Tőkésék

Ma volt a holnap tegnapja

Szabados Gábor
2011. 02. 26.
Lezárult Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke és felesége, Tőkés Edit válása. A nagyváradi bíróság mindkét fél hibájából mondta ki a válást. A tárgyaláson nem használták fel azt a korábban keletkezett dokumentumot, amelyben az áll, hogy „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!”

Pokorni
A Magyar Balneológiai Egyesület tiszteletbeli tagjává választotta Pokorni Zoltánt, egyben felajánlott neki egy ingyenes kezelés-sorozatot.

József Attila helye
Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes szerint nem szűnik meg a József Attila Színház. Mint mondta, a József Attilának és a Kabaré 24-nek (Mikroszkópnak) a helyén a jövőben is csak színház lehet, erre a következő közgyűlésen ki is írják a pályázatot. Igaz, hogy önkormányzati támogatást nem kap a József Attila helye, és a Mikroszkóp is ellehetetlenül anyagilag, de könnyen elképzelhető, hogy mindkettő egyszemélyes utcaszínházként működik tovább.

Levelező tagozat
Gyurcsány Ferenc a Facebookon közzétett nyílt levélben ismét gyávának nevezte Orbánt. Mint írja, Orbán hadat üzent az államadósságnak, de közben mindig élen jár a költekezésben. Gyurcsány megjegyzi: Orbán soha nem mert támogatni és kezdeményezni népszerűtlen, de takarékos intézkedéseket. Orbán is megjegyzi.

A tyúk és a tojás
Jövő ilyenkor már negyedével kevesebb tyúk termel tojást Magyarországon a mostanihoz képest, ha az Európai Unió nem hoz átmeneti szabályokat a tyúktartás 2012. január 1-jén hatályba lépő állatjóléti feltételeivel kapcsolatban - állítja a Magyar Agrárkamara. A Tojástermelő Tyúkok Szövetsége várhatóan még a nyáron utcára vonul, és ha nem ér el eredményt, tömeges öngyilkosságot követnek el levesben.

Zuglói rovásírás
Rovásírásos táblákkal üdvözli a kerületbe érkezőket vagy azon áthaladókat a zuglói önkormányzat. A táblák felállítását egy jobbikos képviselő javaslatára szavazta meg a fideszes többségű képviselőtestület. A következő lépés: a kerületbe csak olyanok léphetnek be, akik vizsgát tettek rovásírásból.

Gyurcsány-Bajnai-Meggyes
Az Állami Számvevőszék a minap nyilvánosságra hozta azt a jelentését, amely Esztergom korábbi vezetésének pénzügyi tevékenységéről készült. A 60 oldalas dokumentum szerint Meggyes Tamás, a város előző polgármestere, valamint Marosi György volt jegyző az elmúlt négy évben több alkalommal is törvényt sértett, ám ezek mindig következmények nélkül maradtak. Ezek alapján természetesen a Gyurcsány-Bajnai-kormány a felelős a kialakult helyzetért.

Vissza
Az esetleges balesetek megelőzése érdekében egy korábban Egerben készített alkatrész rozsdásodása miatt visszahívta a Suzuki Swift egyes évjáratait a magyar gyártó. A biztonsági visszahívás 124 ezer Swiftet érint. Információk szerint máris több száz azoknak a Swifteknek a száma, amelyek úgy nyilatkoztak, hogy a felszólítás ellenére se mennek vissza.

No smoking
Júliustól betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen - az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt - egy fideszes törvényjavaslat szerint. A tiltás bevezetésének már az előző kormány is nekiveselkedett, de azután meghátrált. Az Európai Unió több mint tucatnyi tagállamában tilos dohányozni a bárokban, kávézókban és éttermekben. Már készülnek az új háttértanulmányok, hatásvizsgálatok arról, hogy a hazai tiltás miként hatna az állampolgárok pártszimpátiájára.

Menedék
A Dior-ház felfüggesztette vezető tervezői tisztségéből John Galliano brit divattervezőt, azt követően, hogy a francia rendőrség őrizetbe vette antiszemita inzultus gyanújával. Francia ügyészek szerint egy házaspár azzal vádolta meg Gallianót, hogy antiszemita megjegyzéseket tett rájuk egy párizsi étteremben. A divatház közleménye szerint a Dior-ház a legnagyobb határozottsággal megerősíti zérótolerancia-politikáját bármilyen antiszemita vagy rasszista kijelentést illetően. Galliano ügyvédje szerint, ha védencét lehetetlenné teszik Franciaországban, akkor menedékjogot kér a magyar parlamentben.