez csak a tipikus magatartásuk által keltett lidérc. Okostelefon mindegyikük kezében. Állítólag mindegyiken van GPS, mert már most nem tudják, hogy hol járnak. Mindegy, elég, ha a telefon okos.
- Kértek egy kebabot? Jó. Trí kebab! Nó hagyma just strong.

A kódolatlan hátterű emberke bólint és már ugrik is. Közben kész a falafelem (4 juró). A hunok türelmetlenek.
- Na mi van má?... Megkérdezem ezt a faszit... Hey, how many time?

A nyelvtanilag erősen javítható kérdés az imént megrendelt „trí kebab no hagyma just strong” elkészülésének időtartamát hivatott firtatni.
- Fjú minitsz - feleli a manus.
- Na jóvan bazmeg menjünk innen.

Szeretem a magyar turistákat. Az olaszok is, mert a Szent Márk téren van egy bódé Ildikó Shop felirattal. Ildikó egy magyar hölgy, forinttal is lehet a shopjában fizetni, és csupa olyan gagyit vehetünk nála, amiket máshol.



A Szent Márk tér elviselhetetlen. Inkább a Galleria dell Accademica-ba megyünk Ez egy múzeum és képtár. A feleségem a Palazzo D'Oro-t is meg akarja nézni, ami hasonló. Festmények: Madonna con Bambino, Pieta, Madonna con Bambino, Pieta, Madonna con Bambino, Pieta, és ami még nem volt: Madonna con Bambino. Köszönet a cinquecento és a manierizmus, valamint a flamand és németalföldi irányzatok alkotóinak, hogy a százmilliomodik Madonna con Bambino című gótikus/korai reneszánsz festmény után témát válthattunk!

Megint ki az utcára. Tömeg, tömeg, tömeg. Az egyik téren techno-diszkó-buli fiataloknak. Hú de jó! Olyan fergeteges a hangulat, hogy az egyikük ledob egy üveget a földre, majd teljes erőből ráugrik. Érdekes, hogy a mellette álló rendfenntartó erő ezt a party természetes elemének értékeli. Ezek szerint a letolt gatyával a fa**át lengető részeg hüjefiatal is normális... mindenesetre örülök, hogy nem ma vagyok fiatal! Ez a világ egyre kevésbé szól hozzám. Keresünk egy helyet, ahol lehet vacsorázni. Végül is nem azért jöttünk, hogy fukarkodjunk. Együnk egy jó pizzát valahol! Flancos vendéglő, lassú, olaszos szieszta-vérkeringésű pincér, de azért kedves. Aránylag tűrhető sebességű pizzasütés, kész... mert az olasz pizzához semmi sem fogható... kivéve a velencei maszk - annak lehet ilyen íze. Mindegy, a turistának ez is jó! Itallal, felszolgálással, cakkumpakk huszonhat euróért meg még a hülyének is megéri.

Murano, Burano és Torcello - három édes kis sziget - ugyanolyan árakkal, de lényegesen jobb levegővel. Torcellon pedig megdobban a magyar szív:



Aztán az árakat nézve ismét.

Buranoban is van muranoi üveg. Az üzletekben minden kapható, ami teljesen haszontalan: pl. bolha méretű üveg-kismalac, kismalac méretű üveg-bolha, üvegcsótány, üvegtigris (egy részes!), üveg-pörölycápa, és a legszebb:



Vasárnap irány Padova. Azt hittem itt nem lesz tömeg. Naiv vagyok. Mindenki meg akarja simogatni Szent Antal sírját a Bazilikában, mert ő közbenjár érettünk Istennél. Kígyózik a sor. Ha van Isten és hall minket, amikor imádkozunk, minek kell külön ugráltatni szegény Antal-bácsit? Mindegy, én is megérintem a szarkofágot, hátha történik valami. Történt. Meglöktek hátulról a hívők, mert azért Darwin erősebb egyedekre vonatkozó elmélete a templomban is megél.

Szép ez a Bazilika. Szép. Ennyi. Minden bazilika és templom szép. Odakint szuvenír-bódék szanaszéjjel. Szent Antalos hógömb. Muránói üveg-Jézuska, 3d-s Jézuska, 3d-s Szent Antal, velencei maszk, Jézuska, angyalka, Antalka, rózsafüzér, meg amit el tudunk képzelni. És egy igazi gyöngy, ami cseppet sem morbid, viszont előhozza bennünk a nosztalgiát a régi kacsingatós, Gojko Mitic-es pénztárcák iránt:


Ez ugyanaz a kép - két szögből nézve:
Alszik a Jézuska, aztán meg minket néz hirtelen.


Másnap ismét Velence, némiképp kisebb a tömeg, de a város romantikája továbbra is elveszik a turista-özönben. Bazilika - mint az álom. Torony - fúj a szél, de a látvány kárpótol. Dózse-palota... na itt aztán mást se hallok, mint hogy „No foto!” Mert minden teremben áll egy bkv-s tekintetű élőlény, akinek vélhetőleg (és talán érthetőleg!) elege van már a sok birkából. Tódulunk. Hú de szép. Fotó... No foto! Csakazértis elő a géppel... az einsteini agyú turista még vakuzik is, hadd lehessen jobban észrevenni, amint imposztorkodik. Jó, ha már kiadtunk fejenként 12 eurót, naná, hogy fotózunk. Hát... zsebből nem egyszerű, de némelyik sikerül is.

Na még egy kis csavargás, kaja a töröknél, mert az olcsó és íze is van, veszünk egy kis emlékgagyit, aztán irány haza a Magyar Köztársaságba. Megérkezünk, és kiderül: okmányaim mind lejártak, hiszen egy új világ fogad minket: Magyarország.