Messze Mississippi, messze ide London
Para-Kovács Imre
2011. 02. 09. · Hócipő 2011/03
Nem hiszem, hogy Leninvárosért annyira sírt volna valaki, leszámítva azokat az őskommunistákat, akik máig is reménykednek, hogy egyszer még visszakapják a békekölcsönt, de addig is jól bezsírozott munkásőr-egyenruhát tartanak a párna alatt, hátha, hátha.
Leningrád esetében már bonyolultabb volt a helyzet, ott nagyobbak a sejtek, igaz, ott minden nagyobb, elég csak a csöndre vagy a legendás törpére gondolnunk, elvégre mégiscsak ők voltak a Szovjetunió, ráadásul éppen megnyerték azt a háborút, amit mi elvesztettünk, de ez sem érdekelte a demokratikus átkeresztelőket, Szentpétervár lett belőle, bár oroszul nem így mondják.
Krassó György történelmet írt a Münnich Ferenc utca önkényes átnevezésével, talán utolsóként sikerült felbosszantania Kádár Jánost, ami múlhatatlan érdem, kevesen mondhatják el magukról, hogy nyíltan szembeszálltak vele, és életben maradtak, beleértve az egész Központi Bizottságot, akik csak a totális szenilitás viszonylagos biztonságában szabadultak meg tőle, amikor már kíséret nélkül haza sem talált volna.
Ment a Lenin körút, a November 7. tér, a Marx tér, és akkor már persze az Engels tér is (felejthetetlen riport a nyolcvanas évekből, amikor arra a kérdésre, hogy kiről nevezték el a Marx teret, egy kedves járókelő izgatottan kezdte el sorolni, hogy Marx, Engels, Leninsz), majd a Mártírok útja, a Gagarin Hőerőmű, meg ezernyi utca, tér, köz, lépcső és sétány, ahogy az már rendszerváltáskor lenni szokott (népünk lankadatlan és nagyszerű ellenállását jelzi egyébként a tény, hogy Szentendre a legnagyobb kommunista elnyomás alatt is Szentendre maradt, pedig lehetett volna Elsőendre is, hogy Sándor Györgyöt idézzem).
Érthető okokból a nagy átkeresztelési hullám az első szabadon választott kormány ciklusának vége felé lelohadt, részben mert elfogytak a kommunista utcanevek, részben pedig mert néhányról egyszerűen megfeledkeztek, és eldugott falvakban, kisebb városokban megmaradt néhány Lenin utca, néhány Makarenko köz, de minden annyira periférikusan, hogy nem érte meg leutazni oda egy pofonért, így aztán túléltek - nagyon helytelenül jegyezném meg, elvégre Rommel tér sincs sehol, pedig nagy hadvezér volt, csak éppen rossz időben és rossz helyen. Nem zavar tehát egyáltalán, amikor ezektől meg akar szabadulni valaki, egy demokratikus országban ne legyen egyetlen Lenin utca sem, ez alapkövetelmény, de mozgalmat most nem indítanék, elfoglaltságom nem engedi, megteszik helyettem mások, bár kétségtelen, hogy ezek között a települések között akadnak olyanok, melyek teljes éves költségvetését elvinné egy utcanévtábla-csere, így aztán kivárnak még kicsit, elvégre sohasem lehet tudni.
A Moszkva térrel kicsit más a helyzet, mert ugyan kétségtelen, hogy a Szovjetunió fővárosát ugyanígy hívták, de ezt a várost így nevezték előtte is, meg utána is, a legelvetemültebb helyi demokraták is beletörődtek fővárosuk nevébe, de ettől még nekünk nem kell, mégiscsak ott van az a borzalmas dátum, miszerint 1951-ben történt az átnevezés Széll Kálmán térről, aki mostanában újra favorit, bár a lelkes visszakeresztelők jelentős többségének fogalma sincs arról, hogy ki volt ő, és nekem is időbe tellett, míg bármit kiderítettem róla azon kívül, hogy miniszterelnök volt. Remélhetőleg így lesz ez a jövőben a mostanival is.
Széll Kálmán arról híres, hogy ketten voltak, és az irodalomtörténészek nagy örömére, mindketten egy-egy nagy író leányát vették feleségül, nevesül Vörösmarty Mihály és Arany János, de csak egyikükből lett miniszterelnök, különösebben nem is kártékony, mondhatnám, semmi különös, de ez még egyáltalán nem zárja ki a lehetőségét, hogy tere legyen Budapesten.
Magam részéről Antall Józsefet és Horthy Miklóst nem javasolnám. Más-más okból, de nem tartom szerencsésnek a Moszkva tér róluk történő elnevezését, mivel egyikük még túlságosan be van ágyazódva a jelenünkbe, ilyeténképpen megítélése, khm, esetleg még kiforrhat az elkövetkező nemzedékek működése alatt, másikuk pedig Horthy Miklós, hadd ne részletezzem ellenvetéseimet, megteszik majd nálam sokkal okosabb, és remélhetőleg visszafogottabb elemzők, akik professzionálisabbak az „egyrészt-másrészt” jellegű okoskodásban.
Marad ugye akkor még Chuck Norris, Stephen Colbert és Fekete Pákó.
Kétségtelen, hogy a magam részéről simán lemondanék a változtatásról, tökéletesen megvoltam eddig is a Moszkva térrel, esküszöm, hogy egyszer sem gondoltam hazafelé jövet, hogy milyen jó is lenne, ha Brezsnyev élne még!, mint ahogy a szovjet csapatok kivonását sem találtam elhamarkodottnak, amikor felnéztem a névtáblára, de még csak demokratikus átalakulásunk eredményeit sem vontam kétségbe, ahogy jeges rémület sem tört rám, mert Moszkva nem tehet semmiről, sőt még azt is megkockáztatnám, hogy maguk a moszkvaiak is inkább elszenvedői voltak a történelemnek, mint irányítói, leszámítva néhány kivételt, de azért a város nem róluk kapta a nevét.
Egyébként is rohadtul mindegy, hogy hívnak egy bűzölgő trágyadombot, még akkor is, ha a város közepén van, mert bárkiről neveznénk el, alaposan megaláznánk ezzel a gesztussal, tehát előbb talán egy kicsit helyre kéne pofozni (van rá esély, de most komolyan, költségvetésben elkülönítve pár milliárd, az EU pedig beszállna, ha időben eszünkbe jut kérni), csinálni belőle valami élhető helyet, ahol nem a nyomor rajzolja fel az eligazodást segítő metrótérképeket a falakra, és ahol meg lehet állni pár percre anélkül, hogy konkrétan felmerüljön a TBC-fertőzés veszélye. Szóval, amikor ez megvan, akkor felőlem átnevezhetik arra, amire akarják, lehet Szijjártó Péter tér is, annyira hihetetlenül nem érdekel, hogy azt el sem tudom mondani. Elvégre is, a mi lakcímünk nem e világból való.